Hirdetés
Ország-világ »
Tízezer katonát von ki Afganisztánból Obama
2011. június 23, csütörtök

Az év végéig 10 ezer fővel csökkenti az Afganisztánban szolgálatot teljesítő katonáinak létszámát az Egyesült Államok - jelentette be szerdán Washingtonban Barack Obama amerikai elnök.
A jövő év nyaráig az elnök visszahívja a 2009 decemberben elrendelt csapaterősítésben részt vevő mind a 33 ezer katonát. Ezzel a csökkentés kezdeti szakasza befejeződik, és az amerikai csapatok a továbbiakban olyan ütemben fogják majd elhagyni Afganisztánt, amilyenben az ország biztonsági erői átveszik tőlük a védelmi feladatokat.

Barack Obama bejelentette, hogy jövő év májusában a NATO-országok és a többi szövetséges részvételével Chicagóban csúcstalálkozón vitatják meg az afganisztáni helyzetet és a további csapatcsökkentés ütemezését. 

Obama a csapatkivonás indoklásaként elmondta, hogy Amerikának sikerült súlyos, zavart okozó csapást mérni az al-Kaida vezetésére, és komoly veszteségeket okozni a táliboknak, akiket több erődítményükből kiszorítottak. Rámutatott, hogy az Egyesült Államok politikai rendezést szeretne elérni Afganisztánban, ezért az ország biztonsági erőinek és kormányának erősítése mellett részt vállal az afgán nép - beleértve a tálibok - megbékélését célzó kezdeményezésekben.

"Álláspontunk ezekkel a tárgyalásokkal kapcsolatban világos: ezeket az afgán kormánynak kell irányítania, amelynek fokoznia kell képességét, hogy meg tudja védeni a népét, és azoknak, akik részesei akarnak lenni egy békés Afganisztánnak, szakítaniuk kell az al-Kaidával, fel kell hagyniuk az erőszakkal, és be kell tartaniuk az afgán alkotmányt" - jelentette ki az elnök hozzátéve, hogy részben a katonai erőfeszítéseknek köszönhetően az amerikai kormány bízik a haladásban.

Barack Obama kifejezte szándékát, hogy a terrorizmus elleni harcban továbbra is együttműködjön Pakisztánnal. Az elnök elmondta, hogy Irakból, ahol az amerikai haderő befejezte harci küldetését, eddig 100 ezer katonát vontak ki.

Az Egyesült Államok jövőbeni katonai stratégiájával kapcsolatban kijelentette, hogy Amerikának, miként korábbi nemzedékeknek, vállalnia kell egyedülálló szerepét a történelemben. 

"Ott, ahol fenyegetve vagyunk, erővel kell válaszolnunk - ám ha ez az erő irányítható, nem szükséges nagy hadseregeket külföldre vezényelnünk. Ha ártatlanokat mészárolnak le és veszélybe kerül a globális biztonság, nem kell majd aközött választanunk, hogy tétlenül álljunk-e, avagy egyedül cselekedjünk. Ehelyett meg kell szerveznünk a nemzetközi fellépést, ahogy azt Líbia esetében tesszük, ahol egyetlen katonánk sincs a hadszíntéren, hanem támogatjuk a szövetségeseinket a líbiai nép megvédésében, és lehetőséget adunk a számukra, hogy maguk határozzák meg a sorsukat" - jelentette ki Barack Obama. Hangsúlyozta, hogy az önrendelkezés elvét támogatva Washington, a saját ideáljainak is megfelelve, támogatni fogja a demokráciára törekvő arab forradalmakat.

Obama befejezésül aláhúzta, hogy Amerika, amely az elmúlt évtizedben a hatalmas államadóssága és gazdasági nehézségei ellenére is 1000 milliárd dollárt költött háborúkra, most az otthoni építkezésre fog összpontosítani.

Mindenki örül

A NATO főtitkára üdvözölte a részleges afganisztáni csapatvisszavonást, a brit miniszterelnök pedig közölte, hogy teljes mértékben egyetért Barack Obama afganisztáni helyzetértékelésével.

Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár közleményében üdvözölte Barack Obama bejelentését. "Az elnök döntése természetes eredménye az általunk elért haladásnak (Afganisztánban)" - közölte a NATO-főtitkár. Rámutatott arra, hogy az amerikai elnök bejelentése a NATO-szövetségesekkel és a partnerekkel folytatott szoros konzultációk után történt.

"Látjuk, hogy változik a helyzet. A tálibok nyomás alatt vannak. Az afgán biztonsági erők napról napra erősebbek" - közölte Rasmussen.

