Ország-világ »
Össztűz az Európai Parlamentben?
2012. január 12, csütörtök
Kulcsszavak:
Európai Parlament,
Az Európai Parlament (EP) állampolgári jogokkal, valamint bel- és igazságüggyel foglalkozó szakbizottsága (LIBE) csütörtökön meghallgatja Françoise Le Bailnak, az Európai Bizottság igazságügyi főigazgatójának a beszámolóját a magyarországi helyzetről és a brüsszeli testület ezzel kapcsolatos kezdeményezéseiről.
Mint az unió központi javaslattevő-végrehajtó intézményének szerdai sajtótájékoztatóján elhangzott: végső szakaszba jutott, de még nem zárult le teljesen az az elemzés, amelynek keretében az Európai Bizottság a nemrégiben elfogadott magyar törvényeket veti össze az Európai Unió jogi előírásaival. Így egyelőre nem tudható bizonyosan, hogy Le Bail csütörtök délután már az elemzések végső következtetéseivel tudja-e megismertetni az EP-képviselőket.
Az EP egyes frakcióinak hivatalos álláspontja viszont már most ismeretes. A liberálisok és a zöldek olyan eljárás megindítását javasolják Magyarország ellen, amely - az EU-alapszerződés 7. cikke alapján - akár bizonyos tagsági jogok felfüggesztéséhez is vezethetne, az alapvető uniós értékek magyarországi sérelmére hivatkozva. A szocialista frakció - szintén élesen bírálva a magyarországi folyamatokat - azt kezdeményezte, hogy José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke az EP strasbourgi plenáris ülésén számoljon be az uniós végrehajtó testület tervezett lépéseiről. A legnagyobb létszámú, vagyis a jobbközép néppárti frakció - amelyhez a Fidesz-KDNP is tartozik - olyan közleményt tett közzé, miszerint támogatni fogja az Európai Bizottság azon ajánlásait, amelyek biztosítják, hogy Magyarország teljes mértékben eleget tegyen az Európai Unió jogi előírásainak.
Guy Verhofstadt liberális EP-frakcióvezető kedden este egy pártrendezvényen úgy nyilatkozott, hogy "a magyar válság éppen olyan fontos, mint az euró válsága", mert "mindkettő az unió hitelességét érinti a polgárok szemében".
Rebecca Harms, a zöldpárti EP-frakció társelnöke a múlt pénteken közölte az MTI-vel: nem ért egyet a Legyen Más a Politika (LMP) azon kérésével, hogy vonják vissza a Magyarország elleni eljárásra vonatkozó kezdeményezést. A magyar kormányzat - fejtette ki - pénzügyi támogatást, vagyis a szolidaritás kinyilvánítását kéri a nemzetközi közösségtől. A szolidaritás elve viszont a közös, demokratikus értékek tiszteletben tartásának a követelményét is magában foglalja - szögezte le Harms.
Tabajdi Csaba, az MSZP EP-delegációjának vezetője nem helyeselte a liberális-zöldpárti javaslatot. Arra hivatkozott, hogy az uniós eljárás Magyarországra nézve gazdasági következmények veszélyével is járhat.
Göncz Kinga szocialista EP-képviselő szerdán az MTI-nek úgy nyilatkozott: az európai szocialisták elvárják, hogy az Európai Bizottság mielőbb egyértelműen értékelje a magyar jogalkotást az uniós jognak való megfelelőség szempontjából, és ha ebből a szempontból ütközést lát, akkor közölje, milyen lépéseket kíván tenni.
Ezek az esetleges lépések a szocialisták körében uralkodó vélekedés szerint a kötelezettségszegési eljárás megindítása felé mutathatnak, amihez az uniós végrehajtó testületnek nincs szüksége EP-szavazásra. A 7. cikk szerinti eljárás már minősített többséget igényelne az Európai Parlamentben, valamint négyötödös többséget a tagállamok körében.
A magyar néppárti EP-képviselőcsoport egy korábbi közleményében úgy foglalt állást, hogy a Magyarország elleni kezdeményezéssel az európai baloldal ismételten teljességgel figyelmen kívül hagyja a tényeket, hiszen a magyar kormány többször kifejezte nyitottságát az Európai Bizottság által esetlegesen kifogásolt kérdésekben való egyeztetésre.
Doris Pack, a néppárti EP-frakció német elnökségi tagja az MTI-nek nyilatkozva a minap azt mondta: ő maga nem tudja megítélni, megalapozottak-e a magyar jogalkotással szembeni vádak, ezért teljes mértékben az Európai Bizottság értékítéletére hagyatkozik. Úgy fogalmazott, hogy az EU-alapszerződés 7. cikke "hatalmas kalapács, amelyet okosan kell használni".
"Jól emlékszem, hogy az európai szocialisták használni akarták Ausztria ellen, amelyet akkor néppártiak vezettek, de soha nem használták ennél rosszabb helyzetben Szlovákia ellen, amelyet akkor szocialisták vezettek" - jelentette ki, hangot adva azon véleményének, hogy a szocialisták reakcióit nem annyira az objektív tények, hanem a pártérdekek mozgatják. (stop.hu)

Hasonló hírek
Európai polgári kezdeményezés: egymillió aláírás a küszöb
"Eljött a nők ideje" - Európa változást akar
NATO-csúcs - európai rakétapajzs, Afganisztán volt a téma
Működik a kormánypárti többség: a tüntetőket tették felelőssé
Nem mindig hatékony a kis EU-tagállamok együttműködése
Bizalmat kapott a Fico-kormány
Moszkvának is feltűnt a magyar történelem újraírása
Így lehetne leküzdeni a válságot?
