Ország-világ »
Újabb halott szélsőséges iszlamista vezető Irakban
2012. január 24, kedd
Kulcsszavak:
Irak,
iszlám vezető,
Az iraki belügyminisztérium közleménye szerint január 21-én, szombaton meghalt Madzsid Hasszán Ali, ismertebb nevén Abu Ayam, a férfi az Iraki Iszlám Állam szélsőséges szunnita politikai mozgalom moszuli „kormányzója” volt. Az észak-iraki Moszul szomszédságában fekvő Rufailában, az iraki rendőrség különleges erői által végrehajtott rajtaütés során további 19 embert őrizetbe vettek, köztük két palesztin származású fegyverest is.
Az Iraki Iszlám Állam egy 2006-ban alakult ernyőszervezet, amely különböző radikális szunnita mozgalmakat tömörít, többek között az iraki al-Kaidát is. A szervezet fegyveres szárnya az alapítását követő 2-3 évben volt a legaktívabb, ebben az időszakban számos merényletet követtek el a koalíciós- és az iraki erők, illetve a rivális síita milíciák ellen. Az elmúlt pár évben ugyan alábbhagyott a szervezet aktivitása, de szakértők az Iraki Iszlám Állam merényleteinek visszatérésével számoltak az amerikai kivonulást követően.
Amióta az Egyesült Államok tavaly decemberben elhagyta Irakot új erőre kaptak a különböző militáns csoportok és a kiújuló erőszakhullám már több mint 200 ember halálát követelte csak a kivonulást követően elmúlt bő egy hónap alatt. Az al-Dzsazíra szerint Abu Ayam rejtekhelyének átvizsgálása során az iraki hatóságok nagy mennyiségben találtak fegyvereket, lőszert és robbanóanyagokat. Moszul Szaddam baathista rezsimének bukása óta számos militáns csoport fellegvára. (kitekinto.hu)
Amióta az Egyesült Államok tavaly decemberben elhagyta Irakot új erőre kaptak a különböző militáns csoportok és a kiújuló erőszakhullám már több mint 200 ember halálát követelte csak a kivonulást követően elmúlt bő egy hónap alatt. Az al-Dzsazíra szerint Abu Ayam rejtekhelyének átvizsgálása során az iraki hatóságok nagy mennyiségben találtak fegyvereket, lőszert és robbanóanyagokat. Moszul Szaddam baathista rezsimének bukása óta számos militáns csoport fellegvára. (kitekinto.hu)
Hasonló hírek
Füstbe ment terv: katonákat neveltek a rendőrökből
A Német Iszlám Konferencia elítélte az iszlám fundamentalizmust
Több városban robbantottak: rengeteg halott Irakban
Rendőrökre támadtak Irakban, sok halott
A gigaterv vége: megfelezik a 16 ezer fős követséget
A Pentagon nem tud elszámolni az iraki milliókkal
Újabb halott szélsőséges iszlamista vezető Irakban
Irak: ismét polgárháborús veszély?
