Ország-világ »
Timosenko megérkezett a börtönbe, ahol élete következő hét évét töltheti
2012. január 01, vasárnap
Kulcsszavak:
Julija Timosenko,
börtön,
Julija Timosenko pénteken megérkezett abba a büntetés végrehajtó intézetbe, ahol életének a következő hét évét töltheti. Az ukrán ex-miniszterelnöknő azután kezdhette meg hivatalosan is a büntetésének a betöltését, miután december 23-án az ukrán Legfelsőbb Bíróság visszautasította a fellebbezését, és ezzel Ukrajnában nincs több lehetősége fellebbezésre.
Julija Timosenko pénteken 13:30 körül érkezett meg a Harkovi megyében található Kacsanovszkij 54. számú büntetésvégrehajtó intézetbe, írta az Ukrainszkaja Pravda ukrán lap. Az elmúlt hónapokban Timosenkót a kijevi vizsgálati börtönben tartották, és az addigi hírek szerint nem a rendvédelmi szerveknek nem állt szándékában áthelyezni őt az új év előtt. A döntés azonban hirtelen született, az ellenzék szerint Viktor Janukovics ukrán államfő utasítására. A politikus társai szerint egészsége sokat romlott a fogságban, és az új börtönébe éjjel, tolókocsiban szállították át a volt miniszterelnöknőt.
"Ez lett a válasz arra a levelére, amelyet a diktátornak írta” – mondta Alekszandr Turcsanov, Timosenko pártjának a helyettes vezetője a gazeta.ua-nak. Timosenko december 26-án hétfőn egy levelet írt Janukovicsnak, amelyben többek között diktátornak nevezte, és hét pontba szedve felsorolta azokat a bajokat, amelyekbe szerinte Janukovics az országot belesodorta.
A Kacsanovszki 54. számú intézet olyan nők börtöne, akik általában először töltik a büntetésüket, és kisebb vagy közepes szintű bűnökért ülnek. Jelenleg a börtönben több mint 800 rab tölti a büntetését.
Julija Timosenko börtöncellája 31 négyzetméteres területű, van benne egy külön WC, televízió, mosogató kagyló és zuhanykabin – mondta el a börtön vezetője, Iván Pervuskin. A cella hét ember befogadására képes, de jelenleg Timosenkón kívül csak egy nő lakik benne.
A Kacsanovszki büntetés végrehajtó intézetben két varró egység működik, ahol a rabok munkaruhát, ingeket és ágyneműt készítenek. A börtönben működik könyvtár, amely 11 ezres könyv-gyűjteményből áll, vannak művészeti körök és egyéb irodalmi és kulturális társulások. Van e mellett egy 420 férőhelyes klubja, nyári sportpályája és fitnesz terme.
A börtön falai alatt péntek délután már gyülekeztek Timosenko támogatói akik a politikusnő szabadon engedése mellett tüntettek. Körülbelül 50en lehettek az Interfax hírügynökség szerint, java részt Timosenko pártjának, a Batykovscsinának a tagjai.
Julia Timosenkót október 11-én ítélte el a kijevi bíróság hét év szabadságvesztésre miniszterelnöki döntései miatt: e szerint 2009-ben a politikusnő Ukrajna számára előnytelen gázszerződéseket kötött Oroszországgal. Timosenko ellen jelenleg több más ügyben is folyik nyomozás, így az sem kizárt, hogy az ex-miniszterelnöknő további büntetést is kaphat. (kitekinto.hu)

Hasonló hírek
Timosenkót nem gyógyíthatják külföldön - meg se tárgyalták
Kórházba vitték Timosenkót
A legnagyobb lengyel napilap petíciót írt Timosenko szabadon bocsátásáért
Elszigetelődés: már Timosenko kiengedése sem segítene
Kirakatper Mexikóban: 60 év börtön egy francia nőnek
Kemény börtönt kapott a Tiltott Város fosztogatója
Merkel oroszul ígért segítséget Timosenko ügyében
Béke Nobel-díjra jelölték Timosenkót
Timosenko mellett áll a strasbourgi közgyűlés
