Ország-világ »
Robbanás történt egy gyárban - több mint százan megsérültek
2010. július 28, szerda
Nagy erejű robbanás történt szerdán a kelet-kínai Csiangszu (Jiansu) tartomány Nanking (Nanjing) városának egy gyárában, a halottak száma egyelőre nem ismert, több mint százan megsérültek.
A vizsgálat eddigi megállapításai szerint a helyi idő szerint délelőtt 10 óra 10 perckor bekövetkezett detonációt gázszivárgás okozta a tartományi főváros északi részében lévő műanyagüzemben.
A Hszinhua hírügynökség tudósítója égési sérüléseket szenvedett emberek mentését, elszállítását látta a helyszínen, ahol a robbanástól számított száz méteres körzetben az épületek és a járművek súlyosan megrongálódtak. A robbanás pillanatában egy éppen ott elhaladó busz is lángra kapott, aminek következtében az utasai megsérültek.
A környéken lakók elmondása szerint megremegett a föld, és a hatalmas dörej hallatán sokan kiszaladtak az utcára, mert azt hitték, földrengés történt.
A helyszínen a tűzoltók még küzdenek a lángokkal, a sérülteket kórházba szállították. Pontos számok még nem ismertek, de a helyi sajtó szerint több mint háromszázan szorulnak orvosi ellátásra, legalább ötven embernek súlyos a sérülése. (stop.hu)

Hasonló hírek
Egyre több a környezeti baleset
Kisiklott egy személyvonat Indiában
Óceánjáró-baleset: a tulajdonos is a kapitányt okolja
Hurghadai baleset: az összes egyiptomi kopt templomban megemlékeznek
Tömeghalál egy kínai bányában
Megkezdik a hurghadai sérültek hazaszállítását
Egyre több a vonatbaleset Kubában
Hurghadai baleset: a sofőr alig látott a fáradtságtól
Magyar turistabusz katasztrófája: 11 halott, sok sérült
Magyarok halálos balesete Ausztriában
Címkefelhő
őrízetbe,
bálon,
Belgium,
botrány,
brit,
dél-szudániak,
ENSZ,
EU,
euroövezetből,
fenyegetés,
Fitch Ratings,
Görögország,
hackerek,
hajléktalan,
havazás,
holokauszt,
idegenek,
iráni,
Izrael,
Kazahsztán,
Kína,
környezetszennyezés,
közlekedés,
keresztek,
kokaint,
leminősíti,
megfagyott,
Moutait,
napilap,
nácik,
orosz főváros,
osztrák,
Prága,
rendőrt,
Szibéria,
szlovák kormány,
sztrájk,
Szudán,
táborban,
tüntetés,
tüntetőket,
tiszta választások,
Vatikán,
válság,
weboldalai,