Terrorizmus miatt körözik az iraki alelnököt
Az utolsó amerikai katona is elhagyta Irakot
Címkefelhő
Észak-Korea,
alsóház,
amerikai elnök,
amerikai külügyminisztérium,
előadás,
Európai Unió,
Julija Timosenko,
Kamilla,
Mitt Romney,
munkanélküliség reform,
orosz parlament,
Szumátra,
2014 után,
Afganisztán,
algériai választás,
Amerika,
amerikai,
Angela Merkel,
Angela Merkel,
Angola,
Ausztria,
Ázsia nagyhatalmai,
áldozatok,
árvereznek,
éhezés,
észak-koreai fogság,
ír,
ötfős vezérkar,
új elnök,
újfasiszta diplomata,
újraszámolják,
újraválasztási stáb,
útdíj,
Észak-Olaszország,
Észtország,
Bahrein,
Bain Capital,
bankok,
bankrabló,
Barack Obama,
békefenntartó,
Börtönbüntetés,
belga kormány,
Berlin,
betörő,
bevásárlóközpont,
bolgár,
brazíliai japánok,
Brüsszel,
britek,
Charles Taylor,
chicagói NATO-csúcs,
cornwalli hercegnő,
csalás,
csőd,
Cseh- és Morvaország Kommunista Párt,
csehországi egyházak,
csempészkirály,
Csen Kuang-cseng,
Derek Mitchell,
diploma,
Dmitrij Medvegyev,
együttműködés,
Egyiptom,
elnök,
emberi jogok,
Emberkereskedelem,
erdőirtás,
EU,
euró,
Eurócsoport,
eurókötvény,
Európa Tanács,
Európai Parlament,
európai parlamenti képviselő,
európai polgári kezdeményezés,
európai rakétapajzs,
Európai Unió,
eurózóna,
férfi,
földrengés,
főszerkesztő,
Fehér Ház,
Fico csomag,
François Hollande,
Franciaország,
Francois Hollande,
G8-csoport csúcstalálkozó,
gazdaság,
gazdasági együttműködés,
Gazprom-tévé,
görög tárgyalások,
Görögország,
Görögország, koalíciós kormányalakítás,
George W. Bush,
Gurmai Zita,
gyógyítás,
hadsereg,
hajóroncsra,
hazarendelte,
hivatal,
Hongkong,
Horvátországban,
Ilja Jasin,
Irak,
Irán,
Izrael, szudáni rakétatámadás,
Japán,
Jean-Marc Ayrault,
Joseph Kony,
JP Morgan Chase,
junta,
kancellár,
katolikus,
katonai terv,
Károly,
kárpótlás,
kézigrántot,
Kína,
kínai,
kínai halászok,
kínai időjárás,
kínai jogvédő aktivista,
kínai miniszterelnök,
kínai turisták,
Közép-Kína,
Kelet-Szlovákia,
kereskedelmi rakéta,
kiképzés,
kilépés,
Kongó,
kongresszus,
konzervatívok,
kormányfő,
lengyel,
Lengyelország,
leomlott,
London,
LRA,
magántőke-befektetési vállalat,
magyar,
Magyar Külügyi Intézet,
magyarok,
Magyarország,
Mali,
Mallász Gitta,
médiatörvény módosítás,
melegházasság,
mennyezet,
meteorológus,
Mianmar,
milánói repülőtér,
Moszkva,
moszkvai ellenzéki tiltakozó,
moszkvai ügyészség,
Mubarak,
Nagy-Britannia,
nagykövet,
Nantes polgármestere,
NATO-csúcs,
német,
német kancellár,
német pénzügyminiszter,
Németország,
növekedéspárti politika,
neonáci diplomata,
norvég királyi pár,
nyugdíjkorhatár,
nyugdíjrendszer,
Obama adminisztráció,
Olaszország,
osztrák,
Paraguay,
parkolási bírság,
parkolóhely,
pere,
Pozsony,
projektkötvények,
Ratko Mladic,
rekétaelhárító,
Robert Fico,
rohamrendőr,
rohamrendőrök,
Ron Paul,
Scott Thompson,
sebességkorlátozó tábla,
Svédország,
Szabadka,
szabálytalanságok,
szamba,
szavazatok,
szavazatszámlálás,
szemvizsgálat,
Szerb Haladó Párt,
Szerbia,
Szerbia köztársasági,
szerbiai elnökválasztás,
Szerbiai választások,
szeszesitalok,
szlovák parlament,
szlovák-magyar,
Talált tárgyak,
támogatja,
texasi képviselő,
titkosaszolgálat,
Tokió,
Tomislav Nikolic,
Tomiszlav Nikolics,
ukrán kormányfő,
utód,
Vajdasági Magyar Szövetség,
Vajdasági Magyar Szövetség,
vádlott,
választás,
választások,
vállalatok,
vegyes bizottság,
Ven Csia-pao,
verés,
veszteség,
vihar,
Világ Igaza kitüntetés,
Vlagyimir Putyin,
Vojtech Filip,
volt kormányfő,
Wolfgang Schäuble,
Yahoo vezérigazgató,
Zimbabwe,