Al-Kaidás kiadványt találtak egy guantánamói rabnál
Címkefelhő
Észak-Korea,
alsóház,
amerikai elnök,
amerikai külügyminisztérium,
előadás,
Európai Unió,
Julija Timosenko,
Kamilla,
Mitt Romney,
munkanélküliség reform,
orosz parlament,
Szumátra,
2014 után,
Afganisztán,
algériai választás,
Amerika,
amerikai,
Angela Merkel,
Angela Merkel,
Angola,
Ausztria,
Ázsia nagyhatalmai,
áldozatok,
árvereznek,
éhezés,
észak-koreai fogság,
ír,
ötfős vezérkar,
új elnök,
újfasiszta diplomata,
újraszámolják,
újraválasztási stáb,
útdíj,
Észak-Olaszország,
Észtország,
Bahrein,
Bain Capital,
bankok,
bankrabló,
Barack Obama,
békefenntartó,
Börtönbüntetés,
belga kormány,
Berlin,
betörő,
bevásárlóközpont,
bolgár,
brazíliai japánok,
Brüsszel,
britek,
Charles Taylor,
chicagói NATO-csúcs,
cornwalli hercegnő,
csalás,
csőd,
Cseh- és Morvaország Kommunista Párt,
csehországi egyházak,
csempészkirály,
Csen Kuang-cseng,
Derek Mitchell,
diploma,
Dmitrij Medvegyev,
együttműködés,
Egyiptom,
elnök,
emberi jogok,
Emberkereskedelem,
erdőirtás,
EU,
euró,
Eurócsoport,
eurókötvény,
Európa Tanács,
Európai Parlament,
európai parlamenti képviselő,
európai polgári kezdeményezés,
európai rakétapajzs,
Európai Unió,
eurózóna,
férfi,
földrengés,
főszerkesztő,
Fehér Ház,
Fico csomag,
François Hollande,
Franciaország,
Francois Hollande,
G8-csoport csúcstalálkozó,
gazdaság,
gazdasági együttműködés,
Gazprom-tévé,
görög tárgyalások,
Görögország,
Görögország, koalíciós kormányalakítás,
George W. Bush,
Gurmai Zita,
gyógyítás,
hadsereg,
hajóroncsra,
hazarendelte,
hivatal,
Hongkong,
Horvátországban,
Ilja Jasin,
Irak,
Irán,
Izrael, szudáni rakétatámadás,
Japán,
Jean-Marc Ayrault,
Joseph Kony,
JP Morgan Chase,
junta,
kancellár,
katolikus,
katonai terv,
Károly,
kárpótlás,
kézigrántot,
Kína,
kínai,
kínai halászok,
kínai időjárás,
kínai jogvédő aktivista,
kínai miniszterelnök,
kínai turisták,
Közép-Kína,
Kelet-Szlovákia,
kereskedelmi rakéta,
kiképzés,
kilépés,
Kongó,
kongresszus,
konzervatívok,
kormányfő,
lengyel,
Lengyelország,
leomlott,
London,
LRA,
magántőke-befektetési vállalat,
magyar,
Magyar Külügyi Intézet,
magyarok,
Magyarország,
Mali,
Mallász Gitta,
médiatörvény módosítás,
melegházasság,
mennyezet,
meteorológus,
Mianmar,
milánói repülőtér,
Moszkva,
moszkvai ellenzéki tiltakozó,
moszkvai ügyészség,
Mubarak,
Nagy-Britannia,
nagykövet,
Nantes polgármestere,
NATO-csúcs,
német,
német kancellár,
német pénzügyminiszter,
Németország,
növekedéspárti politika,
neonáci diplomata,
norvég királyi pár,
nyugdíjkorhatár,
nyugdíjrendszer,
Obama adminisztráció,
Olaszország,
osztrák,
Paraguay,
parkolási bírság,
parkolóhely,
pere,
Pozsony,
projektkötvények,
Ratko Mladic,
rekétaelhárító,
Robert Fico,
rohamrendőr,
rohamrendőrök,
Ron Paul,
Scott Thompson,
sebességkorlátozó tábla,
Svédország,
Szabadka,
szabálytalanságok,
szamba,
szavazatok,
szavazatszámlálás,
szemvizsgálat,
Szerb Haladó Párt,
Szerbia,
Szerbia köztársasági,
szerbiai elnökválasztás,
Szerbiai választások,
szeszesitalok,
szlovák parlament,
szlovák-magyar,
Talált tárgyak,
támogatja,
texasi képviselő,
titkosaszolgálat,
Tokió,
Tomislav Nikolic,
Tomiszlav Nikolics,
ukrán kormányfő,
utód,
Vajdasági Magyar Szövetség,
Vajdasági Magyar Szövetség,
vádlott,
választás,
választások,
vállalatok,
vegyes bizottság,
Ven Csia-pao,
verés,
veszteség,
vihar,
Világ Igaza kitüntetés,
Vlagyimir Putyin,
Vojtech Filip,
volt kormányfő,
Wolfgang Schäuble,
Yahoo vezérigazgató,
Zimbabwe,