Hirdetés
Ország-világ »
Újabb robbanástól félnek, halasztják a mentés megkezdését
2010. november 20, szombat

Nagy erejű robbanás történt pénteken egy új-zélandi bányában, és a helyi hatóságok közlése szerint legalább harminc lent rekedt bányásszal megszakadt a kapcsolat.
A baleset a Déli-sziget középső partvidéki részén, Greymouth városának közelében lévő bányában történt, ahol nemrég kezdődött meg a szénkitermelés.

"Sajnos nincsenek jó híreink. Nem tudjuk, milyen mélységben történt a robbanás, de feltehetőleg nagy erejű volt. Egy kis szerencsével talán minden rendben lesz, ugyanakkor 25-30 bányászról egyelőre nincs információnk" - mondta Tony Kokshoorn polgármester az új-zélandi állami rádiónak. "A reményt nem adjuk fel. Nézzék meg, mi történt Chilében: minden lent rekedt bányászt élve kiszabadítottak" - hangsúlyozta Kokshoorn.

Peter Wittall, a bányát üzemeltető Pike River Coal vállalat vezetője elmondta, hogy két vájárnak ugyan sikerült épségben kijutni a felszínre, de nem lehet tudni pontosan, hányan rekedtek a föld mélyén. "Most azon vagyunk, hogy megállapítsuk a baleset okát és súlyosságát" - tette hozzá Wittall.

A 2008 óta működő cég Új-Zéland egyetlen tőzsdén jegyzett szénbányászati vállalata, és 180 embert foglalkoztat. Egy részük 2,3 kilométeres mélységben dolgozik.

John Canning területi rendőrparancsnok elmondása szerint legalább 30-an lehetnek a felszín alatt körülbelül 1500 méteres mélységben. A helyszínre két mentőhelikoptert és tíz mentőautót vezényeltek ki. A helyi hatóságok közölték, hogy a mentési munkálatokat - egy újabb robbanástól tartva - szombatra halasztották.

Gerry Brownlee új-zélandi energiaügyi miniszter arról tájékoztatott, hogy a bányához több vészkijárat is tartozik, de az már kérdéses, hogy a lent rekedtek meg tudják-e azokat közelíteni.

Legutóbb 1967-ben történt súlyos bányabaleset a csendes-óceáni szigetországban. Akkor 19-en vesztették életüket az egyik szénbányában egy erős robbanásban. (stop.hu)





Hirdetés

Hozzászólások
Még senki nem szólt hozzá.
Név:
E-mail:
Téma:
Hozzászólás:
 



Címkefelhő Észak-Korea, alsóház, amerikai elnök, amerikai külügyminisztérium, előadás, Európai Unió, Julija Timosenko, Kamilla, Mitt Romney, munkanélküliség reform, orosz parlament, Szumátra, 2014 után, Afganisztán, algériai választás, Amerika, amerikai, Angela Merkel, Angela Merkel, Angola, Ausztria, Ázsia nagyhatalmai, áldozatok, árvereznek, éhezés, észak-koreai fogság, ír, ötfős vezérkar, új elnök, újfasiszta diplomata, újraszámolják, újraválasztási stáb, útdíj, Észak-Olaszország, Észtország, Bahrein, Bain Capital, bankok, bankrabló, Barack Obama, békefenntartó, Börtönbüntetés, belga kormány, Berlin, betörő, bevásárlóközpont, bolgár, brazíliai japánok, Brüsszel, britek, Charles Taylor, chicagói NATO-csúcs, cornwalli hercegnő, csalás, csőd, Cseh- és Morvaország Kommunista Párt, csehországi egyházak, csempészkirály, Csen Kuang-cseng, Derek Mitchell, diploma, Dmitrij Medvegyev, együttműködés, Egyiptom, elnök, emberi jogok, Emberkereskedelem, erdőirtás, EU, euró, Eurócsoport, eurókötvény, Európa Tanács, Európai Parlament, európai parlamenti képviselő, európai polgári kezdeményezés, európai rakétapajzs, Európai Unió, eurózóna, férfi, földrengés, főszerkesztő, Fehér Ház, Fico csomag, François Hollande, Franciaország, Francois Hollande, G8-csoport csúcstalálkozó, gazdaság, gazdasági együttműködés, Gazprom-tévé, görög tárgyalások, Görögország, Görögország,  koalíciós kormányalakítás, George W. Bush, Gurmai Zita, gyógyítás, hadsereg, hajóroncsra, hazarendelte, hivatal, Hongkong, Horvátországban, Ilja Jasin, Irak, Irán, Izrael,  szudáni rakétatámadás, Japán, Jean-Marc Ayrault, Joseph Kony, JP Morgan Chase, junta, kancellár, katolikus, katonai terv, Károly, kárpótlás, kézigrántot, Kína, kínai, kínai halászok, kínai időjárás, kínai jogvédő aktivista, kínai miniszterelnök, kínai turisták, Közép-Kína, Kelet-Szlovákia, kereskedelmi rakéta, kiképzés, kilépés, Kongó, kongresszus, konzervatívok, kormányfő, lengyel, Lengyelország, leomlott, London, LRA, magántőke-befektetési vállalat, magyar, Magyar Külügyi Intézet, magyarok, Magyarország, Mali, Mallász Gitta, médiatörvény módosítás, melegházasság, mennyezet, meteorológus, Mianmar, milánói repülőtér, Moszkva, moszkvai ellenzéki tiltakozó, moszkvai ügyészség, Mubarak, Nagy-Britannia, nagykövet, Nantes polgármestere, NATO-csúcs, német, német kancellár, német pénzügyminiszter, Németország, növekedéspárti politika, neonáci diplomata, norvég királyi pár, nyugdíjkorhatár, nyugdíjrendszer, Obama adminisztráció, Olaszország, osztrák, Paraguay, parkolási bírság, parkolóhely, pere, Pozsony, projektkötvények, Ratko Mladic, rekétaelhárító, Robert Fico, rohamrendőr, rohamrendőrök, Ron Paul, Scott Thompson, sebességkorlátozó tábla, Svédország, Szabadka, szabálytalanságok, szamba, szavazatok, szavazatszámlálás, szemvizsgálat, Szerb Haladó Párt, Szerbia, Szerbia köztársasági, szerbiai elnökválasztás, Szerbiai választások, szeszesitalok, szlovák parlament, szlovák-magyar, Talált tárgyak, támogatja, texasi képviselő, titkosaszolgálat, Tokió, Tomislav Nikolic, Tomiszlav Nikolics, ukrán kormányfő, utód, Vajdasági Magyar Szövetség, Vajdasági Magyar Szövetség, vádlott, választás, választások, vállalatok, vegyes bizottság, Ven Csia-pao, verés, veszteség, vihar, Világ Igaza kitüntetés, Vlagyimir Putyin, Vojtech Filip, volt kormányfő, Wolfgang Schäuble, Yahoo vezérigazgató, Zimbabwe,






nagyvarad.ro banner | impresszum | adatvédelmi nyilatkozat | hirdetési díjszabások
copyright www.nagyvarad.ro
office@nagyvarad.ro