Ország-világ »
Pokolgépes fenyegetés miatt lezárták London központját
2011. május 16, hétfő
Biztonsági riadót rendelt el hétfő délután London központjában a Scotland Yard, miután pokolgépes merénylet lehetőségére utaló figyelmeztetést kapott.
A londoni rendőrség szerint a figyelmeztetés sem helyszínt, sem időpontot nem jelölt meg.
Hétfő délután mindazonáltal lezárták London legbelső kerületeinek több kiemelt fontosságú útvonalát, köztük a Buckingham-palotához - a brit királyi család fő londoni rezidenciájához - vezető Mall sugárutat.
A Scotland Yard hétfőn nyugalomra intette a londoniakat, ugyanakkor "fokozott éberséget" is kért a lakosságtól.
A BBC nem hivatalos értesülései szerint a kódolt figyelmeztetés az észak-írországi republikánus mozgalom szakadár csoportjaitól származik.
A legnagyobb britellenes ulsteri katolikus erő, az Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) már évekkel ezelőtt felhagyott a fegyveres akciókkal, de egyes radikális katolikus csoportok jelezték, hogy nem fogadják el a tartományi rendezést, és folytatják a fegyveres harcot.
II. Erzsébet királynő éppen kedden indul történelmi jelentőségű írországi látogatására. Személyében száz éve első ízben utazik Írországba brit uralkodó.
A brit terrorellenes hatóságok jó ideje tartanak attól, hogy az észak-írországi rendezés ellenére kiújulhat a szakadár britellenes csoportok terrorhadjárata. A brit elhárítás (MI5) tavaly ősszel fel is emelte az északír vonatkozású terrorveszélyre külön meghatározott készültségi szintet, az addigi "mérsékeltről" "jelentősre" módosítva a riasztási fokozatot. Ez a riasztási szint a hivatalos meghatározás szerint azt tükrözi, hogy az elhárítás "komoly lehetőségként" kezeli valamely merénylet megkísérlését az ulsteri békefolyamatot elvető szakadár erők részéről Nagy-Britanniában.
A brit belügyminisztérium hétfőn bejelentette, hogy az aznapi biztonsági incidens ellenére nem emeli tovább e készültségi szintet.
Az északír kötődésű fenyegetettségen kívüli, általános terrorveszéllyel kapcsolatban tavaly január óta a második legmagasabb szintű készültség van érvényben Nagy-Britanniában. E riasztási fokozat a hivatalos meghatározás szerint "súlyos" terrorfenyegetettséget jelent. Ezt akkor léptetik életbe, ha a brit elhárító szolgálatok megítélése szerint "nagyon valószínű" valamilyen terrormerénylet-kísérlet brit földön. A legmagasabb készültségi fokozat a "kritikus"; ezt abban az esetben rendelik el, ha a szolgálatok "azonnali" terrortámadási veszélyről értesülnek.
Az IRA három évtizedes terrorhadjáratát - amelyben háromezren haltak meg, köztük hétszáz brit katona - az 1998-as, történelmi jelentőségű nagypénteki rendezési egyezség zárta le. A rendezési folyamat azonban az 1998-as egyezmény után is még csaknem egy évtizedig zajlott. A tényleges áttörés 2007-ben történt, amikor az IRA leszerelte fegyverzetét, és bejelentette, hogy a továbbiakban lemond az erőszak alkalmazásáról.
Jelenleg a protestáns britpárti, illetve az ír egyesítést pártoló katolikus oldal két legradikálisabb politikai ereje, a Demokratikus Unionista Párt és az IRA politikai szárnyának tekintett Sinn Féin együtt kormányozza Észak-Írországot, korábban teljesen elképzelhetetlen koalíciót alkotva.
Ezt azonban a britellenes katolikus oldalon nem mindenki fogadja el. A katolikus mozgalom fő sodorvonaláról leszakadt, a katolikus-protestáns kiegyezést elvető republikánus csoportok közül a legnagyobb, a magát Valódi IRA-nak (Real IRA) nevező szervezet már hallatott magáról: fegyveresei két éve két brit katonát gyilkoltak meg egy észak-írországi brit támaszpontnál. (stop.hu)

Hasonló hírek
Csaknem húszezer parkolási bírság egyetlen utcában
Előretört a baloldal - a konzervatívok a fővárossal vigasztalódnak
Drága és zabálja az energiát - de van
Nem tudná megvédeni a Falkland-szigeteket London
Londonban döntenek Szomália sorsáról
Eddig több mint százmillió gyűlt össze, tizenhétmillió hiányzik
Mennyire komoly az iráni fenyegetés?
