Ország-világ »
Temérdek elrejtett lőszert és robbanóanyagot talált a rendőrség
2007. június 12, kedd
Mintegy tízezer darab elrejtett lőszert és robbanóanyagot talált a rendőrség a muzulmánok lakta dél-szerbiai Szandzsákban, a hatóságok feltételezése szerint a hadianyagot iszlám szélsőségesek terrorcselekmények elkövetésére akarták felhasználni - adta hírül kedden a belgrádi sajtó.
A szerb lapok Dragan Jocic belügyminisztert idézve számoltak be arról, hogy a rendőrség Novi Pazar, Tutin és Sjenica települések környékén foglalta le a hordókba rejtett, elásott lőszereket, valamint tizenöt kilogrammnyi robbanóelegyet. A miniszter szerint a fegyverek Szerbia szomszédos, ENSZ-igazgatás alatt álló, szintén muzulmán többségű déli tartományából, Koszovóból származnak, a szélsőségesek pedig Novi Pazarban több merényletet - köztük egy rendőrőrs elleni támadást - akartak velük végrehajtani.
A szerb rendőrség márciusban elfogott hat vahhábita vallomásából nyert információk alapján kezdett a fegyverek után kutakodni.
A szunnita iszlám e szélsőséges ágának követői pár éve jelentek meg Dél-Szerbiában, s ma már több ezerre teszik a számukat. Belgrádi sajtójelentések rendszeresen beszámolnak erőszakos terjeszkedésükről, a terrorista szervezetekhez fűződő feltételezett kapcsolataikról. A bigottságig puritán vallási irányzat követői tavaly nyáron megakadályozták egy belgrádi rockegyüttes Novi Pazarba tervezett koncertjét, ősszel pedig lövöldözésig fajuló incidenst provokáltak a szandzsáki székhely egyik dzsámijánál.
A szerint hatóságok az elmúlt hónapokban a vallási irányzat tizenegy feltételezett tagját vették őrizetbe, vahhábitáknak tulajdonított terrorcselekmény eddig azonban nem történt a Szandzsákban.
(stop.hu)
A szerb rendőrség márciusban elfogott hat vahhábita vallomásából nyert információk alapján kezdett a fegyverek után kutakodni.
A szunnita iszlám e szélsőséges ágának követői pár éve jelentek meg Dél-Szerbiában, s ma már több ezerre teszik a számukat. Belgrádi sajtójelentések rendszeresen beszámolnak erőszakos terjeszkedésükről, a terrorista szervezetekhez fűződő feltételezett kapcsolataikról. A bigottságig puritán vallási irányzat követői tavaly nyáron megakadályozták egy belgrádi rockegyüttes Novi Pazarba tervezett koncertjét, ősszel pedig lövöldözésig fajuló incidenst provokáltak a szandzsáki székhely egyik dzsámijánál.
A szerint hatóságok az elmúlt hónapokban a vallási irányzat tizenegy feltételezett tagját vették őrizetbe, vahhábitáknak tulajdonított terrorcselekmény eddig azonban nem történt a Szandzsákban.
