Ország-világ »
Tragédia Srí Lankán
2010. szeptember 17, péntek
Berobbant egy robbanóanyagot tartalmazó konténer az egyik Srí Lanka-i rendőrőrsnél, a baleset következtében legkevesebb hatvanan meghaltak - közölte a hadsereg szóvivője.
Ubaja Medavela szerint egy kínai útépítő cég biztonsági okokból a keleti Battikaloa körzet rendőrőrsén tárolt három robbanóanyagos konténert. Az anyagot egy kőfejtőben akarták felhasználni, s amikor a rendőrök éppen adták ki a konténereket, az egyik - nem tudni, miért - berobbant, s levegőbe röpítette a másik kettőt is. Egyes hírek szerint a konténerek a rendőrőrsnél parkoló teherautón robbantak be.
A detonáció áldozatai többségükben az őrs épületében tartózkodó rendőrök, s a helyi média szerint van köztük két kínai építőmunkás is. A rendőrségi épület súlyosan megrongálódott.
A tragédia színhelyéhez legközelebbi kórház közölte, hogy hét sérültet szállítottak az intézménybe, de nem tudni, összesen hányan sérültek meg a balesetben. A hatóságok kizárják, hogy szabotázsakció miatt következett be a detonáció.
Kínai vállalatok nagy érdeklődést mutatnak a Srí Lanka-i infrastrukturális beruházások iránt, amit nem néz jó szemmel India, mert aggódik Peking növekvő dél-ázsiai befolyása miatt. Kínai állami vállalatok például két kikötőt is építenek az India déli csücskénél fekvő szigetországban. (hirextra.hu)
A detonáció áldozatai többségükben az őrs épületében tartózkodó rendőrök, s a helyi média szerint van köztük két kínai építőmunkás is. A rendőrségi épület súlyosan megrongálódott.
A tragédia színhelyéhez legközelebbi kórház közölte, hogy hét sérültet szállítottak az intézménybe, de nem tudni, összesen hányan sérültek meg a balesetben. A hatóságok kizárják, hogy szabotázsakció miatt következett be a detonáció.
Kínai vállalatok nagy érdeklődést mutatnak a Srí Lanka-i infrastrukturális beruházások iránt, amit nem néz jó szemmel India, mert aggódik Peking növekvő dél-ázsiai befolyása miatt. Kínai állami vállalatok például két kikötőt is építenek az India déli csücskénél fekvő szigetországban. (hirextra.hu)
Hasonló hírek
Száznál is több embert megölt a kínai időjárás
Találomra lőtték le öt áldozatukat
Dupla tragédia - lezuhant a mentőhelikopter
Több városban robbantottak: rengeteg halott Irakban
Tragédia: szakadékba zuhant a busz
Egyre több a halott - rengetegen az üzem romjai alatt
Megsemmisült az üzem - kilenc munkással együtt
Százával szedi áldozatait Kelet-Európában a kemény tél
Tizenkét halálos áldozata van a fagynak Lengyelországban
Eddig nem sikerült azonosítani az etiópiai merénylet áldozatait
Címkefelhő
Észak-Korea,
alsóház,
amerikai elnök,
amerikai külügyminisztérium,
előadás,
Európai Unió,
Julija Timosenko,
Kamilla,
Mitt Romney,
munkanélküliség reform,
orosz parlament,
Szumátra,
2014 után,
Afganisztán,
algériai választás,
Amerika,
amerikai,
Angela Merkel,
Angela Merkel,
Angola,
Ausztria,
Ázsia nagyhatalmai,
áldozatok,
árvereznek,
éhezés,
észak-koreai fogság,
ír,
ötfős vezérkar,
