Ország-világ »
Terrorizmus miatt körözik az iraki alelnököt
2011. december 20, kedd
Letartóztatási parancsot adtak ki hétfőn Irakban Tárik al-Hasemi alelnök ellen a terroristaellenes törvények alapján, miután állítólag a kormányzati szerveknek sikerült vallomásra bírni a politikus testőreit, akik elismerték, hogy merényleteket terveztek és hajtottak végre.
Nagy a kockázata annak, hogy ezzel a lépéssel ismét kiéleződnek a politikai és vallási feszültségek Irakban, ráadásul egy különösen kényes időszakban: az utolsó amerikai harcoló alakulatok épp a hétvégén hagyták el ugyanis az országot.
Az Irakíja állami tévécsatorna hétfőn bemutatott egy felvételt, amelyen néhány férfi azt állította, hogy ők Hasemi testőrei, és az alelnök hivatalától pénzt kaptak gyilkosságok végrehajtásáért. Azt nem sikerült ellenőrizni, hogy valóban Hasemi testőreiről van-e szó.
Az alelnök most Kurdisztánban van, az ország északi részének autonóm körzetében, amelynek saját kormánya és biztonsági erői vannak.
Megfigyelők mindenesetre emlékeztetnek arra, hogy Hasemi szunnita, míg a kormányt vezető Núri al-Máliki síita politikus. Ráadásul Hasemi az Iraki Blokkhoz tartozik, egy olyan tömörüléshez, amely csak hosszas egyeztetések után volt hajlandó koalícióra lépni Máliki pártjával, és a két tömörülés között az elmúlt napokban megromlott a viszony. (manna.ro)
Az Irakíja állami tévécsatorna hétfőn bemutatott egy felvételt, amelyen néhány férfi azt állította, hogy ők Hasemi testőrei, és az alelnök hivatalától pénzt kaptak gyilkosságok végrehajtásáért. Azt nem sikerült ellenőrizni, hogy valóban Hasemi testőreiről van-e szó.
Az alelnök most Kurdisztánban van, az ország északi részének autonóm körzetében, amelynek saját kormánya és biztonsági erői vannak.
Megfigyelők mindenesetre emlékeztetnek arra, hogy Hasemi szunnita, míg a kormányt vezető Núri al-Máliki síita politikus. Ráadásul Hasemi az Iraki Blokkhoz tartozik, egy olyan tömörüléshez, amely csak hosszas egyeztetések után volt hajlandó koalícióra lépni Máliki pártjával, és a két tömörülés között az elmúlt napokban megromlott a viszony. (manna.ro)
Hasonló hírek
Füstbe ment terv: katonákat neveltek a rendőrökből
Követi-e Hollande-ot Európa?
A koalíciókötés magasiskolája
Bolívia államosítja a spanyol áramszolgáltatót
Franciaország válaszút előtt
Hivatali visszaéléssel vádolják az argentin alelnököt
Kínai intés: A nemzetközi közösségnek vissza kell tartania magát egy háborútól
Ultimátumot kaptak a puccsisták
Elvetette a lengyel parlament a népszavazást a nyugdíjtörvényről
Észak-Koreáról szólt a nukleáris csúcstalálkozó
Címkefelhő
Észak-Korea,
alsóház,
amerikai elnök,
amerikai külügyminisztérium,
előadás,
Európai Unió,
Julija Timosenko,
Kamilla,
Mitt Romney,
munkanélküliség reform,
orosz parlament,
Szumátra,
2014 után,
Afganisztán,
algériai választás,
Amerika,
amerikai,
Angela Merkel,
Angela Merkel,
Angola,
Ausztria,
Ázsia nagyhatalmai,
áldozatok,
árvereznek,
éhezés,
észak-koreai fogság,
ír,
ötfős vezérkar,
