Hirdetés
Ország-világ »
Turisták pénzéből működtetik az atomerőművet
2011. július 27, szerda
Kulcsszavak: atomerőmű, Btaan,

Idegenforgalmi látványosság lett a Manilától pár órányira északra fekvő Bataan atomerőműből, amely közel három évtizede álldogál kihasználatlanul a tengerparton.
A Fülöp-szigetek egyetlen atomerőműve több mint kétmilliárd dollárból épült a hetvenes-nyolcvanas években, ám sohasem működött. A létesítmény vezetése arra gondolt, beengedi a látogatókat az erőműbe, hogy megismertesse őket a nukleáris energiával, és újrakezdje a párbeszédet az erőmű esetleges működtetéséről.

"Némi bevételre akartunk szert tenni ebből a tevékenységből a fenntartási és biztonsági költségekre" - idézte Mauro Marcelót, az erőmű igazgatóját a BBC honlapja. Marcelo hozzáfűzte: emellett azt akarják, hogy minél többen szerezzenek tudomást az erőműről. A turistacsoportok nemcsak kívülről nézhetik meg a szürke épületmonstrumot: beengedik őket a reaktorterembe is, hiszen az erőmű lelke még mindig becsomagolva várja az üzembe helyezést.

Az erőmű elkészülte után átesett a hazai és nemzetközi biztonsági ellenőrzéseken, és végül 1986-ban kapta meg a zöld utat az induláshoz. Ám ekkor kitört a forradalom, és Ferdinand Marcos elnököt, az erőmű fő támogatóját eltávolították a hatalomból.

Követőjének, Corazon Aquinónak kétségei támadtak a létesítmény biztonságosságával kapcsolatban. A korábbi korrupt rendszerre utalva úgy vélte, elképzelhető, hogy nem tartották be a megfelelő előírásokat az építésnél. Az aggodalmakat fokozta, hogy a Bataan erőmű környezete földrengési övezetbe esik, egy esetleges cunami is kárt okozhatna benne, és a közeli Natib hegyet potenciálisan aktív vulkánként tartják számon. A csernobili katasztrófa okozta sokk után Aquino végleg az erőmű bezárása mellett döntött.

Azonban továbbra is vannak politikai támogatói a Fülöp-szigeteken a Bataan erőmű üzembe helyezésének. "Szükségünk van a nukleáris energiára" - hangsúlyozta az erőmű újjáélesztésének élharcosa, Mark Cojuangco, aki tavaly egy törvénytervezetet is benyújtott ezzel kapcsolatban a parlamentben.

Mint rámutatott: az ország hatalmas energiaszükségletét jelenleg csak gazdaságtalanul, külföldről importált szénnel fűtött erőművekkel tudják kielégíteni. A helyi hidroelektronikus és szélerőművekből nyert energia csak az igények kis részét fedezi.

"Gazdaságos energia nélkül nem tudjuk felvenni a versenyt más országokkal, és munkásaink továbbra is külföldre mennek, ahelyett, hogy a hazai gazdaságot tudnánk fejleszteni" - magyarázta Cojuangco.

A jelenleg hatalmon lévő Benigno Aquino, Corazon fia mindezek ellenére nem valószínű, hogy változtatna anyja döntésén, különösen nem a fukusimai katasztrófa árnyékában.

Az erőmű igazgatója ugyanakkor arról beszélt, hogy a látogatók mély benyomásokkal távoznak a kirándulásról.

Holott Marcelo erőmű-lobbija mostanában újabb kihívással néz szembe: a Greenpeace atomerőmű-ellenes csoportja az erőműturizmust a saját kampánycéljaira is felfedezte. A zöld aktivisták ökotúrákat szerveznek az erőműhöz, de a kirándulás során egy közeli teknősmenhelyre és egy II. világháborús emlékműhöz is elviszik a látogatókat, akik a túra nyomán egészen másképp tekintenek a nukleáris energiára. (stop.hu)





Hirdetés

Hozzászólások
Még senki nem szólt hozzá.
Név:
E-mail:
Téma:
Hozzászólás:
 



