Hirdetés
Ország-világ »
Putyin együtt szidta a "gőgös világhatalmakat" az iráni külügyminiszterrel
2011. november 08, kedd

Az orosz kormányfő a Sanghaji Együttműködési Szervezet hétfői szentpétervári ülésén furcsának nevezte a Nyugat Észak-Afrika-politikáját.  
Vlagyimir Putyin a szervezet kormányfőinek tanácskozásán úgy vélte, hogy a világ vezető országainak az Afrika északi államaival kapcsolatos politikája következetlen - jelentette az Interfax hírügynökség. 

Az orosz miniszterelnök, egyetértve Ali Akbar Szálehi iráni külügyminiszterrel, így fogalmazott: "valóban, ahogy ön mondja, ezek a gőgös világhatalmak a korábbi észak-afrikai rezsimeket is támogatták, s ami érdekes, az észak-afrikai forradalmakat is segítették, amelyek leváltották a korábbi rezsimeket."

Az iráni külügyminiszter a szentpétervári tanácskozáson bonyolultnak nevezte a közel-keleti, illetve az észak-afrikai helyzetet. Kijelentette, hogy "az Iráni Iszlám Köztársaság szerint a régióban bekövetkezett események, a népfelkelések oka a gőgös világhatalmak népellenes rezsimeknek nyújtott támogatása." 

Szálehi hangsúlyozta, hogy Irán az észak-afrikai kormányok és a felkelők közötti párbeszéd mellett van, és ragaszkodik ahhoz, hogy a többség követelései valósuljanak meg. Az iráni külügyminiszter hozzátette: országa elítéli, ha független államokat fenyegetnek katonai támadással. 

A Sanghaji Együttműködési Szervezet 10 éve alakult meg. Hat állandó tagja van: Kazahsztán, Kirgizisztán, Üzbegisztán, Tádzsikisztán, Kína és Oroszország. Az éves miniszterelnöki csúcson a tagállamokon kívül a négy megfigyelő státust élvező ország, India, Pakisztán, Irán és Mongólia, valamint a tagságért folyamodó Afganisztán képviselői is részt vettek. (stop.hu)




Hirdetés

Hozzászólások
Még senki nem szólt hozzá.
Név:
E-mail:
Téma:
Hozzászólás:
 



Címkefelhő Észak-Korea, alsóház, amerikai elnök, amerikai külügyminisztérium, előadás, Európai Unió, Julija Timosenko, Kamilla, Mitt Romney, munkanélküliség reform, orosz parlament, Szumátra, 2014 után, Afganisztán, algériai választás, Amerika, amerikai, Angela Merkel, Angela Merkel, Angola, Ausztria, Ázsia nagyhatalmai, áldozatok, árvereznek, éhezés, észak-koreai fogság, ír, ötfős vezérkar, új elnök, újfasiszta diplomata, újraszámolják, újraválasztási stáb, útdíj, Észak-Olaszország, Észtország, Bahrein, Bain Capital, bankok, bankrabló, Barack Obama, békefenntartó, Börtönbüntetés, belga kormány, Berlin, betörő, bevásárlóközpont, bolgár, brazíliai japánok, Brüsszel, britek, Charles Taylor, chicagói NATO-csúcs, cornwalli hercegnő, csalás, csőd, Cseh- és Morvaország Kommunista Párt, csehországi egyházak, csempészkirály, Csen Kuang-cseng, Derek Mitchell, diploma, Dmitrij Medvegyev, együttműködés, Egyiptom, elnök, emberi jogok, Emberkereskedelem, erdőirtás, EU, euró, Eurócsoport, eurókötvény, Európa Tanács, Európai Parlament, európai parlamenti képviselő, európai polgári kezdeményezés, európai rakétapajzs, Európai Unió, eurózóna, férfi, földrengés, főszerkesztő, Fehér Ház, Fico csomag, François Hollande, Franciaország, Francois Hollande, G8-csoport csúcstalálkozó, gazdaság, gazdasági együttműködés, Gazprom-tévé, görög tárgyalások, Görögország, Görögország,  koalíciós kormányalakítás, George W. Bush, Gurmai Zita, gyógyítás, hadsereg, hajóroncsra, hazarendelte, hivatal, Hongkong, Horvátországban, Ilja Jasin, Irak, Irán, Izrael,  szudáni rakétatámadás, Japán, Jean-Marc Ayrault, Joseph Kony, JP Morgan Chase, junta, kancellár, katolikus, katonai terv, Károly, kárpótlás, kézigrántot, Kína, kínai, kínai halászok, kínai időjárás, kínai jogvédő aktivista, kínai miniszterelnök, kínai turisták, Közép-Kína, Kelet-Szlovákia, kereskedelmi rakéta, kiképzés, kilépés, Kongó, kongresszus, konzervatívok, kormányfő, lengyel, Lengyelország, leomlott, London, LRA, magántőke-befektetési vállalat, magyar, Magyar Külügyi Intézet, magyarok, Magyarország, Mali, Mallász Gitta, médiatörvény módosítás, melegházasság, mennyezet, meteorológus, Mianmar, milánói repülőtér, Moszkva, moszkvai ellenzéki tiltakozó, moszkvai ügyészség, Mubarak, Nagy-Britannia, nagykövet, Nantes polgármestere, NATO-csúcs, német, német kancellár, német pénzügyminiszter, Németország, növekedéspárti politika, neonáci diplomata, norvég királyi pár, nyugdíjkorhatár, nyugdíjrendszer, Obama adminisztráció, Olaszország, osztrák, Paraguay, parkolási bírság, parkolóhely, pere, Pozsony, projektkötvények, Ratko Mladic, rekétaelhárító, Robert Fico, rohamrendőr, rohamrendőrök, Ron Paul, Scott Thompson, sebességkorlátozó tábla, Svédország, Szabadka, szabálytalanságok, szamba, szavazatok, szavazatszámlálás, szemvizsgálat, Szerb Haladó Párt, Szerbia, Szerbia köztársasági, szerbiai elnökválasztás, Szerbiai választások, szeszesitalok, szlovák parlament, szlovák-magyar, Talált tárgyak, támogatja, texasi képviselő, titkosaszolgálat, Tokió, Tomislav Nikolic, Tomiszlav Nikolics, ukrán kormányfő, utód, Vajdasági Magyar Szövetség, Vajdasági Magyar Szövetség, vádlott, választás, választások, vállalatok, vegyes bizottság, Ven Csia-pao, verés, veszteség, vihar, Világ Igaza kitüntetés, Vlagyimir Putyin, Vojtech Filip, volt kormányfő, Wolfgang Schäuble, Yahoo vezérigazgató, Zimbabwe,






nagyvarad.ro banner | impresszum | adatvédelmi nyilatkozat | hirdetési díjszabások
copyright www.nagyvarad.ro
office@nagyvarad.ro