Hirdetés
Ország-világ »
Tűz ütött ki a fukusimai atomerőműben
2011. március 15, kedd

Tűz ütött ki a japán fővárostól északra fekvő Fukusima atomerőmű egyik reaktorában, és az erőmű körzetében jelentősen megnőtt a sugárzás - jelentette be kedden tv-beszédben Kan Naoto japán kormányfő.
Hírek szerint robbanás következtében gyulladt ki a 4-es reaktor. "Jelentős a kockázata" annak, hogy további radioaktív részecskék szabadulnak ki a reaktorokból - mondta a miniszterelnök.

Edano Jukio, a kabinet főtitkára, kormányszóvivő azt mondta, az egészségre káros a sugárzás szintje az erőműnél, és a szivárgás miatt egyre növekszik. Az erőműtől távolabb alacsonyabb a radioaktivitás - fűzte hozzá.

Kan Naoto fölszólította az atomerőmű 30 kilométeres sugarában élőket, hogy maradjanak otthon, és zárkózzanak be.

A felhívás lényegében a Fukusima-1 atomerőműtől 20 kilométernél távolabb lakókra vonatkozik, mert azt a 200 ezer embert, aki az erőmű 20 kilométeres körzetében lakik, már szombaton fölszólították, hogy hagyja el lakóhelyét. Tíz kilométeres körben evakuálták a Fukusima-2 erőmű környékét is.

Előzőleg, helyi idő szerint nem sokkal reggel 6 óra után robbanás következett be a Fukusima-1 kettes számú reaktorblokkjában. A detonáció következtében sugárzó anyag került a szabadba, amelyet hírek szerint déli irányba, a főváros, Tokió felé sodor a szél. A 8,5 milliós metropolis - amelynek tágabb körzetében több mint 35 millióan laknak - 250 kilométernyire délre van a Fukusima atomerőmű-komplexumtól.

A tokiói francia nagykövetség közlése szerint, "csekély" radioaktív tartalmú felhő tart a japán főváros felé. Aggodalomra semmi ok - közölte a képviselet, amely ugyanakkor fölszólította a Tokióban tartózkodó franciákat, hogy maradjanak otthon. A szennyezés közép-európai idő szerint a reggeli órákban érheti el a metropolist, ha addig nem változik meg a szélirány - derült ki a nagykövetség közleményéből.

Közben új hivatalos adatokat közöltek az atomerőmű zavarait is előidéző pénteki természeti csapás, a szigetország északkeleti partvidékét sújtó földrengés és az azt követő szökőár halálos áldozatairól. E szerint 2414-en vesztették életüket, és 3118 embert tartanak nyilván eltűntként. Becslések szerint tízezernél is több emberéletet követelhetett a természeti katasztrófa.



A fukusimai atomerőműnél bekövetkezett drámai fejlemények miatt az előző napi jelentős veszteségek után kedden újabb hat százalékot zuhant, és a lélektani 9 ezer pontos határ alá süllyedt a tokiói értéktőzsde Nikkei-indexe. (stop.hu)



Hirdetés

Hozzászólások
4oDZCb gbltznbqzifh, [url=http://aleaknwwgref.com/]aleaknwwgref[/url], [link=http://xycmdnsgwvsn.com/]xycmdnsgwvsn[/link], http://fkregmmgbrja.com/
bekpmqg,
2012. május 18, péntek, 22:01
4oDZCb gbltznbqzifh, [url=http://aleaknwwgref.com/]aleaknwwgref[/url], [link=http://xycmdnsgwvsn.com/]xycmdnsgwvsn[/link], http://fkregmmgbrja.com/
Név:
E-mail:
Téma:
Hozzászólás:
 



