Ország-világ »
Vádat emeltek a volt kormányfő ellen hatalommal való visszaélés miatt Ukrajnában
2010. december 21, kedd
Kulcsszavak:
Julija Timosenko, vádemelés,
Hatalommal való visszaélés címén az ukrán ügyészség hivatalosan vádat emelt hétfőn Julija Timosenko volt kormányfő ellen.
Az ügyészség szerint a miniszterelnöki posztot 2005-ben, majd 2007 és 2010 között betöltő politikus hűtlen kezeléssel gyanúsítható a széndioxid kibocsátási kvóták eladásából származó összegek szabálytalan kormányzati felhasználása kapcsán. Már ki is hallgatták, és közölték vele, hogy nem hagyhatja el lakhelyét.
A gyanú szerint Timosenko kormánya 300 millió dollárnak megfelelő összeget használt fel szabálytalanul, amikor a nyugdíjkasszát töltötte föl vele. Ha a vád bebizonyosodik, 7-10 év börtön is kiszabható a volt miniszterelnökre.
A politikus abszurdnak minősítette a vádemelést a pártja által kiadott közleményben. "A pénzt a nyugdíjasoknak fizettem ki. Ez nem bűncselekmény az ukrán törvények értelmében" - idézte őt a közlemény.
Timosenko szerint a vádemeléssel (Viktor Janukovics) ukrán államfő akar megszabadulni tőle, azaz legfőbb politikai vetélytársától. (stop.hu)
A gyanú szerint Timosenko kormánya 300 millió dollárnak megfelelő összeget használt fel szabálytalanul, amikor a nyugdíjkasszát töltötte föl vele. Ha a vád bebizonyosodik, 7-10 év börtön is kiszabható a volt miniszterelnökre.
A politikus abszurdnak minősítette a vádemelést a pártja által kiadott közleményben. "A pénzt a nyugdíjasoknak fizettem ki. Ez nem bűncselekmény az ukrán törvények értelmében" - idézte őt a közlemény.
Timosenko szerint a vádemeléssel (Viktor Janukovics) ukrán államfő akar megszabadulni tőle, azaz legfőbb politikai vetélytársától. (stop.hu)
Hasonló hírek
Timosenkót nem gyógyíthatják külföldön - meg se tárgyalták
Kórházba vitték Timosenkót
Követi-e Hollande-ot Európa?
A legnagyobb lengyel napilap petíciót írt Timosenko szabadon bocsátásáért
Elszigetelődés: már Timosenko kiengedése sem segítene
A koalíciókötés magasiskolája
Bolívia államosítja a spanyol áramszolgáltatót
Franciaország válaszút előtt
Kínai intés: A nemzetközi közösségnek vissza kell tartania magát egy háborútól
Ultimátumot kaptak a puccsisták
Címkefelhő
Észak-Korea,
alsóház,
amerikai elnök,
amerikai külügyminisztérium,
előadás,
Európai Unió,
Julija Timosenko,
Kamilla,
Mitt Romney,
munkanélküliség reform,
orosz parlament,
Szumátra,
2014 után,
Afganisztán,
algériai választás,
Amerika,
amerikai,
Angela Merkel,
Angela Merkel,
Angola,
Ausztria,
Ázsia nagyhatalmai,
áldozatok,
árvereznek,
éhezés,
észak-koreai fogság,
ír,
ötfős vezérkar,
új elnök,
újfasiszta diplomata,
újraszámolják,
újraválasztási stáb,
útdíj,
Észak-Olaszország,
Észtország,
Bahrein,
Bain Capital,
bankok,
bankrabló,
Barack Obama,
békefenntartó,
