Ország-világ »
Őrizetbe vettek egy magyar állampolgárt Varsóban
2011. november 13, vasárnap
Kulcsszavak:
Varsó, nemzeti ünnep, Krzysztof Kwiatkowski, rendbontás, zavargás, tüntetés, rendőrség,
A pénteki lengyel nemzeti ünnepen Varsóban kitört zavargások nyomán a hatóságok 210 személyt - köztük egy magyar állampolgárt - vettek őrizetbe, az összecsapásokban 40 rendőr könnyebben megsérült, a rendbontók 14 URH-s kocsit vertek szét - közölte a varsói rendőrkapitányság szóvivője.
Mint Maciej Karczynski szombaton a PAP hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, 29 személyt kórházba szállítottak.
Az őrizetbe vettek csaknem fele külföldi: 92 német, 1 spanyol, 1 magyar és 1 dán állampolgár van köztük. Negyvennyolc óra elteltével büntetőeljárás eljárás indul ellenük, amennyiben beigazolódik, hogy veszélyeztették rendőrök testi épsségét és kárt okoztak tulajdnonban.
Krzysztof Kwiatkowski igazságügyi miniszter szombaton a PAP-nak nyilatkozva elmondta: a varsói belvárosi bírósághoz már szombat reggel beérkeznek az első feljelentések, s az ítéleteket gyorsított ütemben fogják meghozni. Harminc bíró foglalkozik a rendbontási ügyekkel, a bírók egy részét szabadságukról hívták vissza.
Hangsúlyozta, hogy a külföldiekkel szemben ugyanolyan szigorral fognak eljárni, mint a lengyel állampolgárokkal szemben. Emlékeztetett: Lengyelország három évvel ezelőtt megállapodást írt alá az Európai Unió tagországaival "a bírósági ítéletek gyors végrehajtásáról".
Kwiatkowski nem részletezte, hogy milyen változtatásokat terveznek a gyülekezési jogban, amelyek elejét vennék a jövőben hasonló rendzavarások megismétlődésének. Ennek szükségességéről a zavargások után tett nyilatkozatában már Bronislaw Komorowski államfő is említést tett. A miniszter rámutatott, hogy két érték áll szemben egymással: a nézetek kifejezésének szabadsága egyfelől, másfelől viszont az a lehetőség, hogy a hatóságok ezt a szabadságot korlátozhatják, ha egyesek ezt a jogot rendzavarások előidézésére használják.
Hanna Gronkiewicz-Waltz varsói főpolgármester emlékeztetett, hogy a varsói városháza már több hónapja kidolgozta javaslatait a gyülekezési jogban eszközlendő változtatásokra, mert a jelenlegi előírások túlságosan liberálisak. Az érvényben lévő jogszabályt 22 évvel ezelőtt fogadták el, és - mint a főpolgármester hangsúlyozta - akkor ez válasz volt a kommunizmus idején követett gyakorlatra, amikor a tüntetéseket nem engedélyezték.
A városháza javaslatai értelmében ugyanazon a helyen és ugyanabban az időben nem lehetne egyszerre több nyilvános rendezvényt tartani. Megtiltanák egyúttal pirotechnikai eszközök használatát a demonstrációkon, és a résztvevők nem takarhatnák el arcukat, amivel lehetetlenné teszik azonosításukat. (stop.hu)
Hasonló hírek
Izrael áll a szudáni rakétatámadás mögött?
Széllel szemben
Botrány, hogy a kormány bűnözőket engedne szabadon
Hollande: a franciák a változást választották
Mégis indulhatnak vallási alapon szerveződő pártok a választáson
Követi-e Hollande-ot Európa?
