Ország-világ »
Új kormány, régi gondok Horvátországban
2012. február 02, csütörtök
Kulcsszavak:
Horvátország,
kormány,
A horvátországi politikai élet igen mozgalmas időszakot tudhat maga mögött. Miután Zágráb múlt nyáron lezárhatta a Brüsszellel folytatott évekig tartó tárgyalássorozatot, s december elején az ország vezetői aláírhatták a csatlakozási szerződést, januárban megtarthatták az uniós tagságról döntő népszavazást is. Az imént említett külpolitikai sikerek ellenére mégsem ülhet ölbe tett kézzel a december végén alakult Zoran Milanović vezette új kabinet, hiszen a pozitív eredményeket még mindig beárnyékolja az ország nem éppen fényes gazdasági helyzete.
Horvátország azon európai országok egyike, melyeket a legsúlyosabban érintett az utóbbi években a Föld szinte minden szegletébe begyűrűző gazdasági válság. A kétezres évek elején még szép eredményeket felmutató délszláv állam fejlődése előbb megtorpant, majd évekig tartó negatív tendenciát követően csupán tavaly kezdett talpra állni. A nemzetközi gazdasági szakemberek majd mindegyike egyet ért abban, hogy Zágráb jövőjét pozitív irányba indította el az uniós tagságról döntő referendum sikere, azt azonban a fent említett elemzők sem tagadják, a komoly fellendüléshez vezető út nehézségeket is hoz majd a horvátországi lakosságnak.
A tavaly decemberben hivatalba lépő baloldali kabinet épp a napokban hozta nyilvánosságra új költségvetési tervezetét, mely a jövőre vonatkozó engedmények ígérete mellett komoly megszorításokat is magába foglal. Az ÁFA 23-ról 25 százalékos szintre történő emelése nem érte váratlanul a lakosságot, mint ahogy a számos adónem területén bekövetkezett változás sem. A leginkább saját nadrágszíján szorító kormányzat szerint a módosított adórendszer, illetve a közszférát érintő költségcsökkentések beindíthatják a gazdasági növekedést, ezzel viszont nem minden közgazdász ért egyet.
A költségvetés tervezetét bemutató miniszterelnök közölte, idén mintegy 4,6 milliárd Kunával csökkentik a kormányzat kiadásait, emellett nagyságrendileg 600 millió Kunával lett több a tervezett adóbevétel, melyeknek köszönhetően a 2011-ben még 9,6 milliárdot elérő deficit mértéke ebben az évben nagyságrendekkel kisebb lehet. Zoran Milanović szemléltette, hogy míg a hiány tavaly a GDP 6,3 százalékát is elérte, addig szerinte 2012-ben ez csupán 4,2 százalék lesz.
A kormányzat erre az évre már 0,8 százalékos gazdasági növekedéssel számol, s terveik szerint az infláció mértékét is 2,5 százalékos szinten tudják majd tartani. Így a pénzügyminisztérium számításai szerint a horvát fizetőeszköz értékromlását elkerülve a lakosság még képes lesz elviselni a megnövekedett adóterheket, s a többek között utóbbiak következtében minimálisan emelkedő fogyasztói árakat.
Vegyes fogadtatás
Az utóbbi napokban számos horvát közgazdász értékelte pozitívan a most bemutatott kormányzati elképzeléseket, ugyanakkor akadtak kritikus hangvételű üzenetek is. Damir Novotny független szakértő szerint csupán kozmetikai módosításokat végez a kormány, s számos lépése járhat negatív következményekkel. A neves gazdasági szakember nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy például a forgalmi adó növekedése negatívan hathat a fogyasztásra, de emellett aggályosnak tartja a beruházások kellő mértékű ösztönzésének hiányát, illetve a vasúttól és a mezőgazdasági területtől elvont milliárdokat is.
Ezen felül számos szakértővel karöltve kétségesnek tartja az előirányzott adóbevételek realizálását, valamint túlontúl is optimistának nevezte a gazdasági növekedés kormányzat által jósolt szintjét is. A kritikusok szavait némileg alátámasztják a nemzetközi gazdasági életből származó hangok. A Világbank értékelése például inkább az ország gazdaságának stagnálásával számol, de még a GDP 1 százalékos csökkenését sem zárják ki a piaci környezet hatásai miatt.
Emellett az IMF szakértői által készített elemzés is rámutat, hogy globális szinten 2012 nehéz év lesz, s a negatív hatások alól Horvátország sem lesz képes kivonni magát. Továbbá az sem zárható ki, hogy a délszláv állam kénytelen lesz egy az orbáni politika által is elképzelt készenléti hitelről tárgyalni a Nemzetközi Valutaalappal, melyre ugyanakkor vezető közgazdászok szerint Zágrábnak csak a biztonság kedvéért lenne szüksége.
A negatív hangok ellenére a gazdasági elemzők jelentős része számol a jövendő uniós tagság pozitív hatásaival, többek között a befektetők bizalmának visszatérésével. Ezen felül nagyra értékelik a kormányzat költségcsökkentő intézkedéseit is, ugyanakkor a fent említett közgazdászok még mindig nem látják az átfogó strukturális reformok tervezeteit, s ez minden bizonnyal hatással lesz az országot februárban értékelő hitelminősítő intézetek véleményére is. (kitekinto.hu)

Hasonló hírek
Belgium harcot indít a munkanélküliség ellen
Ragály a szigeten: huszonévesek vágynak tömegesen a halálra
Bolívia államosítja a spanyol áramszolgáltatót
Bizalmat kapott a cseh kormány
Megmenekülhet a cseh kormány
Fico adóztassa meg a gazdagokat!
