Ország-világ »
Újabb szankciók Irán ellen
2011. november 22, kedd
Kulcsszavak:
szankciók,
Irán ellen,
Új, az iráni energetikai és pénzügyi szektort érintő büntetőintézkedéseket jelentett be hétfőn az amerikai kormány.
Barack Obama amerikai elnök elrendelte, hogy büntetőintézkedések sújtsanak mindenkit, aki segítséget nyújt az iráni kőolajforrások fejlesztésében vagy bővítésében.
A szankciók első ízben irányulnak az iszlám köztársaság olajipara ellen, megtiltva az abban felhasználható termékek, szolgáltatások és technológiák szállítását.
Washington egyúttal a pénzmosás központjának, valamint a kormányokra és a pénzintézményekre nézve fenyegetésnek nyilvánította az iráni bankrendszert, beleértve az ország központ bankját, de újabb szankciókat nem rendelt el ellene.
A szankciókkal kapcsolatban kibocsátott elnöki közlemény rámutatott, a brit és a kanadai kormánnyal összhangban meghozott intézkedések újabb lépést jelentenek Irán további elszigetelése és büntetése felé, amiért az megtagadja, hogy nukleáris programjával kapcsolatban eleget tegyen nemzetközi kötelezettségeinek. A dokumentum rámutatott, hogy az iszlám köztársaság nem teljesítette az atomsorompó-egyezményből fakadó kötelezettségeit, és ismételten megsértette az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatait.
A szankciókban 11 olyan magánszemélyt és entitást konkrétan is megneveznek, akik segítették Iránt nukleáris programjának megvalósításában, egyebek mellett a dúsított urán és a nehézvíz előállításában. (stop.hu)

Hasonló hírek
A nagykövet állítja: megvan a katonai terv Irán ellen
Újabb amerikai szankciók Szíria és Irán ellen
Clinton szerint még a diplomatáké a szó, de Iránnak sürgősen lépni kell
Napokon belül újrakezdik - az egész világ figyel
Kínai intés: A nemzetközi közösségnek vissza kell tartania magát egy háborútól
Obama és Irán is mérlegeli: mire elég az olajkészlet a világpiacon?
A NAÜ volt igazgatója kiáll Irán mellett
A katonák szimulációiban már kitört az iráni háború
Obama Iránnak: az ablak még nyitva - de zsugorodik
Irán képességeit mérlegelik: meddig tudnák lezárni a Hormuzi-szorost?
Címkefelhő
Észak-Korea,
alsóház,
amerikai elnök,
amerikai külügyminisztérium,
előadás,
Európai Unió,
Julija Timosenko,
Kamilla,
Mitt Romney,
munkanélküliség reform,
orosz parlament,
Szumátra,
2014 után,
Afganisztán,
algériai választás,
Amerika,
amerikai,
Angela Merkel,
Angela Merkel,
Angola,
Ausztria,
Ázsia nagyhatalmai,
áldozatok,
árvereznek,
éhezés,
észak-koreai fogság,
ír,
ötfős vezérkar,
új elnök,
újfasiszta diplomata,
újraszámolják,
újraválasztási stáb,
útdíj,
Észak-Olaszország,
Észtország,
Bahrein,
Bain Capital,
bankok,
bankrabló,
Barack Obama,
békefenntartó,
Börtönbüntetés,
belga kormány,
Berlin,
betörő,
bevásárlóközpont,
bolgár,
brazíliai japánok,
Brüsszel,
britek,
Charles Taylor,
chicagói NATO-csúcs,
cornwalli hercegnő,
csalás,
csőd,
Cseh- és Morvaország Kommunista Párt,
csehországi egyházak,
csempészkirály,
Csen Kuang-cseng,
Derek Mitchell,
diploma,
Dmitrij Medvegyev,
együttműködés,
Egyiptom,
elnök,
emberi jogok,
Emberkereskedelem,
erdőirtás,
EU,
euró,
Eurócsoport,
eurókötvény,
Európa Tanács,
Európai Parlament,
európai parlamenti képviselő,
európai polgári kezdeményezés,
európai rakétapajzs,
Európai Unió,
eurózóna,
férfi,
földrengés,
főszerkesztő,
Fehér Ház,
Fico csomag,
François Hollande,
Franciaország,
Francois Hollande,
G8-csoport csúcstalálkozó,
gazdaság,
gazdasági együttműködés,
Gazprom-tévé,
görög tárgyalások,
Görögország,
Görögország, koalíciós kormányalakítás,
George W. Bush,
Gurmai Zita,
gyógyítás,
hadsereg,
hajóroncsra,
hazarendelte,
hivatal,
Hongkong,
Horvátországban,
Ilja Jasin,
Irak,
Irán,
Izrael, szudáni rakétatámadás,
Japán,
Jean-Marc Ayrault,
Joseph Kony,
JP Morgan Chase,
junta,
kancellár,
katolikus,
katonai terv,
Károly,
kárpótlás,
kézigrántot,
Kína,
kínai,
kínai halászok,
kínai időjárás,
kínai jogvédő aktivista,
kínai miniszterelnök,
kínai turisták,
Közép-Kína,
Kelet-Szlovákia,
kereskedelmi rakéta,
kiképzés,
kilépés,
Kongó,
kongresszus,
konzervatívok,
kormányfő,
lengyel,
Lengyelország,
leomlott,
London,
LRA,
magántőke-befektetési vállalat,
magyar,
Magyar Külügyi Intézet,
magyarok,
Magyarország,
Mali,
Mallász Gitta,
médiatörvény módosítás,
melegházasság,
mennyezet,
meteorológus,
Mianmar,
milánói repülőtér,
Moszkva,
moszkvai ellenzéki tiltakozó,
moszkvai ügyészség,
Mubarak,
Nagy-Britannia,
nagykövet,
Nantes polgármestere,
NATO-csúcs,
német,
német kancellár,
német pénzügyminiszter,
Németország,
növekedéspárti politika,
neonáci diplomata,
norvég királyi pár,
nyugdíjkorhatár,
nyugdíjrendszer,
Obama adminisztráció,
Olaszország,
osztrák,
Paraguay,
parkolási bírság,
parkolóhely,
pere,
Pozsony,
projektkötvények,
Ratko Mladic,
rekétaelhárító,
Robert Fico,
rohamrendőr,
rohamrendőrök,
Ron Paul,
Scott Thompson,
sebességkorlátozó tábla,
Svédország,
Szabadka,
szabálytalanságok,
szamba,
szavazatok,
szavazatszámlálás,
szemvizsgálat,
Szerb Haladó Párt,
Szerbia,
Szerbia köztársasági,
szerbiai elnökválasztás,
Szerbiai választások,
szeszesitalok,
szlovák parlament,
szlovák-magyar,
Talált tárgyak,
támogatja,
texasi képviselő,
titkosaszolgálat,
Tokió,
Tomislav Nikolic,
Tomiszlav Nikolics,
ukrán kormányfő,
utód,
Vajdasági Magyar Szövetség,
Vajdasági Magyar Szövetség,
vádlott,
választás,
választások,
vállalatok,
vegyes bizottság,
Ven Csia-pao,
verés,
veszteség,
vihar,
Világ Igaza kitüntetés,
Vlagyimir Putyin,
Vojtech Filip,
volt kormányfő,
Wolfgang Schäuble,
Yahoo vezérigazgató,
Zimbabwe,