Ország-világ »
Rettegnek az "arab fertőzéstől", szétzavarják az egyetemi ifjúságot
2011. július 02, szombat
Kulcsszavak:
Phenjan, Észak-Korea, bezárás, közmunka, egyetem, Korea, ellenzék, forradalom, Kim Dzsong-Il,
Közmunkára küldik a hallgatókat, az egyetemeket pedig bezárják az észak-koreai fővárosban. A döntés mögött nem csupán a borzalmas gazdasági teljesítmény, de az ellenzéki szervezkedésektől való rettegés is állhat. Nemrég három napra lezárták a fővárost egy ellenzéki graffiti miatt.
10 hónapra bezárják az észak-koreai hatóságok a phenjani egyetemeket. A kényszerszünet ideje alatt a hallgatókat közmunkára vezénylik majd ki, jellemzően gyárakba és a mezőgazdaságba.
A kivezénylés oka csak részben lehet a munkaerőhiány és a koreai gazdaság katasztrofális állapota. Sokkal valószínűbb, hogy a rezsim azért döntött a közmunka mellett, hogy ezzel megakadályozza az egyetemek épületein belül a diákok szerveződését.
2012-ben Észak-Korea az alapító vezér, Kim Ir Szen születésének századik évfordulóját ünnepli majd. Nem hiába kommunikálja Kim Dzsong Il, hogy jövőre felvirágzik majd az ország gazdasága. A nemsokára hetvenéves vezető ráadásul a "felvirágzás" évében a hatalmat is átadhatja fiának, Kim Dzsong Un-nak.
A felvirágzás azonban az állampolgárok számára, az állami propaganda ellenére is egyre kétségesebb. Az országból kijutó kevés hírből kiderül, hogy egyre többen alszanak az utcán, az egyetemek falai között pedig tényleg megkezdődött némi ellenzéki szervezkedés.
Japán szakértők állítása szerint a vezetés tisztában van vele, hogy mi történik az egyetemek falai között. Az arab térség eseményei pedig őket is aggodalommal töltik el. Nemrég egy Kim Dzsong-Il ellenes graffiti miatt három napra lezárták az egész fővárost.
A Railroad College egyetem falára krétával írták fel, hogy "Park Csung Hi és Kim Dzsong Il mindketten diktátorok. Park Csung Hi diktátor, aki felfejlesztette az ország gazdaságát, Kim Jong Il diktátor, aki halálra éhezteti az embereket". (Park Csung Hi dél-koreai tábornok, 1961 és 1979 között az ország vezetője. Neve a kemény diktatúra és a gazdasági fellendülés korszakával fonódott össze - a szerk.)
A hajtóvadászat alatt három napig ellenőrizték az egész fővárost, még a vonatjegy-eladásokat is beszüntették. Az észak-koreai rezsim mindig erőszakosan reagált az ellenzékiség legkisebb jelére is, azonban az ilyen szintű agresszió kiemeli a diktatúra törésvonalait. (stop.hu)

Hasonló hírek
Izrael áll a szudáni rakétatámadás mögött?
Lesokkolta Olaszországot a földrengés
Észak-Koreáról és gazdasági együttműködésről tárgyaltak Ázsia nagyhatalmai
Széllel szemben
Botrány, hogy a kormány bűnözőket engedne szabadon
Hollande: a franciák a változást választották
Követi-e Hollande-ot Európa?