A legnagyobb lengyel napilap petíciót írt Timosenko szabadon bocsátásáért
Leállították az utolsó atomreaktort
A koalíciókötés magasiskolája
Bolívia államosítja a spanyol áramszolgáltatót
Címkefelhő
Észak-Korea,
alsóház,
amerikai elnök,
amerikai külügyminisztérium,
előadás,
Európai Unió,
Julija Timosenko,
Kamilla,
Mitt Romney,
munkanélküliség reform,
orosz parlament,
Szumátra,
2014 után,
Afganisztán,
algériai választás,
Amerika,
amerikai,
Angela Merkel,
Angela Merkel,
Angola,
Ausztria,
Ázsia nagyhatalmai,
áldozatok,
árvereznek,
éhezés,
észak-koreai fogság,
ír,
ötfős vezérkar,
új elnök,
újfasiszta diplomata,
újraszámolják,
újraválasztási stáb,
útdíj,
Észak-Olaszország,
Észtország,
Bahrein,
Bain Capital,
bankok,
bankrabló,
Barack Obama,
békefenntartó,
Börtönbüntetés,
belga kormány,
Berlin,
betörő,
bevásárlóközpont,
bolgár,
brazíliai japánok,
Brüsszel,
britek,
Charles Taylor,
chicagói NATO-csúcs,
cornwalli hercegnő,
csalás,
csőd,
Cseh- és Morvaország Kommunista Párt,
csehországi egyházak,
csempészkirály,
Csen Kuang-cseng,
Derek Mitchell,
diploma,
Dmitrij Medvegyev,
együttműködés,
Egyiptom,
elnök,
emberi jogok,
Emberkereskedelem,
erdőirtás,
EU,
euró,
Eurócsoport,
eurókötvény,
Európa Tanács,
Európai Parlament,
európai parlamenti képviselő,
európai polgári kezdeményezés,
európai rakétapajzs,
Európai Unió,
eurózóna,
férfi,
földrengés,
főszerkesztő,
Fehér Ház,
Fico csomag,
François Hollande,
Franciaország,
Francois Hollande,
G8-csoport csúcstalálkozó,
gazdaság,
gazdasági együttműködés,
Gazprom-tévé,
görög tárgyalások,
Görögország,
Görögország, koalíciós kormányalakítás,
George W. Bush,
Gurmai Zita,
gyógyítás,
hadsereg,
hajóroncsra,
hazarendelte,
hivatal,
Hongkong,
Horvátországban,
Ilja Jasin,
Irak,
Irán,
Izrael, szudáni rakétatámadás,
Japán,
Jean-Marc Ayrault,
Joseph Kony,
JP Morgan Chase,
junta,
kancellár,
katolikus,
katonai terv,
Károly,
kárpótlás,
kézigrántot,
Kína,
kínai,
kínai halászok,
kínai időjárás,
kínai jogvédő aktivista,
kínai miniszterelnök,
kínai turisták,
Közép-Kína,
Kelet-Szlovákia,
kereskedelmi rakéta,
kiképzés,
kilépés,
Kongó,
kongresszus,
konzervatívok,
kormányfő,
lengyel,
Lengyelország,
leomlott,
London,
LRA,
magántőke-befektetési vállalat,
magyar,
Magyar Külügyi Intézet,
magyarok,
Magyarország,
Mali,
Mallász Gitta,
médiatörvény módosítás,
melegházasság,
mennyezet,
meteorológus,
Mianmar,
milánói repülőtér,
Moszkva,
moszkvai ellenzéki tiltakozó,
moszkvai ügyészség,
Mubarak,
Nagy-Britannia,
nagykövet,
Nantes polgármestere,
NATO-csúcs,
német,
német kancellár,
német pénzügyminiszter,
Németország,
növekedéspárti politika,
neonáci diplomata,
norvég királyi pár,
nyugdíjkorhatár,
nyugdíjrendszer,
Obama adminisztráció,
Olaszország,
osztrák,
Paraguay,
parkolási bírság,
parkolóhely,
pere,
Pozsony,
projektkötvények,
Ratko Mladic,
rekétaelhárító,
Robert Fico,
rohamrendőr,
rohamrendőrök,
Ron Paul,
Scott Thompson,
sebességkorlátozó tábla,
Svédország,
Szabadka,
szabálytalanságok,
szamba,
szavazatok,
szavazatszámlálás,
szemvizsgálat,
Szerb Haladó Párt,
Szerbia,
Szerbia köztársasági,
szerbiai elnökválasztás,
Szerbiai választások,
szeszesitalok,
szlovák parlament,
szlovák-magyar,
Talált tárgyak,
támogatja,
texasi képviselő,
titkosaszolgálat,
Tokió,
Tomislav Nikolic,
Tomiszlav Nikolics,
ukrán kormányfő,
utód,
Vajdasági Magyar Szövetség,
Vajdasági Magyar Szövetség,
vádlott,
választás,
választások,
vállalatok,
vegyes bizottság,
Ven Csia-pao,
verés,
veszteség,
vihar,
Világ Igaza kitüntetés,
Vlagyimir Putyin,
Vojtech Filip,
volt kormányfő,
Wolfgang Schäuble,
Yahoo vezérigazgató,
Zimbabwe,