új elnök,
újfasiszta diplomata,
újraszámolják,
újraválasztási stáb,
útdíj,
Észak-Olaszország,
Észtország,
Bahrein,
Bain Capital,
bankok,
bankrabló,
Barack Obama,
békefenntartó,
Börtönbüntetés,
belga kormány,
Berlin,
betörő,
bevásárlóközpont,
bolgár,
brazíliai japánok,
Brüsszel,
britek,
Charles Taylor,
chicagói NATO-csúcs,
cornwalli hercegnő,
csalás,
csőd,
Cseh- és Morvaország Kommunista Párt,
csehországi egyházak,
csempészkirály,
Csen Kuang-cseng,
Derek Mitchell,
diploma,
Dmitrij Medvegyev,
együttműködés,
Egyiptom,
elnök,
emberi jogok,
Emberkereskedelem,
erdőirtás,
EU,
euró,
Eurócsoport,
eurókötvény,
Európa Tanács,
Európai Parlament,
európai parlamenti képviselő,
európai polgári kezdeményezés,
európai rakétapajzs,
Európai Unió,
eurózóna,
férfi,
földrengés,
főszerkesztő,
Fehér Ház,
Fico csomag,
François Hollande,
Franciaország,
Francois Hollande,
G8-csoport csúcstalálkozó,
gazdaság,
gazdasági együttműködés,
Gazprom-tévé,
görög tárgyalások,
Görögország,
Görögország, koalíciós kormányalakítás,
George W. Bush,
Gurmai Zita,
gyógyítás,
hadsereg,
hajóroncsra,
hazarendelte,
hivatal,
Hongkong,
Horvátországban,
Ilja Jasin,
Irak,
Irán,
Izrael, szudáni rakétatámadás,
Japán,
Jean-Marc Ayrault,
Joseph Kony,
JP Morgan Chase,
junta,
kancellár,
katolikus,
katonai terv,
Károly,
kárpótlás,
kézigrántot,
Kína,
kínai,
kínai halászok,
kínai időjárás,
kínai jogvédő aktivista,
kínai miniszterelnök,
kínai turisták,
Közép-Kína,
Kelet-Szlovákia,
kereskedelmi rakéta,
kiképzés,
kilépés,
Kongó,
kongresszus,
konzervatívok,
kormányfő,
lengyel,
Lengyelország,
leomlott,
London,
LRA,
magántőke-befektetési vállalat,
magyar,
Magyar Külügyi Intézet,
magyarok,
Magyarország,
Mali,
Mallász Gitta,
médiatörvény módosítás,
melegházasság,
mennyezet,
meteorológus,
Mianmar,
milánói repülőtér,
Moszkva,
moszkvai ellenzéki tiltakozó,
moszkvai ügyészség,
Mubarak,
Nagy-Britannia,
nagykövet,
Nantes polgármestere,
NATO-csúcs,
német,
német kancellár,
német pénzügyminiszter,
Németország,
növekedéspárti politika,
neonáci diplomata,
norvég királyi pár,
nyugdíjkorhatár,
nyugdíjrendszer,
Obama adminisztráció,
Olaszország,
osztrák,
Paraguay,
parkolási bírság,
parkolóhely,
pere,
Pozsony,
projektkötvények,
Ratko Mladic,
rekétaelhárító,
Robert Fico,
rohamrendőr,
rohamrendőrök,
Ron Paul,
Scott Thompson,
sebességkorlátozó tábla,
Svédország,
Szabadka,
szabálytalanságok,
szamba,
szavazatok,
szavazatszámlálás,
szemvizsgálat,
Szerb Haladó Párt,
Szerbia,
Szerbia köztársasági,
szerbiai elnökválasztás,
Szerbiai választások,
szeszesitalok,
szlovák parlament,
szlovák-magyar,
Talált tárgyak,
támogatja,
texasi képviselő,
titkosaszolgálat,
Tokió,
Tomislav Nikolic,
Tomiszlav Nikolics,
ukrán kormányfő,
utód,
Vajdasági Magyar Szövetség,
Vajdasági Magyar Szövetség,
vádlott,
választás,
választások,
vállalatok,
vegyes bizottság,
Ven Csia-pao,
verés,
veszteség,
vihar,
Világ Igaza kitüntetés,
Vlagyimir Putyin,
Vojtech Filip,
volt kormányfő,
Wolfgang Schäuble,
Yahoo vezérigazgató,
Zimbabwe,











