Hirdetés
Ország-világ »
Ők voltak a spanyolnátha legkorábbi áldozatai
2011. szeptember 21, szerda
Kulcsszavak: spanyolnátha, áldozatok,

Hatvannyolc, 1918-ban légúti fertőzésben elhunyt amerikai katona szövetmintáinak vizsgálata azt tanúsítja, hogy a spanyolnátha kórokozója, amely ötvenmillió emberi életet követelt, négy hónappal a világjárvány kitörése előtt már "körözött" az Egyesült Államokban.
A kutatásról az amerikai Nemzeti Tudományos Akadémia folyóiratában, a PNAS-ban (Proceedings of the National Academy of Sciences) jelent meg tanulmány.

Az amerikai Nemzeti Allergológiai és Járványtani Intézet (NAID) kutatói Jeffrey K. Tabenbergerrel az élen 1918 óta őrzött szövetmintákat vizsgáltak. A spanyolnáthát okozó influenzavírus proteinjét és genetikai anyagát harminchét elhunyt katona szövetmintáiban fedezték fel, beleértve azt a négy férfit, akik 1918 májusa és augusztusa közötti időszakban halt meg, hónapokkal azelőtt, hogy a világjárvány elérte volna csúcspontját. Ők a pandémia legkorábbi ismert áldozatai - olvasható a Medicalxpress (http://medicalxpress.com) hírportálon.

A világjárvány előtti esetekben a betegség lefolyása, valamint a kórokozó által okozott szövetkárosodás semmiben sem különbözött a kór szövettani képétől és klinikai tüneteitől, amelyeket a pandémia csúcspontján leírtak.

Mint Tabenberger kiemelte, a vizsgálatok eredményei azt bizonyítják, hogy a kórokozó nem alakult át drámaian, ami megmagyarázná a világjárvány szokatlanul magas halálozási adatait.

A kutatók kimutatták, hogy a vírus nem csupán a felső légutakban replikálódott ("másolódott"), hanem a légzőrendszer alsóbb szakaszaiban is, ami nagyon hasonlatos a 2009-es világjárványt okozó influenzavírus viselkedéséhez.

A szövetminták vizsgálata azt is kiderítette, hogy az Egyesült Államokban a vírusnak két variánsa cirkulált, bár a betegség klinikai tünetei mindkettő esetében azonosak voltak, ahogy nem különbözött egymástól a replikálódásuk módja és helye sem.

Mind a 68 vizsgált esetben bakteriális infekció társult a vírusfertőzéshez. A Tabenberger vezette kutatócsoport írta le 2008-ban, hogy milyen szerepe volt a bakteriális tüdőgyulladásnak a szokatlanul magas halálozási rátában.

A tanulmány szerzői rámutattak, hogy az új adatok tanúsága szerint a bakteriális infekciók kulcsszerepet játszhatnak, ha bármilyen vírusfertőzéshez társulnak. Ennek fényében a közegészségügyi szerveknek fel kell készülniük arra, hogy megelőzzék, diagnosztizálják és kezeljék a társult bakteriális társinfekciókat a jövőbeni influenzajárványok idején.

Egy vírus - megfelelő sejtbe jutva, annak működését módosítva - több százezer példányban lemásolhatja magát. Az új vírusok felgyülemlenek a sejten belül, amely egy idő után felreped és elpusztul. (kitekinto.hu)




Hirdetés

Hozzászólások
Még senki nem szólt hozzá.
Név:
E-mail:
Téma:
Hozzászólás:
 



