Hirdetés
Ország-világ »
Rossz szervet vettek ki - nagy bajban a kórház
2011. július 26, kedd

Daganatos veséje helyett az egészségeset távolították el az egyik betegnek a varsói Onkológiai Centrumban, amelynek igazgatóját azonnali hatállyal felmentette az egészségügyi miniszterhelyettes.
A fatális tévedés múlt hétfőn történt, de csak több mint egy hét múlva, kedden adott róla hírt a lengyel sajtó.

A műtétet követő napon, kedden derült ki, hogy a kioperált vese egészséges, nincs rajta daganat. Szerdán lemondott Andrzej Cichocki, a sebészeti osztály osztályvezető főorvosa. Közölte, hogy felelősséget érez a történtekért, mert a műtét előtt nem ellenőrizték a beteg teljes dokumentációját - írta a Gazeta Wyborcza című napilap.

A műtétet végző sebészt szabadságolták. A főorvos szerint tapasztalt sebészről van szó. A beteg kilétét nem hozták nyilvánosságra. Azt remélik, hogy sikerül eltávolítani a daganatot megmaradt veséjéről, és nem lesz szükség veseátültetésre.

A varsói Onkológiai Centrumban évente 1500 műtétet végeznek, és eddig nem követtek el ilyen hibát. Az osztályvezető főorvos szerint a betegek értékelik az itteni munkát, jelenleg 130-an várnak műtétre, annak ellenére, hogy az elmúlt időszakban 12 sebészeti ágyat megszüntettek.

Az intézmény az egészségügyi minisztérium fennhatósága alá tartozik. Csütörtökön Andrzej Wlodarczyk miniszterhelyettes felmondott a centrum igazgatójának, Maciej Krzakowski professzornak. A felmondás okaként több hiányosságot jelölt meg, köztük az intézmény romló pénzügyi helyzetét, szervezési problémákat, a szükséges létszámcsökkentés elmaradását.

A kórház arra számít, hogy nagy összegű kártérítést kell fizetnie a tévedésért a betegnek. Ha ezt a biztosítás nem fedezi, kénytelen lesz a tartalékokhoz nyúlni. A tárca közölte, hogy szakértői csoportot állít fel, amelynek feladata lesz a kórház szerkezetátalakítása. Elbocsátások is lesznek, mert a tárca szerint a kórház indokolatlanul sok, 2700 alkalmazottat foglalkoztat. (stop.hu)





Hirdetés

Hozzászólások
Még senki nem szólt hozzá.
Név:
E-mail:
Téma:
Hozzászólás:
 



Címkefelhő Észak-Korea, alsóház, amerikai elnök, amerikai külügyminisztérium, előadás, Európai Unió, Julija Timosenko, Kamilla, Mitt Romney, munkanélküliség reform, orosz parlament, Szumátra, 2014 után, Afganisztán, algériai választás, Amerika, amerikai, Angela Merkel, Angela Merkel, Angola, Ausztria, Ázsia nagyhatalmai, áldozatok, árvereznek, éhezés, észak-koreai fogság, ír, ötfős vezérkar, új elnök, újfasiszta diplomata, újraszámolják, újraválasztási stáb, útdíj, Észak-Olaszország, Észtország, Bahrein, Bain Capital, bankok, bankrabló, Barack Obama, békefenntartó, Börtönbüntetés, belga kormány, Berlin, betörő, bevásárlóközpont, bolgár, brazíliai japánok, Brüsszel, britek, Charles Taylor, chicagói NATO-csúcs, cornwalli hercegnő, csalás, csőd, Cseh- és Morvaország Kommunista Párt, csehországi egyházak, csempészkirály, Csen Kuang-cseng, Derek Mitchell, diploma, Dmitrij Medvegyev, együttműködés, Egyiptom, elnök, emberi jogok, Emberkereskedelem, erdőirtás, EU, euró, Eurócsoport, eurókötvény, Európa Tanács, Európai Parlament, európai parlamenti képviselő, európai polgári kezdeményezés, európai rakétapajzs, Európai Unió, eurózóna, férfi, földrengés, főszerkesztő, Fehér Ház, Fico csomag, François Hollande, Franciaország, Francois Hollande, G8-csoport csúcstalálkozó, gazdaság, gazdasági együttműködés, Gazprom-tévé, görög tárgyalások, Görögország, Görögország,  koalíciós kormányalakítás, George W. Bush, Gurmai Zita, gyógyítás, hadsereg, hajóroncsra, hazarendelte, hivatal, Hongkong, Horvátországban, Ilja Jasin, Irak, Irán, Izrael,  szudáni rakétatámadás, Japán, Jean-Marc Ayrault, Joseph Kony, JP Morgan Chase, junta, kancellár, katolikus, katonai terv, Károly, kárpótlás, kézigrántot, Kína, kínai, kínai halászok, kínai időjárás, kínai jogvédő aktivista, kínai miniszterelnök, kínai turisták, Közép-Kína, Kelet-Szlovákia, kereskedelmi rakéta, kiképzés, kilépés, Kongó, kongresszus, konzervatívok, kormányfő, lengyel, Lengyelország, leomlott, London, LRA, magántőke-befektetési vállalat, magyar, Magyar Külügyi Intézet, magyarok, Magyarország, Mali, Mallász Gitta, médiatörvény módosítás, melegházasság, mennyezet, meteorológus, Mianmar, milánói repülőtér, Moszkva, moszkvai ellenzéki tiltakozó, moszkvai ügyészség, Mubarak, Nagy-Britannia, nagykövet, Nantes polgármestere, NATO-csúcs, német, német kancellár, német pénzügyminiszter, Németország, növekedéspárti politika, neonáci diplomata, norvég királyi pár, nyugdíjkorhatár, nyugdíjrendszer, Obama adminisztráció, Olaszország, osztrák, Paraguay, parkolási bírság, parkolóhely, pere, Pozsony, projektkötvények, Ratko Mladic, rekétaelhárító, Robert Fico, rohamrendőr, rohamrendőrök, Ron Paul, Scott Thompson, sebességkorlátozó tábla, Svédország, Szabadka, szabálytalanságok, szamba, szavazatok, szavazatszámlálás, szemvizsgálat, Szerb Haladó Párt, Szerbia, Szerbia köztársasági, szerbiai elnökválasztás, Szerbiai választások, szeszesitalok, szlovák parlament, szlovák-magyar, Talált tárgyak, támogatja, texasi képviselő, titkosaszolgálat, Tokió, Tomislav Nikolic, Tomiszlav Nikolics, ukrán kormányfő, utód, Vajdasági Magyar Szövetség, Vajdasági Magyar Szövetség, vádlott, választás, választások, vállalatok, vegyes bizottság, Ven Csia-pao, verés, veszteség, vihar, Világ Igaza kitüntetés, Vlagyimir Putyin, Vojtech Filip, volt kormányfő, Wolfgang Schäuble, Yahoo vezérigazgató, Zimbabwe,






nagyvarad.ro banner | impresszum | adatvédelmi nyilatkozat | hirdetési díjszabások
copyright www.nagyvarad.ro
office@nagyvarad.ro