új elnök,
újfasiszta diplomata,
újraszámolják,
újraválasztási stáb,
útdíj,
Észak-Olaszország,
Észtország,
Bahrein,
Bain Capital,
bankok,
bankrabló,
Barack Obama,
békefenntartó,
Börtönbüntetés,
belga kormány,
Berlin,
betörő,
bevásárlóközpont,
bolgár,
brazíliai japánok,
Brüsszel,
britek,
Charles Taylor,
chicagói NATO-csúcs,
cornwalli hercegnő,
csalás,
csőd,
Cseh- és Morvaország Kommunista Párt,
csehországi egyházak,
csempészkirály,
Csen Kuang-cseng,
Derek Mitchell,
diploma,
Dmitrij Medvegyev,
együttműködés,
Egyiptom,
elnök,
emberi jogok,
Emberkereskedelem,
erdőirtás,
EU,
euró,
Eurócsoport,
eurókötvény,
Európa Tanács,
Európai Parlament,
európai parlamenti képviselő,
európai polgári kezdeményezés,
európai rakétapajzs,
Európai Unió,
eurózóna,
férfi,
földrengés,
főszerkesztő,
Fehér Ház,
Fico csomag,
François Hollande,
Franciaország,
Francois Hollande,
G8-csoport csúcstalálkozó,
gazdaság,
gazdasági együttműködés,
Gazprom-tévé,
görög tárgyalások,
Görögország,
Görögország, koalíciós kormányalakítás,
George W. Bush,
Gurmai Zita,
gyógyítás,
hadsereg,
hajóroncsra,
hazarendelte,
hivatal,
Hongkong,
Horvátországban,
Ilja Jasin,
Irak,
Irán,
Izrael, szudáni rakétatámadás,
Japán,
Jean-Marc Ayrault,
Joseph Kony,
JP Morgan Chase,
junta,
kancellár,
katolikus,
katonai terv,
Károly,
kárpótlás,
kézigrántot,
Kína,
kínai,
kínai halászok,
kínai időjárás,
kínai jogvédő aktivista,
kínai miniszterelnök,
kínai turisták,
Közép-Kína,
Kelet-Szlovákia,
kereskedelmi rakéta,
kiképzés,
kilépés,
Kongó,
kongresszus,
konzervatívok,
kormányfő,
lengyel,
Lengyelország,
leomlott,
London,
LRA,
magántőke-befektetési vállalat,
magyar,
Magyar Külügyi Intézet,
magyarok,
Magyarország,
Mali,
Mallász Gitta,
médiatörvény módosítás,
melegházasság,
mennyezet,
meteorológus,
Mianmar,
milánói repülőtér,
Moszkva,
moszkvai ellenzéki tiltakozó,
moszkvai ügyészség,
Mubarak,
Nagy-Britannia,
nagykövet,
Nantes polgármestere,
NATO-csúcs,
német,
német kancellár,
német pénzügyminiszter,
Németország,
növekedéspárti politika,
neonáci diplomata,
norvég királyi pár,
nyugdíjkorhatár,
nyugdíjrendszer,
Obama adminisztráció,
Olaszország,
osztrák,
Paraguay,
parkolási bírság,
parkolóhely,
pere,
Pozsony,
projektkötvények,
Ratko Mladic,
rekétaelhárító,
Robert Fico,
rohamrendőr,
rohamrendőrök,
Ron Paul,
Scott Thompson,
sebességkorlátozó tábla,
Svédország,
Szabadka,
szabálytalanságok,
szamba,
szavazatok,
szavazatszámlálás,
szemvizsgálat,
Szerb Haladó Párt,
Szerbia,
Szerbia köztársasági,
szerbiai elnökválasztás,
Szerbiai választások,
szeszesitalok,
szlovák parlament,
szlovák-magyar,
Talált tárgyak,
támogatja,
texasi képviselő,
titkosaszolgálat,
Tokió,
Tomislav Nikolic,
Tomiszlav Nikolics,
ukrán kormányfő,
utód,
Vajdasági Magyar Szövetség,
Vajdasági Magyar Szövetség,
vádlott,
választás,
választások,
vállalatok,
vegyes bizottság,
Ven Csia-pao,
verés,
veszteség,
vihar,
Világ Igaza kitüntetés,
Vlagyimir Putyin,
Vojtech Filip,
volt kormányfő,
Wolfgang Schäuble,
Yahoo vezérigazgató,
Zimbabwe,











