Ország-világ »
Szlovákiai magyar pártok levélváltása: hogy lesz ebből összefogás?
2011. október 26, szerda
A Magyar Koalíció Pártja (MKP) kizárólag egyenrangú alapon tudna esetleg együttműködni a Híd magyar-szlovák párttal a márciusi előre hozott választásokkal összefüggésben. Az MKP politikusainak a Híd választási listáján való indulását pedig nem tartja elfogadható megoldásnak, hanem a Híd együttműködést elutasító döntése elfedésére tett kísérletnek.
Egyebek között ezt tartalmazza az a válaszlevél, amelyet Berényi József, az MKP elnöke küldött Bugár Bélának, a Híd elnökének.
Bugár az Új Szó című pozsonyi magyar napilap keddi kiadásában közölt nyílt levelében a Híd választási listáján való indulást ajánlotta fel az MKP politikusainak. Szombaton a Híd országos választmánya úgy döntött, hogy nem hozna eredményt a Híd-MKP választási koalíció. Az MKP ezt a döntést meglepetéssel vette tudomásul.
"Október 22-én a Most-Híd Országos Választmánya döntött: az MKP-val nem kíván választási koalíciót kötni. Az összefogást elutasítottátok" - írja Berényi Bugárnak az MTI tudósítójához is eljuttatott levelében.
"A Magyar Koalíció Pártja tizenhárom éve működő politikai csoportosulás. Az Európai Parlamentben, a dél-szlovákiai megyei testületekben szinte kizárólag mi kaptunk mandátumot a szlovákiai magyar választóktól, és a szlovák pártokkal együttműködve képviseljük ezen intézményekben a polgárok érdekeit. Továbbá a tavalyi novemberi helyhatósági választásokon Dél-Szlovákiában minden politikai pártnál több polgármesteri és helyi képviselői mandátumot szereztünk" - emlékezteti Bugárt az MKP elnöke. Majd leszögezi: "Mi ezen eredmények figyelembevételével egyenrangú partnerként kívánjuk kialakítani esetleges választási együttműködésünket."
"Ezért az, hogy elutasítotok bennünket, ugyanakkor a Most-Híd választási listáján való indulást javasoljátok az MKP politikusai számára, nem megoldás, és ezt Ti is pontosan tudjátok. Ez nem más, mint az elutasítás elfedésére való kísérlet a közvélemény előtt" - áll a levélben.
"Számunkra a parlamenti képviselet megszerzése nem öncél, hanem eszköz magyar közösségünk életfeltételeinek javításához. A Ti javaslatotok alapján az MKP, tehát annak programja sem válhatna parlamenti tényezővé" - vélekedik a politikus.
"Az MKP a magyar-szlovák és a magyar-magyar kapcsolatrendszerben s az egyenrangú partnerség kölcsönös tiszteletben tartásával készül a választásokra. Az MKP nyitott a szlovákiai magyarság megmaradásához szükséges párbeszédre. De csakis egyenrangú partnerként. A szlovákiai magyar választók ugyanis ezt igénylik" - hangsúlyozza nyílt levele végén az MKP elnöke. (stop.hu)

Hozzászólások
TYsySIBvgeKwHH
Vyqoepfs,
2011. október 26, szerda, 20:02
We went to university together Nude Preteen
gwlapx
UWXTAeUxcTmd
Qqcfqwdn,
2011. október 26, szerda, 19:59
this post is fantastic Preteen Toplist Xxx
wxcfo
UWXTAeUxcTmd
Qqcfqwdn,
2011. október 26, szerda, 19:50
this post is fantastic Preteen Toplist Xxx
wxcfo
Hasonló hírek
Emberkereskedelem Kelet-Szlovákiában
Radicova ma hivatalosan is kilépett a pártjából
Vicsápi Bugyi Natália először tiltakozott, aztán meggyőzték
Súlyos ENSZ-intőt kaphat Szlovákia
Fico átcsábítaná a magánpénztárak tagjait - nincs szó az Orbán-módszerről
Megszabadul az állam az értéktelen ingatlanoktól
Nagyobb hatalmat akar a szlovák elnök
Összeállt a szlovák kormány
Kirúgnák a nővéreket, mert nincs rájuk pénz
