Hirdetés
Ország-világ »
Ötven éve halt rejtélyes halált a második ENSZ-főtitkár
2011. szeptember 18, vasárnap

Ötven éve, 1961. szeptember 18-án vesztette életét máig tisztázatlan körülmények között Dag Hjalmar Agne Karl Hammarskjöld, az Egyesült Nemzetek Szervezetének Nobel-békedíjas második főtitkára.
1905. július 29-én született Stockholmban. Apja gyakran mondogatta, hogy "ha nekem olyan képességeim lennének, mint neki, sokra vittem volna" - pedig az idősebb Hammarskjöld akkor hazája miniszterelnöke volt. Uppsalában, Stockholmban és Cambridge-ben tanult filozófiát és közgazdaságtant, de jártas volt a francia és a német nyelvben, kultúrában is. Dolgozott a svéd nemzeti bankban, a külügyminisztériumban, majd a svéd ENSZ-missziót vezette. Politikai pártnak soha nem volt tagja.

1953-ban választották meg a világszervezet főtitkárának, viszonylagos ismeretlensége miatt a Nyugat, a kommunista tábor és a fejlődő országok számára is elfogadhatónak tűnt. 1957-ben újraválasztották tisztségében. Hammarskjöld átszervezte a titkárságot, elhárította a fő pénzügyi forrást biztosító Egyesült Államok közvetlen beavatkozási kísérleteit, az új helyzethez, a megnövekedett taglétszámhoz idomította az ENSZ szervezetét és tevékenységét.

Főtitkársága a hidegháború éveire esett. 1955-ben közbenjárt a koreai háború idején Kínába vitt amerikai hadifoglyok kiszabadítása érdekében, 1956-ban a szuezi válság és a magyar forradalom, aztán újra a Közel-Kelet, Jordánia és Libanon kérdése, majd Délkelet-Ázsia állította kihívások elé. A "preventív diplomácia" híve volt, az ő nevéhez fűződik az ENSZ megfigyelő erőinek felállítása. Azt vallotta: az ENSZ-t "nem azért hozták létre, hogy a mennyországban érezzük magunkat, hanem hogy megóvjon bennünket a pokoltól".

A reflektorfényt kerülte, ha mégsem tudott az újságírók elől kitérni, általános válaszaival a kétségbeesésbe kergette őket. Nem volt jó szónok, olvasni nagyobb élmény volt, mint hallgatni. Igen művelt volt, foglalkozott teológiával, filozófiával, műfordítással. Hagyományt teremtett az ENSZ napján, október 24-én rendezett koncertekkel, amelyeken azóta is mindig felhangzik Beethoven IX. szimfóniájának zárótétele.

1960-ban a kongói krízissel kellett volna megbirkóznia: az afrikai országban a függetlenség kikiáltása után polgárháború tört ki, amelybe a nagyhatalmak is tevékenyen beavatkoztak. Hammarskjöld ENSZ-békefenntartókat küldött a térségbe, ő maga is többször próbált személyesen közvetíteni, de a válság egyre mélyült. A szovjetbarát Patrice Lumumba bukása után a szocialista országok támadást indítottak a főtitkár ellen. Nyikita Szergejevics Hruscsov szovjet vezető azt javasolta, hogy állítsanak helyére trojkát a nyugati, a szocialista és a fejlődő országok képviselőiből. A szovjet vezető és Hammarskjöld többször szópárbajba keveredett, a vita hevében a Kreml vehemens ura általános feltűnést keltve lehúzott cipőjével verte az asztalt.

A megingott helyzetű főtitkár személyesen akart tárgyalni a kongó szakadárok vezetőjével, Moise Csombéval, amikor 1961. szeptember 18-án Ndola városától néhány kilométerre lezuhant. A vizsgálat szerint baleset történt, a gép túl alacsonyan közelítette meg a repülőteret. A jelentés azonban számos rejtélyes mozzanatra nem adott magyarázatot (Hammarskjöld holttestét külön, égésnyomok nélkül találták meg; két azonosítatlan holttestre is bukkantak, az egyikben lövedékekkel), emiatt sokan úgy vélik, hogy merénylet történt: a gépet belga vagy dél-afrikai zsoldosok lőtték le. 