Címkefelhő Észak-Korea, alsóház, amerikai elnök, amerikai külügyminisztérium, előadás, Európai Unió, Julija Timosenko, Kamilla, Mitt Romney, munkanélküliség reform, orosz parlament, Szumátra, 2014 után, Afganisztán, algériai választás, Amerika, amerikai, Angela Merkel, Angela Merkel, Angola, Ausztria, Ázsia nagyhatalmai, áldozatok, árvereznek, éhezés, észak-koreai fogság, ír, ötfős vezérkar, új elnök, újfasiszta diplomata, újraszámolják, újraválasztási stáb, útdíj, Észak-Olaszország, Észtország, Bahrein, Bain Capital, bankok, bankrabló, Barack Obama, békefenntartó, Börtönbüntetés, belga kormány, Berlin, betörő, bevásárlóközpont, bolgár, brazíliai japánok, Brüsszel, britek, Charles Taylor, chicagói NATO-csúcs, cornwalli hercegnő, csalás, csőd, Cseh- és Morvaország Kommunista Párt, csehországi egyházak, csempészkirály, Csen Kuang-cseng, Derek Mitchell, diploma, Dmitrij Medvegyev, együttműködés, Egyiptom, elnök, emberi jogok, Emberkereskedelem, erdőirtás, EU, euró, Eurócsoport, eurókötvény, Európa Tanács, Európai Parlament, európai parlamenti képviselő, európai polgári kezdeményezés, európai rakétapajzs, Európai Unió, eurózóna, férfi, földrengés, főszerkesztő, Fehér Ház, Fico csomag, François Hollande, Franciaország, Francois Hollande, G8-csoport csúcstalálkozó, gazdaság, gazdasági együttműködés, Gazprom-tévé, görög tárgyalások, Görögország, Görögország,  koalíciós kormányalakítás, George W. Bush, Gurmai Zita, gyógyítás, hadsereg, hajóroncsra, hazarendelte, hivatal, Hongkong, Horvátországban, Ilja Jasin, Irak, Irán, Izrael,  szudáni rakétatámadás, Japán, Jean-Marc Ayrault, Joseph Kony, JP Morgan Chase, junta, kancellár, katolikus, katonai terv, Károly, kárpótlás, kézigrántot, Kína, kínai, kínai halászok, kínai időjárás, kínai jogvédő aktivista, kínai miniszterelnök, kínai turisták, Közép-Kína, Kelet-Szlovákia, kereskedelmi rakéta, kiképzés, kilépés, Kongó, kongresszus, konzervatívok, kormányfő, lengyel, Lengyelország, leomlott, London, LRA, magántőke-befektetési vállalat, magyar, Magyar Külügyi Intézet, magyarok, Magyarország, Mali, Mallász Gitta, médiatörvény módosítás, melegházasság, mennyezet, meteorológus, Mianmar, milánói repülőtér, Moszkva, moszkvai ellenzéki tiltakozó, moszkvai ügyészség, Mubarak, Nagy-Britannia, nagykövet, Nantes polgármestere, NATO-csúcs, német, német kancellár, német pénzügyminiszter, Németország, növekedéspárti politika, neonáci diplomata, norvég királyi pár, nyugdíjkorhatár, nyugdíjrendszer, Obama adminisztráció, Olaszország, osztrák, Paraguay, parkolási bírság, parkolóhely, pere, Pozsony, projektkötvények, Ratko Mladic, rekétaelhárító, Robert Fico, rohamrendőr, rohamrendőrök, Ron Paul, Scott Thompson, sebességkorlátozó tábla, Svédország, Szabadka, szabálytalanságok, szamba, szavazatok, szavazatszámlálás, szemvizsgálat, Szerb Haladó Párt, Szerbia, Szerbia köztársasági, szerbiai elnökválasztás, Szerbiai választások, szeszesitalok, szlovák parlament, szlovák-magyar, Talált tárgyak, támogatja, texasi képviselő, titkosaszolgálat, Tokió, Tomislav Nikolic, Tomiszlav Nikolics, ukrán kormányfő, utód, Vajdasági Magyar Szövetség, Vajdasági Magyar Szövetség, vádlott, választás, választások, vállalatok, vegyes bizottság, Ven Csia-pao, verés, veszteség, vihar, Világ Igaza kitüntetés, Vlagyimir Putyin, Vojtech Filip, volt kormányfő, Wolfgang Schäuble, Yahoo vezérigazgató, Zimbabwe,






nagyvarad.ro banner | impresszum | adatvédelmi nyilatkozat | hirdetési díjszabások
copyright www.nagyvarad.ro
office@nagyvarad.ro