Hirdetés
Ország-világ »
Orbán Viktor közbenjárást ígért az arab világ érdekében
2012. január 27, péntek

Nadzsíb Mikáti libanoni miniszterelnök és Orbán Viktor kormányfő csütörtöki bejrúti megbeszélésein egyetértett a gazdasági együttműködés szorosabbra fűzésének fontosságában - közölte a magyar miniszterelnök szóvivője.
A közeljövőben ezért két magyar gazdasági delegáció is az arab országba látogat - olvasható Szijjártó Péter közleményében.

A szóvivő tájékoztatása szerint a küldöttségek már konkrétan tárgyalhatnak a befektetések ösztönzésének és támogatásának módjáról. Orbán Viktor világossá tette, hogy Magyarország nyitott az arab világ felé - olvasható a közleményben.

 
A szóvivő beszámolt arról, hogy a magyar miniszterelnök hivatalos budapesti látogatásra hívta libanoni kollégáját. Nadzsíb Mikáti ismertette, hogy az arab világ most elsősorban a gazdaságban és az oktatásban vár segítséget Európától. Orbán Viktor közbenjárást ígért a libanoni miniszterelnöknek - áll a közleményben, amely kitér arra is, hogy Nadzsíb Mikáti az arab tavasz fejleményeiről is tájékoztatta a magyar kormányfőt. 

Orbán Viktor csütörtökön érkezett kétnapos látogatásra a libanoni fővárosba. Szijjártó Péter korábbi tájékoztatása szerint a magyar kormányfő látogatást tesz Michel Szulejman államfőnél és Nabih Berri parlamenti elnöknél is, és részt vesz a több mint száz európai, dél-amerikai, afrikai és az arab világhoz tartozó pártot tömörítő Demokratikus Centrumpártok Internacionáléja (korábbi nevén Kereszténydemokrata Internacionálé) végrehajtó bizottsági ülésén. Pénteken a miniszterelnök felszólal a Változás az arab világban: demokrácia és pluralizmus című konferencián.  (stop.hu)




Hirdetés

Hozzászólások
Még senki nem szólt hozzá.
Név:
E-mail:
Téma:
Hozzászólás:
 



Címkefelhő Észak-Korea, alsóház, amerikai elnök, amerikai külügyminisztérium, előadás, Európai Unió, Julija Timosenko, Kamilla, Mitt Romney, munkanélküliség reform, orosz parlament, Szumátra, 2014 után, Afganisztán, algériai választás, Amerika, amerikai, Angela Merkel, Angela Merkel, Angola, Ausztria, Ázsia nagyhatalmai, áldozatok, árvereznek, éhezés, észak-koreai fogság, ír, ötfős vezérkar, új elnök, újfasiszta diplomata, újraszámolják, újraválasztási stáb, útdíj, Észak-Olaszország, Észtország, Bahrein, Bain Capital, bankok, bankrabló, Barack Obama, békefenntartó, Börtönbüntetés, belga kormány, Berlin, betörő, bevásárlóközpont, bolgár, brazíliai japánok, Brüsszel, britek, Charles Taylor, chicagói NATO-csúcs, cornwalli hercegnő, csalás, csőd, Cseh- és Morvaország Kommunista Párt, csehországi egyházak, csempészkirály, Csen Kuang-cseng, Derek Mitchell, diploma, Dmitrij Medvegyev, együttműködés, Egyiptom, elnök, emberi jogok, Emberkereskedelem, erdőirtás, EU, euró, Eurócsoport, eurókötvény, Európa Tanács, Európai Parlament, európai parlamenti képviselő, európai polgári kezdeményezés, európai rakétapajzs, Európai Unió, eurózóna, férfi, földrengés, főszerkesztő, Fehér Ház, Fico csomag, François Hollande, Franciaország, Francois Hollande, G8-csoport csúcstalálkozó, gazdaság, gazdasági együttműködés, Gazprom-tévé, görög tárgyalások, Görögország, Görögország,  koalíciós kormányalakítás, George W. Bush, Gurmai Zita, gyógyítás, hadsereg, hajóroncsra, hazarendelte, hivatal, Hongkong, Horvátországban, Ilja Jasin, Irak, Irán, Izrael,  szudáni rakétatámadás, Japán, Jean-Marc Ayrault, Joseph Kony, JP Morgan Chase, junta, kancellár, katolikus, katonai terv, Károly, kárpótlás, kézigrántot, Kína, kínai, kínai halászok, kínai időjárás, kínai jogvédő aktivista, kínai miniszterelnök, kínai turisták, Közép-Kína, Kelet-Szlovákia, kereskedelmi rakéta, kiképzés, kilépés, Kongó, kongresszus, konzervatívok, kormányfő, lengyel, Lengyelország, leomlott, London, LRA, magántőke-befektetési vállalat, magyar, Magyar Külügyi Intézet, magyarok, Magyarország, Mali, Mallász Gitta, médiatörvény módosítás, melegházasság, mennyezet, meteorológus, Mianmar, milánói repülőtér, Moszkva, moszkvai ellenzéki tiltakozó, moszkvai ügyészség, Mubarak, Nagy-Britannia, nagykövet, Nantes polgármestere, NATO-csúcs, német, német kancellár, német pénzügyminiszter, Németország, növekedéspárti politika, neonáci diplomata, norvég királyi pár, nyugdíjkorhatár, nyugdíjrendszer, Obama adminisztráció, Olaszország, osztrák, Paraguay, parkolási bírság, parkolóhely, pere, Pozsony, projektkötvények, Ratko Mladic, rekétaelhárító, Robert Fico, rohamrendőr, rohamrendőrök, Ron Paul, Scott Thompson, sebességkorlátozó tábla, Svédország, Szabadka, szabálytalanságok, szamba, szavazatok, szavazatszámlálás, szemvizsgálat, Szerb Haladó Párt, Szerbia, Szerbia köztársasági, szerbiai elnökválasztás, Szerbiai választások, szeszesitalok, szlovák parlament, szlovák-magyar, Talált tárgyak, támogatja, texasi képviselő, titkosaszolgálat, Tokió, Tomislav Nikolic, Tomiszlav Nikolics, ukrán kormányfő, utód, Vajdasági Magyar Szövetség, Vajdasági Magyar Szövetség, vádlott, választás, választások, vállalatok, vegyes bizottság, Ven Csia-pao, verés, veszteség, vihar, Világ Igaza kitüntetés, Vlagyimir Putyin, Vojtech Filip, volt kormányfő, Wolfgang Schäuble, Yahoo vezérigazgató, Zimbabwe,






nagyvarad.ro banner | impresszum | adatvédelmi nyilatkozat | hirdetési díjszabások
copyright www.nagyvarad.ro
office@nagyvarad.ro