Obama bejelentése előtt néhány órával David Cameron brit miniszterelnök arról tájékoztatott közleményében: teljes mértékben egyetért Obama helyzetértékelésével, azzal, hogy előrehaladás történt a biztonság megteremtésében, s hogy a csapatleépítés ellenére állandó nyomás alatt lehet tartani az afganisztáni lázadókat. Cameron megismételte, hogy 2015 után brit katonák nem lesznek Afganisztánban. (stop.hu)




Hirdetés


Címkefelhő Észak-Korea, alsóház, amerikai elnök, amerikai külügyminisztérium, előadás, Európai Unió, Julija Timosenko, Kamilla, Mitt Romney, munkanélküliség reform, orosz parlament, Szumátra, 2014 után, Afganisztán, algériai választás, Amerika, amerikai, Angela Merkel, Angela Merkel, Angola, Ausztria, Ázsia nagyhatalmai, áldozatok, árvereznek, éhezés, észak-koreai fogság, ír, ötfős vezérkar, új elnök, újfasiszta diplomata, újraszámolják, újraválasztási stáb, útdíj, Észak-Olaszország, Észtország, Bahrein, Bain Capital, bankok, bankrabló, Barack Obama, békefenntartó, Börtönbüntetés, belga kormány, Berlin, betörő, bevásárlóközpont, bolgár, brazíliai japánok, Brüsszel, britek, Charles Taylor, chicagói NATO-csúcs, cornwalli hercegnő, csalás, csőd, Cseh- és Morvaország Kommunista Párt, csehországi egyházak, csempészkirály, Csen Kuang-cseng, Derek Mitchell, diploma, Dmitrij Medvegyev, együttműködés, Egyiptom, elnök, emberi jogok, Emberkereskedelem, erdőirtás, EU, euró, Eurócsoport, eurókötvény, Európa Tanács, Európai Parlament, európai parlamenti képviselő, európai polgári kezdeményezés, európai rakétapajzs, Európai Unió, eurózóna, férfi, földrengés, főszerkesztő, Fehér Ház, Fico csomag, François Hollande, Franciaország, Francois Hollande, G8-csoport csúcstalálkozó, gazdaság, gazdasági együttműködés, Gazprom-tévé, görög tárgyalások, Görögország, Görögország,  koalíciós kormányalakítás, George W. Bush, Gurmai Zita, gyógyítás, hadsereg, hajóroncsra, hazarendelte, hivatal, Hongkong, Horvátországban, Ilja Jasin, Irak, Irán, Izrael,  szudáni rakétatámadás, Japán, Jean-Marc Ayrault, Joseph Kony, JP Morgan Chase, junta, kancellár, katolikus, katonai terv, Károly, kárpótlás, kézigrántot, Kína, kínai, kínai halászok, kínai időjárás, kínai jogvédő aktivista, kínai miniszterelnök, kínai turisták, Közép-Kína, Kelet-Szlovákia, kereskedelmi rakéta, kiképzés, kilépés, Kongó, kongresszus, konzervatívok, kormányfő, lengyel, Lengyelország, leomlott, London, LRA, magántőke-befektetési vállalat, magyar, Magyar Külügyi Intézet, magyarok, Magyarország, Mali, Mallász Gitta, médiatörvény módosítás, melegházasság, mennyezet, meteorológus, Mianmar, milánói repülőtér, Moszkva, moszkvai ellenzéki tiltakozó, moszkvai ügyészség, Mubarak, Nagy-Britannia, nagykövet, Nantes polgármestere, NATO-csúcs, német, német kancellár, német pénzügyminiszter, Németország, növekedéspárti politika, neonáci diplomata, norvég királyi pár, nyugdíjkorhatár, nyugdíjrendszer, Obama adminisztráció, Olaszország, osztrák, Paraguay, parkolási bírság, parkolóhely, pere, Pozsony, projektkötvények, Ratko Mladic, rekétaelhárító, Robert Fico, rohamrendőr, rohamrendőrök, Ron Paul, Scott Thompson, sebességkorlátozó tábla, Svédország, Szabadka, szabálytalanságok, szamba, szavazatok, szavazatszámlálás, szemvizsgálat, Szerb Haladó Párt, Szerbia, Szerbia köztársasági, szerbiai elnökválasztás, Szerbiai választások, szeszesitalok, szlovák parlament, szlovák-magyar, Talált tárgyak, támogatja, texasi képviselő, titkosaszolgálat, Tokió, Tomislav Nikolic, Tomiszlav Nikolics, ukrán kormányfő, utód, Vajdasági Magyar Szövetség, Vajdasági Magyar Szövetség, vádlott, választás, választások, vállalatok, vegyes bizottság, Ven Csia-pao, verés, veszteség, vihar, Világ Igaza kitüntetés, Vlagyimir Putyin, Vojtech Filip, volt kormányfő, Wolfgang Schäuble, Yahoo vezérigazgató, Zimbabwe,






nagyvarad.ro banner | impresszum | adatvédelmi nyilatkozat | hirdetési díjszabások
copyright www.nagyvarad.ro
office@nagyvarad.ro