Címkefelhő Észak-Korea, alsóház, amerikai elnök, amerikai külügyminisztérium, előadás, Európai Unió, Julija Timosenko, Kamilla, Mitt Romney, munkanélküliség reform, orosz parlament, Szumátra, 2014 után, Afganisztán, algériai választás, Amerika, amerikai, Angela Merkel, Angela Merkel, Angola, Ausztria, Ázsia nagyhatalmai, áldozatok, árvereznek, éhezés, észak-koreai fogság, ír, ötfős vezérkar, új elnök, újfasiszta diplomata, újraszámolják, újraválasztási stáb, útdíj, Észak-Olaszország, Észtország, Bahrein, Bain Capital, bankok, bankrabló, Barack Obama, békefenntartó, Börtönbüntetés, belga kormány, Berlin, betörő, bevásárlóközpont, bolgár, brazíliai japánok, Brüsszel, britek, Charles Taylor, chicagói NATO-csúcs, cornwalli hercegnő, csalás, csőd, Cseh- és Morvaország Kommunista Párt, csehországi egyházak, csempészkirály, Csen Kuang-cseng, Derek Mitchell, diploma, Dmitrij Medvegyev, együttműködés, Egyiptom, elnök, emberi jogok, Emberkereskedelem, erdőirtás, EU, euró, Eurócsoport, eurókötvény, Európa Tanács, Európai Parlament, európai parlamenti képviselő, európai polgári kezdeményezés, európai rakétapajzs, Európai Unió, eurózóna, férfi, földrengés, főszerkesztő, Fehér Ház, Fico csomag, François Hollande, Franciaország, Francois Hollande, G8-csoport csúcstalálkozó, gazdaság, gazdasági együttműködés, Gazprom-tévé, görög tárgyalások, Görögország, Görögország,  koalíciós kormányalakítás, George W. Bush, Gurmai Zita, gyógyítás, hadsereg, hajóroncsra, hazarendelte, hivatal, Hongkong, Horvátországban, Ilja Jasin, Irak, Irán, Izrael,  szudáni rakétatámadás, Japán, Jean-Marc Ayrault, Joseph Kony, JP Morgan Chase, junta, kancellár, katolikus, katonai terv, Károly, kárpótlás, kézigrántot, Kína, kínai, kínai halászok, kínai időjárás, kínai jogvédő aktivista, kínai miniszterelnök, kínai turisták, Közép-Kína, Kelet-Szlovákia, kereskedelmi rakéta, kiképzés, kilépés, Kongó, kongresszus, konzervatívok, kormányfő, lengyel, Lengyelország, leomlott, London, LRA, magántőke-befektetési vállalat, magyar, Magyar Külügyi Intézet, magyarok, Magyarország, Mali, Mallász Gitta, médiatörvény módosítás, melegházasság, mennyezet, meteorológus, Mianmar, milánói repülőtér, Moszkva, moszkvai ellenzéki tiltakozó, moszkvai ügyészség, Mubarak, Nagy-Britannia, nagykövet, Nantes polgármestere, NATO-csúcs, német, német kancellár, német pénzügyminiszter, Németország, növekedéspárti politika, neonáci diplomata, norvég királyi pár, nyugdíjkorhatár, nyugdíjrendszer, Obama adminisztráció, Olaszország, osztrák, Paraguay, parkolási bírság, parkolóhely, pere, Pozsony, projektkötvények, Ratko Mladic, rekétaelhárító, Robert Fico, rohamrendőr, rohamrendőrök, Ron Paul, Scott Thompson, sebességkorlátozó tábla, Svédország, Szabadka, szabálytalanságok, szamba, szavazatok, szavazatszámlálás, szemvizsgálat, Szerb Haladó Párt, Szerbia, Szerbia köztársasági, szerbiai elnökválasztás, Szerbiai választások, szeszesitalok, szlovák parlament, szlovák-magyar, Talált tárgyak, támogatja, texasi képviselő, titkosaszolgálat, Tokió, Tomislav Nikolic, Tomiszlav Nikolics, ukrán kormányfő, utód, Vajdasági Magyar Szövetség, Vajdasági Magyar Szövetség, vádlott, választás, választások, vállalatok, vegyes bizottság, Ven Csia-pao, verés, veszteség, vihar, Világ Igaza kitüntetés, Vlagyimir Putyin, Vojtech Filip, volt kormányfő, Wolfgang Schäuble, Yahoo vezérigazgató, Zimbabwe,






nagyvarad.ro banner | impresszum | adatvédelmi nyilatkozat | hirdetési díjszabások
copyright www.nagyvarad.ro
office@nagyvarad.ro