Szlovákia: Csökken a gazdasági növekedés mértéke
Címkefelhő
Észak-Korea,
alsóház,
amerikai elnök,
amerikai külügyminisztérium,
előadás,
Európai Unió,
Julija Timosenko,
Kamilla,
Mitt Romney,
munkanélküliség reform,
orosz parlament,
Szumátra,
2014 után,
Afganisztán,
algériai választás,
Amerika,
amerikai,
Angela Merkel,
Angela Merkel,
Angola,
Ausztria,
Ázsia nagyhatalmai,
áldozatok,
árvereznek,
éhezés,
észak-koreai fogság,
ír,
ötfős vezérkar,
új elnök,
újfasiszta diplomata,
újraszámolják,
újraválasztási stáb,
útdíj,
Észak-Olaszország,
Észtország,
Bahrein,
Bain Capital,
bankok,
bankrabló,
Barack Obama,
békefenntartó,
Börtönbüntetés,
belga kormány,
Berlin,
betörő,
bevásárlóközpont,
bolgár,
brazíliai japánok,
Brüsszel,
britek,
Charles Taylor,
chicagói NATO-csúcs,
cornwalli hercegnő,
csalás,
csőd,
Cseh- és Morvaország Kommunista Párt,
csehországi egyházak,
csempészkirály,
Csen Kuang-cseng,
Derek Mitchell,
diploma,
Dmitrij Medvegyev,
együttműködés,
Egyiptom,
elnök,
emberi jogok,
Emberkereskedelem,
erdőirtás,
EU,
euró,
Eurócsoport,
eurókötvény,
Európa Tanács,
Európai Parlament,
európai parlamenti képviselő,
európai polgári kezdeményezés,
európai rakétapajzs,
Európai Unió,
eurózóna,
férfi,
földrengés,
főszerkesztő,
Fehér Ház,
Fico csomag,
François Hollande,
Franciaország,
Francois Hollande,
G8-csoport csúcstalálkozó,
gazdaság,
gazdasági együttműködés,
Gazprom-tévé,
görög tárgyalások,
Görögország,
Görögország, koalíciós kormányalakítás,
George W. Bush,
Gurmai Zita,
gyógyítás,
hadsereg,
hajóroncsra,
hazarendelte,
hivatal,
Hongkong,
Horvátországban,
Ilja Jasin,
Irak,
Irán,
Izrael, szudáni rakétatámadás,
Japán,
Jean-Marc Ayrault,
Joseph Kony,
JP Morgan Chase,
junta,
kancellár,
katolikus,
katonai terv,
Károly,
kárpótlás,
kézigrántot,
Kína,
kínai,
kínai halászok,
kínai időjárás,
kínai jogvédő aktivista,
kínai miniszterelnök,
kínai turisták,
Közép-Kína,
Kelet-Szlovákia,
kereskedelmi rakéta,
kiképzés,
kilépés,
Kongó,
kongresszus,
konzervatívok,
kormányfő,
lengyel,
Lengyelország,
leomlott,
London,
LRA,
magántőke-befektetési vállalat,
magyar,
Magyar Külügyi Intézet,
magyarok,
Magyarország,
Mali,
Mallász Gitta,
médiatörvény módosítás,
melegházasság,
mennyezet,
meteorológus,
Mianmar,
milánói repülőtér,
Moszkva,
moszkvai ellenzéki tiltakozó,
moszkvai ügyészség,
Mubarak,
Nagy-Britannia,
nagykövet,
Nantes polgármestere,
NATO-csúcs,
német,
német kancellár,
német pénzügyminiszter,
Németország,
növekedéspárti politika,
neonáci diplomata,
norvég királyi pár,
nyugdíjkorhatár,
nyugdíjrendszer,
Obama adminisztráció,
Olaszország,
osztrák,
Paraguay,
parkolási bírság,
parkolóhely,
pere,
Pozsony,
projektkötvények,
Ratko Mladic,
rekétaelhárító,
Robert Fico,
rohamrendőr,
rohamrendőrök,
Ron Paul,
Scott Thompson,
sebességkorlátozó tábla,
Svédország,
Szabadka,
szabálytalanságok,
szamba,
szavazatok,
szavazatszámlálás,
szemvizsgálat,
Szerb Haladó Párt,
Szerbia,
Szerbia köztársasági,
szerbiai elnökválasztás,
Szerbiai választások,
szeszesitalok,
szlovák parlament,
szlovák-magyar,
Talált tárgyak,
támogatja,
texasi képviselő,
titkosaszolgálat,
Tokió,
Tomislav Nikolic,
Tomiszlav Nikolics,
ukrán kormányfő,
utód,
Vajdasági Magyar Szövetség,
Vajdasági Magyar Szövetség,
vádlott,
választás,
választások,
vállalatok,
vegyes bizottság,
Ven Csia-pao,
verés,
veszteség,
vihar,
Világ Igaza kitüntetés,
Vlagyimir Putyin,
Vojtech Filip,
volt kormányfő,
Wolfgang Schäuble,
Yahoo vezérigazgató,
Zimbabwe,