A rabló váratlan húzása: a pénztárost erre nem készítették fel
Diplomáciai háború London és Teherán között
Londoni zavargások: jövőt kell mutatni a fiataloknak
Címkefelhő
Észak-Korea,
alsóház,
amerikai elnök,
amerikai külügyminisztérium,
előadás,
Európai Unió,
Julija Timosenko,
Kamilla,
Mitt Romney,
munkanélküliség reform,
orosz parlament,
Szumátra,
2014 után,
Afganisztán,
algériai választás,
Amerika,
amerikai,
Angela Merkel,
Angela Merkel,
Angola,
Ausztria,
Ázsia nagyhatalmai,
áldozatok,
árvereznek,
éhezés,
észak-koreai fogság,
ír,
ötfős vezérkar,
új elnök,
újfasiszta diplomata,
újraszámolják,
újraválasztási stáb,
útdíj,
Észak-Olaszország,
Észtország,
Bahrein,
Bain Capital,
bankok,
bankrabló,
Barack Obama,
békefenntartó,
Börtönbüntetés,
belga kormány,
Berlin,
betörő,
bevásárlóközpont,
bolgár,
brazíliai japánok,
Brüsszel,
britek,
Charles Taylor,
chicagói NATO-csúcs,
cornwalli hercegnő,
csalás,
csőd,
Cseh- és Morvaország Kommunista Párt,
csehországi egyházak,
csempészkirály,
Csen Kuang-cseng,
Derek Mitchell,
diploma,
Dmitrij Medvegyev,
együttműködés,
Egyiptom,
elnök,
emberi jogok,
Emberkereskedelem,
erdőirtás,
EU,
euró,
Eurócsoport,
eurókötvény,
Európa Tanács,
Európai Parlament,
európai parlamenti képviselő,
európai polgári kezdeményezés,
európai rakétapajzs,
Európai Unió,
eurózóna,
férfi,
földrengés,
főszerkesztő,
Fehér Ház,
Fico csomag,
François Hollande,
Franciaország,
Francois Hollande,
G8-csoport csúcstalálkozó,
gazdaság,
gazdasági együttműködés,
Gazprom-tévé,
görög tárgyalások,
Görögország,
Görögország, koalíciós kormányalakítás,
George W. Bush,
Gurmai Zita,
gyógyítás,
hadsereg,
hajóroncsra,
hazarendelte,
hivatal,
Hongkong,
Horvátországban,
Ilja Jasin,
Irak,
Irán,
Izrael, szudáni rakétatámadás,
Japán,
Jean-Marc Ayrault,
Joseph Kony,
JP Morgan Chase,
junta,
kancellár,
katolikus,
katonai terv,
Károly,
kárpótlás,
kézigrántot,
Kína,
kínai,
kínai halászok,
kínai időjárás,
kínai jogvédő aktivista,
kínai miniszterelnök,
kínai turisták,
Közép-Kína,
Kelet-Szlovákia,
kereskedelmi rakéta,
kiképzés,
kilépés,
Kongó,
kongresszus,
konzervatívok,
kormányfő,
lengyel,
Lengyelország,
leomlott,
London,
LRA,
magántőke-befektetési vállalat,
magyar,
Magyar Külügyi Intézet,
magyarok,
Magyarország,
Mali,
Mallász Gitta,
médiatörvény módosítás,
melegházasság,
mennyezet,
meteorológus,
Mianmar,
milánói repülőtér,
Moszkva,
moszkvai ellenzéki tiltakozó,
moszkvai ügyészség,
Mubarak,
Nagy-Britannia,
nagykövet,
Nantes polgármestere,
NATO-csúcs,
német,
német kancellár,
német pénzügyminiszter,
Németország,
növekedéspárti politika,
neonáci diplomata,
norvég királyi pár,
nyugdíjkorhatár,
nyugdíjrendszer,
Obama adminisztráció,
Olaszország,
osztrák,
Paraguay,
parkolási bírság,
parkolóhely,
pere,
Pozsony,
projektkötvények,
Ratko Mladic,
rekétaelhárító,
Robert Fico,
rohamrendőr,
rohamrendőrök,
Ron Paul,
Scott Thompson,
sebességkorlátozó tábla,
Svédország,
Szabadka,
szabálytalanságok,
szamba,
szavazatok,
szavazatszámlálás,
szemvizsgálat,
Szerb Haladó Párt,
Szerbia,
Szerbia köztársasági,
szerbiai elnökválasztás,
Szerbiai választások,
szeszesitalok,
szlovák parlament,
szlovák-magyar,
Talált tárgyak,
támogatja,
texasi képviselő,
titkosaszolgálat,
Tokió,
Tomislav Nikolic,
Tomiszlav Nikolics,
ukrán kormányfő,
utód,
Vajdasági Magyar Szövetség,
Vajdasági Magyar Szövetség,
vádlott,
választás,
választások,
vállalatok,
vegyes bizottság,
Ven Csia-pao,
verés,
veszteség,
vihar,
Világ Igaza kitüntetés,
Vlagyimir Putyin,
Vojtech Filip,
volt kormányfő,
Wolfgang Schäuble,
Yahoo vezérigazgató,
Zimbabwe,