Ország-világ »
Sem Szíriában, sem Iránban nem akar közbelépni a NATO
2012. január 25, szerda
A NATO nem tervez semmiféle katonai beavatkozást sem Szíriában, sem Iránban – mondta az atlanti szövetség európai főparancsnoka kedden újságíróknak. James Stavridis szerint Szíriával kapcsolatban a NATO-n belül semmiféle tervezés nem folyik, nem készülnek részletes tanulmányok, hanem egyszerűen csak figyelik a helyzet alakulását. Irán esetében az észak-atlanti szövetség "abszolút nem összpontosít” egy lehetséges katonai műveletre – tette hozzá.
"Nekem úgy tűnik, hogy mielőtt a NATO tervbe venne egy (szíriai) beavatkozást, előbb az ENSZ-nek és az Arab Ligának kellene cselekednie" - mondta a főparancsnok, aki Oroszország nemrég hangoztatott vádjaira reagált.
Nyikolaj Patrusev, az orosz nemzetbiztonsági tanács vezetője korábban arról beszélt, hogy információik szerint a NATO-tagállamok "a szíriai ügyekbe való jelenlegi beavatkozásukat közvetlen katonai beavatkozássá szándékoznak átalakítani".
Nyugati diplomáciai források tájékoztatása szerint az Egyesült Államok és a Biztonsági Tanácsban helyet foglaló európai uniós tagállamok arab országokkal együttműködve határozati javaslatot dolgoznak ki Szíriáról. Az Arab Liga új válságkezelő tervére alapozott javaslatot már jövő hétfőn vagy kedden szavazásra bocsáthatják a Biztonsági Tanácsban.
A határozati javaslatban - a jelenlegi szövegváltozat szerint - tudomásul veszik, hogy az Arab Liga szankciókkal sújtotta Szíriát, és "arra bátorítanak minden országot: tegyen hasonló intézkedéseket, és működjön együtt az Arab Ligával" a gazdasági büntetőintézkedések betartásában. Ez a kitétel azonban már önmagában is oda vezethet, hogy Oroszország megvétózza a javaslatot. (manna.ro)
Nyikolaj Patrusev, az orosz nemzetbiztonsági tanács vezetője korábban arról beszélt, hogy információik szerint a NATO-tagállamok "a szíriai ügyekbe való jelenlegi beavatkozásukat közvetlen katonai beavatkozássá szándékoznak átalakítani".
Nyugati diplomáciai források tájékoztatása szerint az Egyesült Államok és a Biztonsági Tanácsban helyet foglaló európai uniós tagállamok arab országokkal együttműködve határozati javaslatot dolgoznak ki Szíriáról. Az Arab Liga új válságkezelő tervére alapozott javaslatot már jövő hétfőn vagy kedden szavazásra bocsáthatják a Biztonsági Tanácsban.
A határozati javaslatban - a jelenlegi szövegváltozat szerint - tudomásul veszik, hogy az Arab Liga szankciókkal sújtotta Szíriát, és "arra bátorítanak minden országot: tegyen hasonló intézkedéseket, és működjön együtt az Arab Ligával" a gazdasági büntetőintézkedések betartásában. Ez a kitétel azonban már önmagában is oda vezethet, hogy Oroszország megvétózza a javaslatot. (manna.ro)
Hasonló hírek
Afganisztán 2014 után: a chicagói NATO-csúcs eredményei
NATO-csúcs - európai rakétapajzs, Afganisztán volt a téma
Választások és erőszak Szíriában
Kilenc családtaggal végzett egy szíriai akna
Újabb amerikai szankciók Szíria és Irán ellen
A szír külügyminiszter szerint elég a 250 megfigyelő
Hány napig tart a tűzszünet Szíriában?