Elfogyott a támogatás - lemond a holland kormány
Féltucat kommunista az új szlovák kormányban
Egyhangú ENSZ BT-határozat: a szíriai kormánynak keddig maradt ideje
Megoldás Szíriában?
Címkefelhő
Észak-Korea,
alsóház,
amerikai elnök,
amerikai külügyminisztérium,
előadás,
Európai Unió,
Julija Timosenko,
Kamilla,
Mitt Romney,
munkanélküliség reform,
orosz parlament,
Szumátra,
2014 után,
Afganisztán,
algériai választás,
Amerika,
amerikai,
Angela Merkel,
Angela Merkel,
Angola,
Ausztria,
Ázsia nagyhatalmai,
áldozatok,
árvereznek,
éhezés,
észak-koreai fogság,
ír,
ötfős vezérkar,
új elnök,
újfasiszta diplomata,
újraszámolják,
újraválasztási stáb,
útdíj,
Észak-Olaszország,
Észtország,
Bahrein,
Bain Capital,
bankok,
bankrabló,
Barack Obama,
békefenntartó,
Börtönbüntetés,
belga kormány,
Berlin,
betörő,
bevásárlóközpont,
bolgár,
brazíliai japánok,
Brüsszel,
britek,
Charles Taylor,
chicagói NATO-csúcs,
cornwalli hercegnő,
csalás,
csőd,
Cseh- és Morvaország Kommunista Párt,
csehországi egyházak,
csempészkirály,
Csen Kuang-cseng,
Derek Mitchell,
diploma,
Dmitrij Medvegyev,
együttműködés,
Egyiptom,
elnök,
emberi jogok,
Emberkereskedelem,
erdőirtás,
EU,
euró,
Eurócsoport,
eurókötvény,
Európa Tanács,
Európai Parlament,
európai parlamenti képviselő,
európai polgári kezdeményezés,
európai rakétapajzs,
Európai Unió,
eurózóna,
férfi,
földrengés,
főszerkesztő,
Fehér Ház,
Fico csomag,
François Hollande,
Franciaország,
Francois Hollande,
G8-csoport csúcstalálkozó,
gazdaság,
gazdasági együttműködés,
Gazprom-tévé,
görög tárgyalások,
Görögország,
Görögország, koalíciós kormányalakítás,
George W. Bush,
Gurmai Zita,
gyógyítás,
hadsereg,
hajóroncsra,
hazarendelte,
hivatal,
Hongkong,
Horvátországban,
Ilja Jasin,
Irak,
Irán,
Izrael, szudáni rakétatámadás,
Japán,
Jean-Marc Ayrault,
Joseph Kony,
JP Morgan Chase,
junta,
kancellár,
katolikus,
katonai terv,
Károly,
kárpótlás,
kézigrántot,
Kína,
kínai,
kínai halászok,
kínai időjárás,
kínai jogvédő aktivista,
kínai miniszterelnök,
kínai turisták,
Közép-Kína,
Kelet-Szlovákia,
kereskedelmi rakéta,
kiképzés,
kilépés,
Kongó,
kongresszus,
konzervatívok,
kormányfő,
lengyel,
Lengyelország,
leomlott,
London,
LRA,
magántőke-befektetési vállalat,
magyar,
Magyar Külügyi Intézet,
magyarok,
Magyarország,
Mali,
Mallász Gitta,
médiatörvény módosítás,
melegházasság,
mennyezet,
meteorológus,
Mianmar,
milánói repülőtér,
Moszkva,
moszkvai ellenzéki tiltakozó,
moszkvai ügyészség,
Mubarak,
Nagy-Britannia,
nagykövet,
Nantes polgármestere,
NATO-csúcs,
német,
német kancellár,
német pénzügyminiszter,
Németország,
növekedéspárti politika,
neonáci diplomata,
norvég királyi pár,
nyugdíjkorhatár,
nyugdíjrendszer,
Obama adminisztráció,
Olaszország,
osztrák,
Paraguay,
parkolási bírság,
parkolóhely,
pere,
Pozsony,
projektkötvények,
Ratko Mladic,
rekétaelhárító,
Robert Fico,
rohamrendőr,
rohamrendőrök,
Ron Paul,
Scott Thompson,
sebességkorlátozó tábla,
Svédország,
Szabadka,
szabálytalanságok,
szamba,
szavazatok,
szavazatszámlálás,
szemvizsgálat,
Szerb Haladó Párt,
Szerbia,
Szerbia köztársasági,
szerbiai elnökválasztás,
Szerbiai választások,
szeszesitalok,
szlovák parlament,
szlovák-magyar,
Talált tárgyak,
támogatja,
texasi képviselő,
titkosaszolgálat,
Tokió,
Tomislav Nikolic,
Tomiszlav Nikolics,
ukrán kormányfő,
utód,
Vajdasági Magyar Szövetség,
Vajdasági Magyar Szövetség,
vádlott,
választás,
választások,
vállalatok,
vegyes bizottság,
Ven Csia-pao,
verés,
veszteség,
vihar,
Világ Igaza kitüntetés,
Vlagyimir Putyin,
Vojtech Filip,
volt kormányfő,
Wolfgang Schäuble,
Yahoo vezérigazgató,
Zimbabwe,