Az egykor modellként szolgáló amerikai alkotmány egyre kevésbé vonzó minta, különösen az emberi jogok tekintetében - derül ki a washingtoni és a virginai egyetem közös kutatásából. A kevés jogot felsoroló, nehezen módosítható amerikai alaptörvény a "modern jogok" tekintetében igencsak el van maradva az új alkotmányozási "szuperhatalomnak" tekintett kanadai charta mögött. Jogászok figyelmeztetnek, hogy az alkotmányokban leírtak társadalmi legitimáció nélkül könnyen üres szavak maradhatnak.

Az egykor számos ország alaptörvényének elkészítésekor modellként szolgáló amerikai alkotmány egyre kevésbé vonzó minta, különösen az emberi jogok tekintetében - derül ki a washingtoni és a virginai egyetem közös kutatásából. A tanulmány szerzői 188 ország 1946 és 2006 között keletkezett 729 alkotmányának cikkelyeit vizsgálták meg.

A Times Magazin 1987-ben még azt írta, hogy a létező 170 országból 160-ban olyan alkotmány van érvényben, amely saját alaptörvényét közvetlen vagy közvetett módon az Egyesült Államok alkotmánya nyomán formálta meg. Míg a huszadik század hatvanas és hetvenes éveiben a demokratikus alkotmányok egyre inkább hasonlóvá lettek az amerikai alaptörvényhez, a tendencia a nyolcvanas-kilencvenes években kezdett megfordulni, majd a huszonegyedik században rendkívüli mértékben felgyorsult a népszerűség-vesztési folyamat.

A kutatók a tendencia okait is vizsgálták, amelyek között meghatározó, hogy az Egyesült Államok alkotmánya relatíve kevés felsorolt jogot tartalmaz. Ehhez járul, hogy az amerikai alaptörvényt az elmúlt évszázadban egyetlen új joggal sem toldották meg, míg más országok alkotmányaiban a jogok jegyzéke folyamatosan növekszik. Továbbá a relatíve kevés felsorolt jog között több is van, amely ma már egyre ritkábban fordul elő más országok hasonló dokumentumaiban. Ilyen például az USA első alkotmány-kiegészítésének az állam és egyház szétválasztásáról rendelkező cikkelye (Establishment Clause), amely ma csupán a világ alaptörvényeinek egyharmadában - például az új magyar alaptörvényben - lelhető fel. 
A fegyverviselés joga pedig szinte egyedülálló törvénycikknek számít a világ alkotmányaiban, az USA-n kívül csak Mexikó és Guetamala büszkélkedhet ugyanezzel. „Mivel egy jólszervezett milícia szükséges a szabad állam biztonsága szempontjából, nem lehet a népnek a fegyverek birtoklásához és viseléséhez való jogát csorbítani.” - írja a Bill of Rights második cikkelye.

Egy további ok, hogy az amerikai alkotmány az egyéni szabadságot előtérbe helyező (libertarian) alkotmányozási hagyományban gyökerezik, ebből fakadóan ellentétes a pozitív jog eszméjével. Például, míg a világ alkotmányainak 90 százaléka biztosítja a nők jogait, az Egyesült Államok alkotmánya ezzel a kérdéssel nem foglalkozik. (Jellemző példa erre a nők választójogát lehetővé tevő 1919-ben elfogadott 19. kiegészítés, amely így szól: „Az Egyesült Államok állampolgárainak szavazati jogát nemre való hivatkozással sem az Egyesült Államok, sem annak valamelyik állama nem korlátozhatja vagy tagadhatja meg.”)

Ugyanígy, míg az alkotmányok többsége garantálja az embereknek a szociális biztonsághoz, az egészségügyi ellátáshoz, vagy az oktatáshoz való jogot, az amerikai alaptörvényben ezek nem védett jogok.  Ahogy az ártatlanság vélelme, vagy az élelemhez és az utazáshoz való jog sem szerepel benne.

Az amerikai alkotmány emellett korszerűtlennek számít, ugyanis különösen nehéz kiegészítésekkel ellátni. Az elmúlt húsz évben mindössze egy kiegészítést tettek hozzá -, míg más nemzetek átlagosan 19 évente lecserélik a teljes alkotmányukat. Különös egybeesés, hogy Tomas Jefferson egy James Madisonnak írt levelében, 1789-ben megjegyezte, hogy minden alkotmány 19 év után válik idejétmúlttá, mert a világot mindig az új generációk formálják.

Az emberi jogok tekintetében az újonnan formálódó demokráciáknak már nem az amerikai alkotmányt ajánlaná mintaként, hanem inkább a dél-afrikait vagy az alapvető jogok és szabadságok kanadai chartáját (angolul Canadian Charter of Rights and Freedoms), illetve az emberi jogok európai egyezményét – mondta Ruth Bader Ginsburg, az amerikai Legfelsőbb Bíróság bírája múlt héten Egyiptomban.

Aharon Barak, az izraeli Legfelsőbb Bíróság elnöke egy 2002-ben készített tanulmányában új alkotmányozó „szuperhatalomként” szintén Kanadát nevezte meg, amelynek alkotmánya a világ számos országának forrásaként szolgál. Az 1982-ben életbe lépett kanadai charta már befolyásosabb lehet, mint amerikai párja, többek között azért, mert átfogóbb és kevésbé kizárólagos. Egyenlő jogokat garantál a nők és a fogyatékkal élők számára, engedi a pozitív diszkriminációt és megköveteli, hogy a letartóztatottakat informálják jogaikról.

Egy alkotmány lényegesen többet jelent, a benne szó szerint leírtaknál. Ahogy Antonine Scalia a Legfelsőbb Bíróság bírája rámutatott, „minden banánköztársaságnak van alaptörvénye.”  Bár a Szovjetúnió alkotmánya Scalia szerint sokkal jobb volt, mint az amerikai, mert nemcsak a szólás és a sajtó, hanem a gyülekezés vagy a tüntetés szabadságát is garantálták benne, az abban foglaltak mindig pusztán leírt szavak maradtak. Ezt nevezték egykor farmereink „pergament garanciának” – mondta a bíró.

Idekívánkozónak érezzük Jakab András okfejtését az új magyar Alaptörvénnyel kapcsolatban. Az alkotmányjogász szerint valamennyi később sikeresnek nevezett alkotmány, nem születésekor, hanem a későbbi folyamatok eredményeként vált elfogadottá, azaz legitimmé. Éppen ezért a korábbi  - 2011. december 31-ig érvényben lévő - Alkotmány legitimitását sem kezdte ki az 1989-es, az utolsó pártállami országgyűlés általi elfogadása, ahogy az sem számít az új Alaptörvény vonatkozásában, hogy az MSZP, a Jobbik és az LMP távol maradt az alkotmányozási folyamattól. A januárban hatályba lépő Alaptörvényt az alkotmányjogász szerint egy sikeres Magyarország, sikeres kormánya legitimálhatja: "[...] ha jól kormányoznak, akkor ez látványos hátteret adhat, ha ellenben rosszul, akkor ez inkább csak dühítő színháznak fog tűnni.” (JAKAB András: Az új Alaptörvény keletkezése és gyakorlati következményei, HVG-ORAC, Budapest, 2011 - forrás:Kommentár) (kitekinto.hu)