(stop.hu)
Címkefelhő
Észak-Korea,
alsóház,
amerikai elnök,
amerikai külügyminisztérium,
előadás,
Európai Unió,
Julija Timosenko,
Kamilla,
Mitt Romney,
munkanélküliség reform,
orosz parlament,
Szumátra,
2014 után,
Afganisztán,
algériai választás,
Amerika,
amerikai,
Angela Merkel,
Angela Merkel,
Angola,
Ausztria,
Ázsia nagyhatalmai,
áldozatok,
árvereznek,
éhezés,
észak-koreai fogság,
ír,
ötfős vezérkar,
új elnök,
újfasiszta diplomata,
újraszámolják,
újraválasztási stáb,
útdíj,
Észak-Olaszország,
Észtország,
Bahrein,
Bain Capital,
bankok,
bankrabló,
Barack Obama,
békefenntartó,
Börtönbüntetés,
belga kormány,
Berlin,
betörő,
bevásárlóközpont,
bolgár,
brazíliai japánok,
Brüsszel,
britek,
Charles Taylor,
chicagói NATO-csúcs,
cornwalli hercegnő,
csalás,
csőd,
Cseh- és Morvaország Kommunista Párt,
csehországi egyházak,
csempészkirály,
Csen Kuang-cseng,
Derek Mitchell,
diploma,
Dmitrij Medvegyev,
együttműködés,
Egyiptom,
elnök,
emberi jogok,
Emberkereskedelem,
erdőirtás,
EU,
euró,
Eurócsoport,
eurókötvény,
Európa Tanács,
Európai Parlament,
európai parlamenti képviselő,
európai polgári kezdeményezés,
európai rakétapajzs,
Európai Unió,
eurózóna,
férfi,
földrengés,
főszerkesztő,
Fehér Ház,
Fico csomag,
François Hollande,
Franciaország,
Francois Hollande,
G8-csoport csúcstalálkozó,
gazdaság,
gazdasági együttműködés,
Gazprom-tévé,
görög tárgyalások,
Görögország,
Görögország, koalíciós kormányalakítás,
George W. Bush,
Gurmai Zita,
gyógyítás,
hadsereg,
hajóroncsra,
hazarendelte,
hivatal,
Hongkong,
Horvátországban,
Ilja Jasin,
Irak,
Irán,
Izrael, szudáni rakétatámadás,
Japán,
Jean-Marc Ayrault,
Joseph Kony,
JP Morgan Chase,
junta,
kancellár,
katolikus,
katonai terv,
Károly,
kárpótlás,
kézigrántot,
Kína,
kínai,
kínai halászok,
kínai időjárás,
kínai jogvédő aktivista,
kínai miniszterelnök,
kínai turisták,
Közép-Kína,
Kelet-Szlovákia,
kereskedelmi rakéta,
kiképzés,
kilépés,
Kongó,
kongresszus,
konzervatívok,
kormányfő,
lengyel,
Lengyelország,
leomlott,
London,
LRA,
magántőke-befektetési vállalat,
magyar,
Magyar Külügyi Intézet,
magyarok,
Magyarország,
Mali,
Mallász Gitta,
médiatörvény módosítás,
melegházasság,
mennyezet,
meteorológus,
Mianmar,
milánói repülőtér,
Moszkva,
moszkvai ellenzéki tiltakozó,
moszkvai ügyészség,
Mubarak,
Nagy-Britannia,
nagykövet,
Nantes polgármestere,
NATO-csúcs,
német,
német kancellár,
német pénzügyminiszter,
Németország,
növekedéspárti politika,
neonáci diplomata,
norvég királyi pár,
nyugdíjkorhatár,
nyugdíjrendszer,
Obama adminisztráció,
Olaszország,
osztrák,
Paraguay,
parkolási bírság,
parkolóhely,
pere,
Pozsony,
projektkötvények,
Ratko Mladic,
rekétaelhárító,
Robert Fico,
rohamrendőr,
rohamrendőrök,
Ron Paul,
Scott Thompson,
sebességkorlátozó tábla,
Svédország,
Szabadka,
szabálytalanságok,
szamba,
szavazatok,
szavazatszámlálás,
szemvizsgálat,
Szerb Haladó Párt,
Szerbia,
Szerbia köztársasági,
szerbiai elnökválasztás,
Szerbiai választások,
szeszesitalok,
szlovák parlament,
szlovák-magyar,
Talált tárgyak,
támogatja,
texasi képviselő,
titkosaszolgálat,
Tokió,
Tomislav Nikolic,
Tomiszlav Nikolics,
ukrán kormányfő,
utód,
Vajdasági Magyar Szövetség,
Vajdasági Magyar Szövetség,
vádlott,
választás,
választások,
vállalatok,
vegyes bizottság,
Ven Csia-pao,
verés,
veszteség,
vihar,
Világ Igaza kitüntetés,
Vlagyimir Putyin,
Vojtech Filip,
volt kormányfő,
Wolfgang Schäuble,
Yahoo vezérigazgató,
Zimbabwe,