A britek ellen is eljárást indíthat Brüsszel
Bizottság: nem a Mol, hanem a kormány írta alá a Nabucco-szerződést
Címkefelhő
Észak-Korea,
alsóház,
amerikai elnök,
amerikai külügyminisztérium,
előadás,
Európai Unió,
Julija Timosenko,
Kamilla,
Mitt Romney,
munkanélküliség reform,
orosz parlament,
Szumátra,
2014 után,
Afganisztán,
algériai választás,
Amerika,
amerikai,
Angela Merkel,
Angela Merkel,
Angola,
Ausztria,
Ázsia nagyhatalmai,
áldozatok,
árvereznek,
éhezés,
észak-koreai fogság,
ír,
ötfős vezérkar,
új elnök,
újfasiszta diplomata,
újraszámolják,
újraválasztási stáb,
útdíj,
Észak-Olaszország,
Észtország,
Bahrein,
Bain Capital,
bankok,
bankrabló,
Barack Obama,
békefenntartó,
Börtönbüntetés,
belga kormány,
Berlin,
betörő,
bevásárlóközpont,
bolgár,
brazíliai japánok,
Brüsszel,
britek,
Charles Taylor,
chicagói NATO-csúcs,
cornwalli hercegnő,
csalás,
csőd,
Cseh- és Morvaország Kommunista Párt,
csehországi egyházak,
csempészkirály,
Csen Kuang-cseng,
Derek Mitchell,
diploma,
Dmitrij Medvegyev,
együttműködés,
Egyiptom,
elnök,
emberi jogok,
Emberkereskedelem,
erdőirtás,
EU,
euró,
Eurócsoport,
eurókötvény,
Európa Tanács,
Európai Parlament,
európai parlamenti képviselő,
európai polgári kezdeményezés,
európai rakétapajzs,
Európai Unió,
eurózóna,
férfi,
földrengés,
főszerkesztő,
Fehér Ház,
Fico csomag,
François Hollande,
Franciaország,
Francois Hollande,
G8-csoport csúcstalálkozó,
gazdaság,
gazdasági együttműködés,
Gazprom-tévé,
görög tárgyalások,
Görögország,
Görögország, koalíciós kormányalakítás,
George W. Bush,
Gurmai Zita,
gyógyítás,
hadsereg,
hajóroncsra,
hazarendelte,
hivatal,
Hongkong,
Horvátországban,
Ilja Jasin,
Irak,
Irán,
Izrael, szudáni rakétatámadás,
Japán,
Jean-Marc Ayrault,
Joseph Kony,
JP Morgan Chase,
junta,
kancellár,
katolikus,
katonai terv,
Károly,
kárpótlás,
kézigrántot,
Kína,
kínai,
kínai halászok,
kínai időjárás,
kínai jogvédő aktivista,
kínai miniszterelnök,
kínai turisták,
Közép-Kína,
Kelet-Szlovákia,
kereskedelmi rakéta,
kiképzés,
kilépés,
Kongó,
kongresszus,
konzervatívok,
kormányfő,
lengyel,
Lengyelország,
leomlott,
London,
LRA,
magántőke-befektetési vállalat,
magyar,
Magyar Külügyi Intézet,
magyarok,
Magyarország,
Mali,
Mallász Gitta,
médiatörvény módosítás,
melegházasság,
mennyezet,
meteorológus,
Mianmar,
milánói repülőtér,
Moszkva,
moszkvai ellenzéki tiltakozó,
moszkvai ügyészség,
Mubarak,
Nagy-Britannia,
nagykövet,
Nantes polgármestere,
NATO-csúcs,
német,
német kancellár,
német pénzügyminiszter,
Németország,
növekedéspárti politika,
neonáci diplomata,
norvég királyi pár,
nyugdíjkorhatár,
nyugdíjrendszer,
Obama adminisztráció,
Olaszország,
osztrák,
Paraguay,
parkolási bírság,
parkolóhely,
pere,
Pozsony,
projektkötvények,
Ratko Mladic,
rekétaelhárító,
Robert Fico,
rohamrendőr,
rohamrendőrök,
Ron Paul,
Scott Thompson,
sebességkorlátozó tábla,
Svédország,
Szabadka,
szabálytalanságok,
szamba,
szavazatok,
szavazatszámlálás,
szemvizsgálat,
Szerb Haladó Párt,
Szerbia,
Szerbia köztársasági,
szerbiai elnökválasztás,
Szerbiai választások,
szeszesitalok,
szlovák parlament,
szlovák-magyar,
Talált tárgyak,
támogatja,
texasi képviselő,
titkosaszolgálat,
Tokió,
Tomislav Nikolic,
Tomiszlav Nikolics,
ukrán kormányfő,
utód,
Vajdasági Magyar Szövetség,
Vajdasági Magyar Szövetség,
vádlott,
választás,
választások,
vállalatok,
vegyes bizottság,
Ven Csia-pao,
verés,
veszteség,
vihar,
Világ Igaza kitüntetés,
Vlagyimir Putyin,
Vojtech Filip,
volt kormányfő,
Wolfgang Schäuble,
Yahoo vezérigazgató,
Zimbabwe,