Hammarskjöld 1961-ben posztumusz Nobel-békedíjat kapott. (stop.hu)




Hirdetés

Hozzászólások
Még senki nem szólt hozzá.
Név:
E-mail:
Téma:
Hozzászólás:
 



Címkefelhő Észak-Korea, alsóház, amerikai elnök, amerikai külügyminisztérium, előadás, Európai Unió, Julija Timosenko, Kamilla, Mitt Romney, munkanélküliség reform, orosz parlament, Szumátra, 2014 után, Afganisztán, algériai választás, Amerika, amerikai, Angela Merkel, Angela Merkel, Angola, Ausztria, Ázsia nagyhatalmai, áldozatok, árvereznek, éhezés, észak-koreai fogság, ír, ötfős vezérkar, új elnök, újfasiszta diplomata, újraszámolják, újraválasztási stáb, útdíj, Észak-Olaszország, Észtország, Bahrein, Bain Capital, bankok, bankrabló, Barack Obama, békefenntartó, Börtönbüntetés, belga kormány, Berlin, betörő, bevásárlóközpont, bolgár, brazíliai japánok, Brüsszel, britek, Charles Taylor, chicagói NATO-csúcs, cornwalli hercegnő, csalás, csőd, Cseh- és Morvaország Kommunista Párt, csehországi egyházak, csempészkirály, Csen Kuang-cseng, Derek Mitchell, diploma, Dmitrij Medvegyev, együttműködés, Egyiptom, elnök, emberi jogok, Emberkereskedelem, erdőirtás, EU, euró, Eurócsoport, eurókötvény, Európa Tanács, Európai Parlament, európai parlamenti képviselő, európai polgári kezdeményezés, európai rakétapajzs, Európai Unió, eurózóna, férfi, földrengés, főszerkesztő, Fehér Ház, Fico csomag, François Hollande, Franciaország, Francois Hollande, G8-csoport csúcstalálkozó, gazdaság, gazdasági együttműködés, Gazprom-tévé, görög tárgyalások, Görögország, Görögország,  koalíciós kormányalakítás, George W. Bush, Gurmai Zita, gyógyítás, hadsereg, hajóroncsra, hazarendelte, hivatal, Hongkong, Horvátországban, Ilja Jasin, Irak, Irán, Izrael,  szudáni rakétatámadás, Japán, Jean-Marc Ayrault, Joseph Kony, JP Morgan Chase, junta, kancellár, katolikus, katonai terv, Károly, kárpótlás, kézigrántot, Kína, kínai, kínai halászok, kínai időjárás, kínai jogvédő aktivista, kínai miniszterelnök, kínai turisták, Közép-Kína, Kelet-Szlovákia, kereskedelmi rakéta, kiképzés, kilépés, Kongó, kongresszus, konzervatívok, kormányfő, lengyel, Lengyelország, leomlott, London, LRA, magántőke-befektetési vállalat, magyar, Magyar Külügyi Intézet, magyarok, Magyarország, Mali, Mallász Gitta, médiatörvény módosítás, melegházasság, mennyezet, meteorológus, Mianmar, milánói repülőtér, Moszkva, moszkvai ellenzéki tiltakozó, moszkvai ügyészség, Mubarak, Nagy-Britannia, nagykövet, Nantes polgármestere, NATO-csúcs, német, német kancellár, német pénzügyminiszter, Németország, növekedéspárti politika, neonáci diplomata, norvég királyi pár, nyugdíjkorhatár, nyugdíjrendszer, Obama adminisztráció, Olaszország, osztrák, Paraguay, parkolási bírság, parkolóhely, pere, Pozsony, projektkötvények, Ratko Mladic, rekétaelhárító, Robert Fico, rohamrendőr, rohamrendőrök, Ron Paul, Scott Thompson, sebességkorlátozó tábla, Svédország, Szabadka, szabálytalanságok, szamba, szavazatok, szavazatszámlálás, szemvizsgálat, Szerb Haladó Párt, Szerbia, Szerbia köztársasági, szerbiai elnökválasztás, Szerbiai választások, szeszesitalok, szlovák parlament, szlovák-magyar, Talált tárgyak, támogatja, texasi képviselő, titkosaszolgálat, Tokió, Tomislav Nikolic, Tomiszlav Nikolics, ukrán kormányfő, utód, Vajdasági Magyar Szövetség, Vajdasági Magyar Szövetség, vádlott, választás, választások, vállalatok, vegyes bizottság, Ven Csia-pao, verés, veszteség, vihar, Világ Igaza kitüntetés, Vlagyimir Putyin, Vojtech Filip, volt kormányfő, Wolfgang Schäuble, Yahoo vezérigazgató, Zimbabwe,






nagyvarad.ro banner | impresszum | adatvédelmi nyilatkozat | hirdetési díjszabások
copyright www.nagyvarad.ro
office@nagyvarad.ro