Börtönbüntetés,
belga kormány,
Berlin,
betörő,
bevásárlóközpont,
bolgár,
brazíliai japánok,
Brüsszel,
britek,
Charles Taylor,
chicagói NATO-csúcs,
cornwalli hercegnő,
csalás,
csőd,
Cseh- és Morvaország Kommunista Párt,
csehországi egyházak,
csempészkirály,
Csen Kuang-cseng,
Derek Mitchell,
diploma,
Dmitrij Medvegyev,
együttműködés,
Egyiptom,
elnök,
emberi jogok,
Emberkereskedelem,
erdőirtás,
EU,
euró,
Eurócsoport,
eurókötvény,
Európa Tanács,
Európai Parlament,
európai parlamenti képviselő,
európai polgári kezdeményezés,
európai rakétapajzs,
Európai Unió,
eurózóna,
férfi,
földrengés,
főszerkesztő,
Fehér Ház,
Fico csomag,
François Hollande,
Franciaország,
Francois Hollande,
G8-csoport csúcstalálkozó,
gazdaság,
gazdasági együttműködés,
Gazprom-tévé,
görög tárgyalások,
Görögország,
Görögország, koalíciós kormányalakítás,
George W. Bush,
Gurmai Zita,
gyógyítás,
hadsereg,
hajóroncsra,
hazarendelte,
hivatal,
Hongkong,
Horvátországban,
Ilja Jasin,
Irak,
Irán,
Izrael, szudáni rakétatámadás,
Japán,
Jean-Marc Ayrault,
Joseph Kony,
JP Morgan Chase,
junta,
kancellár,
katolikus,
katonai terv,
Károly,
kárpótlás,
kézigrántot,
Kína,
kínai,
kínai halászok,
kínai időjárás,
kínai jogvédő aktivista,
kínai miniszterelnök,
kínai turisták,
Közép-Kína,
Kelet-Szlovákia,
kereskedelmi rakéta,
kiképzés,
kilépés,
Kongó,
kongresszus,
konzervatívok,
kormányfő,
lengyel,
Lengyelország,
leomlott,
London,
LRA,
magántőke-befektetési vállalat,
magyar,
Magyar Külügyi Intézet,
magyarok,
Magyarország,
Mali,
Mallász Gitta,
médiatörvény módosítás,
melegházasság,
mennyezet,
meteorológus,
Mianmar,
milánói repülőtér,
Moszkva,
moszkvai ellenzéki tiltakozó,
moszkvai ügyészség,
Mubarak,
Nagy-Britannia,
nagykövet,
Nantes polgármestere,
NATO-csúcs,
német,
német kancellár,
német pénzügyminiszter,
Németország,
növekedéspárti politika,
neonáci diplomata,
norvég királyi pár,
nyugdíjkorhatár,
nyugdíjrendszer,
Obama adminisztráció,
Olaszország,
osztrák,
Paraguay,
parkolási bírság,
parkolóhely,
pere,
Pozsony,
projektkötvények,
Ratko Mladic,
rekétaelhárító,
Robert Fico,
rohamrendőr,
rohamrendőrök,
Ron Paul,
Scott Thompson,
sebességkorlátozó tábla,
Svédország,
Szabadka,
szabálytalanságok,
szamba,
szavazatok,
szavazatszámlálás,
szemvizsgálat,
Szerb Haladó Párt,
Szerbia,
Szerbia köztársasági,
szerbiai elnökválasztás,
Szerbiai választások,
szeszesitalok,
szlovák parlament,
szlovák-magyar,
Talált tárgyak,
támogatja,
texasi képviselő,
titkosaszolgálat,
Tokió,
Tomislav Nikolic,
Tomiszlav Nikolics,
ukrán kormányfő,
utód,
Vajdasági Magyar Szövetség,
Vajdasági Magyar Szövetség,
vádlott,
választás,
választások,
vállalatok,
vegyes bizottság,
Ven Csia-pao,
verés,
veszteség,
vihar,
Világ Igaza kitüntetés,
Vlagyimir Putyin,
Vojtech Filip,
volt kormányfő,
Wolfgang Schäuble,
Yahoo vezérigazgató,
Zimbabwe,