A legnagyobb lengyel napilap petíciót írt Timosenko szabadon bocsátásáért
Leállították az utolsó atomreaktort
A koalíciókötés magasiskolája
Címkefelhő
Észak-Korea,
alsóház,
amerikai elnök,
amerikai külügyminisztérium,
előadás,
Európai Unió,
Julija Timosenko,
Kamilla,
Mitt Romney,
munkanélküliség reform,
orosz parlament,
Szumátra,
2014 után,
Afganisztán,
algériai választás,
Amerika,
amerikai,
Angela Merkel,
Angela Merkel,
Angola,
Ausztria,
Ázsia nagyhatalmai,
áldozatok,
árvereznek,
éhezés,
észak-koreai fogság,
ír,
ötfős vezérkar,
új elnök,
újfasiszta diplomata,
újraszámolják,
újraválasztási stáb,
útdíj,
Észak-Olaszország,
Észtország,
Bahrein,
Bain Capital,
bankok,
bankrabló,
Barack Obama,
békefenntartó,
Börtönbüntetés,
belga kormány,
Berlin,
betörő,
bevásárlóközpont,
bolgár,
brazíliai japánok,
Brüsszel,
britek,
Charles Taylor,
chicagói NATO-csúcs,
cornwalli hercegnő,
csalás,
csőd,
Cseh- és Morvaország Kommunista Párt,
csehországi egyházak,
csempészkirály,
Csen Kuang-cseng,
Derek Mitchell,
diploma,
Dmitrij Medvegyev,
együttműködés,
Egyiptom,
elnök,
emberi jogok,
Emberkereskedelem,
erdőirtás,
EU,
euró,
Eurócsoport,
eurókötvény,
Európa Tanács,
Európai Parlament,
európai parlamenti képviselő,
európai polgári kezdeményezés,
európai rakétapajzs,
Európai Unió,
eurózóna,
férfi,
földrengés,
főszerkesztő,
Fehér Ház,
Fico csomag,
François Hollande,
Franciaország,
Francois Hollande,
G8-csoport csúcstalálkozó,
gazdaság,
gazdasági együttműködés,
Gazprom-tévé,
görög tárgyalások,
Görögország,
Görögország, koalíciós kormányalakítás,
George W. Bush,
Gurmai Zita,
gyógyítás,
hadsereg,
hajóroncsra,
hazarendelte,
hivatal,
Hongkong,
Horvátországban,
Ilja Jasin,
Irak,
Irán,
Izrael, szudáni rakétatámadás,
Japán,
Jean-Marc Ayrault,
Joseph Kony,
JP Morgan Chase,
junta,
kancellár,
katolikus,
katonai terv,
Károly,
kárpótlás,
kézigrántot,
Kína,
kínai,
kínai halászok,
kínai időjárás,
kínai jogvédő aktivista,
kínai miniszterelnök,
kínai turisták,
Közép-Kína,
Kelet-Szlovákia,
kereskedelmi rakéta,
kiképzés,
kilépés,
Kongó,
kongresszus,
konzervatívok,
kormányfő,
lengyel,
Lengyelország,
leomlott,
London,
LRA,
magántőke-befektetési vállalat,
magyar,
Magyar Külügyi Intézet,
magyarok,
Magyarország,
Mali,
Mallász Gitta,
médiatörvény módosítás,
melegházasság,
mennyezet,
meteorológus,
Mianmar,
milánói repülőtér,
Moszkva,
moszkvai ellenzéki tiltakozó,
moszkvai ügyészség,
Mubarak,
Nagy-Britannia,
nagykövet,
Nantes polgármestere,
NATO-csúcs,
német,
német kancellár,
német pénzügyminiszter,
Németország,
növekedéspárti politika,
neonáci diplomata,
norvég királyi pár,
nyugdíjkorhatár,
nyugdíjrendszer,
Obama adminisztráció,
Olaszország,
osztrák,
Paraguay,
parkolási bírság,
parkolóhely,
pere,
Pozsony,
projektkötvények,
Ratko Mladic,
rekétaelhárító,
Robert Fico,
rohamrendőr,
rohamrendőrök,
Ron Paul,
Scott Thompson,
sebességkorlátozó tábla,
Svédország,
Szabadka,
szabálytalanságok,
szamba,
szavazatok,
szavazatszámlálás,
szemvizsgálat,
Szerb Haladó Párt,
Szerbia,
Szerbia köztársasági,
szerbiai elnökválasztás,
Szerbiai választások,
szeszesitalok,
szlovák parlament,
szlovák-magyar,
Talált tárgyak,
támogatja,
texasi képviselő,
titkosaszolgálat,
Tokió,
Tomislav Nikolic,
Tomiszlav Nikolics,
ukrán kormányfő,
utód,
Vajdasági Magyar Szövetség,
Vajdasági Magyar Szövetség,
vádlott,
választás,
választások,
vállalatok,
vegyes bizottság,
Ven Csia-pao,
verés,
veszteség,
vihar,
Világ Igaza kitüntetés,
Vlagyimir Putyin,
Vojtech Filip,
volt kormányfő,
Wolfgang Schäuble,
Yahoo vezérigazgató,
Zimbabwe,