Hiába a tűzszünet - a rezsim beintett az ENSZ-nek
Aktivisták százait vették őrizetbe
NATO bázis létesülhet Oroszországban
Címkefelhő
Észak-Korea,
alsóház,
amerikai elnök,
amerikai külügyminisztérium,
előadás,
Európai Unió,
Julija Timosenko,
Kamilla,
Mitt Romney,
munkanélküliség reform,
orosz parlament,
Szumátra,
2014 után,
Afganisztán,
algériai választás,
Amerika,
amerikai,
Angela Merkel,
Angela Merkel,
Angola,
Ausztria,
Ázsia nagyhatalmai,
áldozatok,
árvereznek,
éhezés,
észak-koreai fogság,
ír,
ötfős vezérkar,
új elnök,
újfasiszta diplomata,
újraszámolják,
újraválasztási stáb,
útdíj,
Észak-Olaszország,
Észtország,
Bahrein,
Bain Capital,
bankok,
bankrabló,
Barack Obama,
békefenntartó,
Börtönbüntetés,
belga kormány,
Berlin,
betörő,
bevásárlóközpont,
bolgár,
brazíliai japánok,
Brüsszel,
britek,
Charles Taylor,
chicagói NATO-csúcs,
cornwalli hercegnő,
csalás,
csőd,
Cseh- és Morvaország Kommunista Párt,
csehországi egyházak,
csempészkirály,
Csen Kuang-cseng,
Derek Mitchell,
diploma,
Dmitrij Medvegyev,
együttműködés,
Egyiptom,
elnök,
emberi jogok,
Emberkereskedelem,
erdőirtás,
EU,
euró,
Eurócsoport,
eurókötvény,
Európa Tanács,
Európai Parlament,
európai parlamenti képviselő,
európai polgári kezdeményezés,
európai rakétapajzs,
Európai Unió,
eurózóna,
férfi,
földrengés,
főszerkesztő,
Fehér Ház,
Fico csomag,
François Hollande,
Franciaország,
Francois Hollande,
G8-csoport csúcstalálkozó,
gazdaság,
gazdasági együttműködés,
Gazprom-tévé,
görög tárgyalások,
Görögország,
Görögország, koalíciós kormányalakítás,
George W. Bush,
Gurmai Zita,
gyógyítás,
hadsereg,
hajóroncsra,
hazarendelte,
hivatal,
Hongkong,
Horvátországban,
Ilja Jasin,
Irak,
Irán,
Izrael, szudáni rakétatámadás,
Japán,
Jean-Marc Ayrault,
Joseph Kony,
JP Morgan Chase,
junta,
kancellár,
katolikus,
katonai terv,
Károly,
kárpótlás,
kézigrántot,
Kína,
kínai,
kínai halászok,
kínai időjárás,
kínai jogvédő aktivista,
kínai miniszterelnök,
kínai turisták,
Közép-Kína,
Kelet-Szlovákia,
kereskedelmi rakéta,
kiképzés,
kilépés,
Kongó,
kongresszus,
konzervatívok,
kormányfő,
lengyel,
Lengyelország,
leomlott,
London,
LRA,
magántőke-befektetési vállalat,
magyar,
Magyar Külügyi Intézet,
magyarok,
Magyarország,
Mali,
Mallász Gitta,
médiatörvény módosítás,
melegházasság,
mennyezet,
meteorológus,
Mianmar,
milánói repülőtér,
Moszkva,
moszkvai ellenzéki tiltakozó,
moszkvai ügyészség,
Mubarak,
Nagy-Britannia,
nagykövet,
Nantes polgármestere,
NATO-csúcs,
német,
német kancellár,
német pénzügyminiszter,
Németország,
növekedéspárti politika,
neonáci diplomata,
norvég királyi pár,
nyugdíjkorhatár,
nyugdíjrendszer,
Obama adminisztráció,
Olaszország,
osztrák,
Paraguay,
parkolási bírság,
parkolóhely,
pere,
Pozsony,
projektkötvények,
Ratko Mladic,
rekétaelhárító,
Robert Fico,
rohamrendőr,
rohamrendőrök,
Ron Paul,
Scott Thompson,
sebességkorlátozó tábla,
Svédország,
Szabadka,
szabálytalanságok,
szamba,
szavazatok,
szavazatszámlálás,
szemvizsgálat,
Szerb Haladó Párt,
Szerbia,
Szerbia köztársasági,
szerbiai elnökválasztás,
Szerbiai választások,
szeszesitalok,
szlovák parlament,
szlovák-magyar,
Talált tárgyak,
támogatja,
texasi képviselő,
titkosaszolgálat,
Tokió,
Tomislav Nikolic,
Tomiszlav Nikolics,
ukrán kormányfő,
utód,
Vajdasági Magyar Szövetség,
Vajdasági Magyar Szövetség,
vádlott,
választás,
választások,
vállalatok,
vegyes bizottság,
Ven Csia-pao,
verés,
veszteség,
vihar,
Világ Igaza kitüntetés,
Vlagyimir Putyin,
Vojtech Filip,
volt kormányfő,
Wolfgang Schäuble,
Yahoo vezérigazgató,
Zimbabwe,