Címkefelhő Észak-Korea, alsóház, amerikai elnök, amerikai külügyminisztérium, előadás, Európai Unió, Julija Timosenko, Kamilla, Mitt Romney, munkanélküliség reform, orosz parlament, Szumátra, 2014 után, Afganisztán, algériai választás, Amerika, amerikai, Angela Merkel, Angela Merkel, Angola, Ausztria, Ázsia nagyhatalmai, áldozatok, árvereznek, éhezés, észak-koreai fogság, ír, ötfős vezérkar, új elnök, újfasiszta diplomata, újraszámolják, újraválasztási stáb, útdíj, Észak-Olaszország, Észtország, Bahrein, Bain Capital, bankok, bankrabló, Barack Obama, békefenntartó, Börtönbüntetés, belga kormány, Berlin, betörő, bevásárlóközpont, bolgár, brazíliai japánok, Brüsszel, britek, Charles Taylor, chicagói NATO-csúcs, cornwalli hercegnő, csalás, csőd, Cseh- és Morvaország Kommunista Párt, csehországi egyházak, csempészkirály, Csen Kuang-cseng, Derek Mitchell, diploma, Dmitrij Medvegyev, együttműködés, Egyiptom, elnök, emberi jogok, Emberkereskedelem, erdőirtás, EU, euró, Eurócsoport, eurókötvény, Európa Tanács, Európai Parlament, európai parlamenti képviselő, európai polgári kezdeményezés, európai rakétapajzs, Európai Unió, eurózóna, férfi, földrengés, főszerkesztő, Fehér Ház, Fico csomag, François Hollande, Franciaország, Francois Hollande, G8-csoport csúcstalálkozó, gazdaság, gazdasági együttműködés, Gazprom-tévé, görög tárgyalások, Görögország, Görögország,  koalíciós kormányalakítás, George W. Bush, Gurmai Zita, gyógyítás, hadsereg, hajóroncsra, hazarendelte, hivatal, Hongkong, Horvátországban, Ilja Jasin, Irak, Irán, Izrael,  szudáni rakétatámadás, Japán, Jean-Marc Ayrault, Joseph Kony, JP Morgan Chase, junta, kancellár, katolikus, katonai terv, Károly, kárpótlás, kézigrántot, Kína, kínai, kínai halászok, kínai időjárás, kínai jogvédő aktivista, kínai miniszterelnök, kínai turisták, Közép-Kína, Kelet-Szlovákia, kereskedelmi rakéta, kiképzés, kilépés, Kongó, kongresszus, konzervatívok, kormányfő, lengyel, Lengyelország, leomlott, London, LRA, magántőke-befektetési vállalat, magyar, Magyar Külügyi Intézet, magyarok, Magyarország, Mali, Mallász Gitta, médiatörvény módosítás, melegházasság, mennyezet, meteorológus, Mianmar, milánói repülőtér, Moszkva, moszkvai ellenzéki tiltakozó, moszkvai ügyészség, Mubarak, Nagy-Britannia, nagykövet, Nantes polgármestere, NATO-csúcs, német, német kancellár, német pénzügyminiszter, Németország, növekedéspárti politika, neonáci diplomata, norvég királyi pár, nyugdíjkorhatár, nyugdíjrendszer, Obama adminisztráció, Olaszország, osztrák, Paraguay, parkolási bírság, parkolóhely, pere, Pozsony, projektkötvények, Ratko Mladic, rekétaelhárító, Robert Fico, rohamrendőr, rohamrendőrök, Ron Paul, Scott Thompson, sebességkorlátozó tábla, Svédország, Szabadka, szabálytalanságok, szamba, szavazatok, szavazatszámlálás, szemvizsgálat, Szerb Haladó Párt, Szerbia, Szerbia köztársasági, szerbiai elnökválasztás, Szerbiai választások, szeszesitalok, szlovák parlament, szlovák-magyar, Talált tárgyak, támogatja, texasi képviselő, titkosaszolgálat, Tokió, Tomislav Nikolic, Tomiszlav Nikolics, ukrán kormányfő, utód, Vajdasági Magyar Szövetség, Vajdasági Magyar Szövetség, vádlott, választás, választások, vállalatok, vegyes bizottság, Ven Csia-pao, verés, veszteség, vihar, Világ Igaza kitüntetés, Vlagyimir Putyin, Vojtech Filip, volt kormányfő, Wolfgang Schäuble, Yahoo vezérigazgató, Zimbabwe,






nagyvarad.ro banner | impresszum | adatvédelmi nyilatkozat | hirdetési díjszabások
copyright www.nagyvarad.ro
office@nagyvarad.ro