Hirdetés
Ország-világ »
Nyolc tonna radioaktív víz folyt el Fukusimában
2012. február 02, csütörtök
Kulcsszavak: Fukusima, rádióaktív, Japán,

Több mint nyolc tonna radioaktív víz folyt el a Fukusima-1 erőmű négyes reaktorblokkjából - közölte csütörtökön a létesítményt üzemeltető Tepco. Szakértők szerint az incidens nem okoz jelentős fennakadást az erőmű stabilizálásáért folyó erőfeszítésekben, de a japán kormány számára komoly kellemetlenséget okozhat az eset.
A kabinet jelenleg arról próbálja meg meggyőzni a közvéleményt, hogy újra kell indítani azokat az atomreaktorokat, amelyeket a tavaly márciusi földrengés és szökőár kiváltotta fukusimai katasztrófa után biztonsági átvizsgálás céljából leállítottak. Japán 54 reaktorából most csupán három üzemel.

A kedden felfedezett szivárgást egy cső szétrepedése okozta, amiért valószínűleg a hideg időjárás felelős - mondta a Tepco szóvivője, kiemelve, hogy az elfolyt víz radioaktív szennyezettsége nagyon kis mértékű. A víz egy tároló helyiségbe vezető csatornába folyt, és nem jutott ki az erőműből.

"Nem mondanám, hogy ez egy pozitív fejlemény, de az sem valószínű, hogy növeli a nyugtalanságot az atomerőművek biztonságával kapcsolatban - mondta Szumita Kendzsi, az Oszakai Egyetem tiszteletbeli professzora - Ha nem történt volna meg a fukusimai baleset, akkor egy ilyen incidenst valószínűleg be sem jelentettek volna".

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség küldöttsége egyhetes helyszíni vizsgálatot követően kedden arról számolt be, hogy ajánlásaival összhangban állnak a japán atomerőművekben végzett hatósági ellenőrzések, de több erőfeszítést szorgalmazott annak érdekében, hogy helyreálljon az állampolgárok bizalma az atomenergiában.

Az energiahordozókban rendkívül szegény szigetországban a márciusi katasztrófát megelőzően az áramellátás közel egyharmadát adták az atomerőművek. A kormány a zavartalan áramellátás biztosítása érdekében minél hamarabb szeretné újraindíttatni a leállított reaktorokat, de a lakossági félelmek és a helyi önkormányzatok tiltakozása miatt egyelőre kérdéses, hogy ez sikerül-e. Korábbi jelentések szerint a nyári csúcsidőszakban az energiaszolgáltatók a rektorok újraindítása nélkül is képesek lesznek az áramigény kielégítésére. (manna.ro)




Hirdetés

Hozzászólások
Még senki nem szólt hozzá.
Név:
E-mail:
Téma:
Hozzászólás:
 



Címkefelhő Észak-Korea, alsóház, amerikai elnök, amerikai külügyminisztérium, előadás, Európai Unió, Julija Timosenko, Kamilla, Mitt Romney, munkanélküliség reform, orosz parlament, Szumátra, 2014 után, Afganisztán, algériai választás, Amerika, amerikai, Angela Merkel, Angela Merkel, Angola, Ausztria, Ázsia nagyhatalmai, áldozatok, árvereznek, éhezés, észak-koreai fogság, ír, ötfős vezérkar, új elnök, újfasiszta diplomata, újraszámolják, újraválasztási stáb, útdíj, Észak-Olaszország, Észtország, Bahrein, Bain Capital, bankok, bankrabló, Barack Obama, békefenntartó, Börtönbüntetés, belga kormány, Berlin, betörő, bevásárlóközpont, bolgár, brazíliai japánok, Brüsszel, britek, Charles Taylor, chicagói NATO-csúcs, cornwalli hercegnő, csalás, csőd, Cseh- és Morvaország Kommunista Párt, csehországi egyházak, csempészkirály, Csen Kuang-cseng, Derek Mitchell, diploma, Dmitrij Medvegyev, együttműködés, Egyiptom, elnök, emberi jogok, Emberkereskedelem, erdőirtás, EU, euró, Eurócsoport, eurókötvény, Európa Tanács, Európai Parlament, európai parlamenti képviselő, európai polgári kezdeményezés, európai rakétapajzs, Európai Unió, eurózóna, férfi, földrengés, főszerkesztő, Fehér Ház, Fico csomag, François Hollande, Franciaország, Francois Hollande, G8-csoport csúcstalálkozó, gazdaság, gazdasági együttműködés, Gazprom-tévé, görög tárgyalások, Görögország, Görögország,  koalíciós kormányalakítás, George W. Bush, Gurmai Zita, gyógyítás, hadsereg, hajóroncsra, hazarendelte, hivatal, Hongkong, Horvátországban, Ilja Jasin, Irak, Irán, Izrael,  szudáni rakétatámadás, Japán, Jean-Marc Ayrault, Joseph Kony, JP Morgan Chase, junta, kancellár, katolikus, katonai terv, Károly, kárpótlás, kézigrántot, Kína, kínai, kínai halászok, kínai időjárás, kínai jogvédő aktivista, kínai miniszterelnök, kínai turisták, Közép-Kína, Kelet-Szlovákia, kereskedelmi rakéta, kiképzés, kilépés, Kongó, kongresszus, konzervatívok, kormányfő, lengyel, Lengyelország, leomlott, London, LRA, magántőke-befektetési vállalat, magyar, Magyar Külügyi Intézet, magyarok, Magyarország, Mali, Mallász Gitta, médiatörvény módosítás, melegházasság, mennyezet, meteorológus, Mianmar, milánói repülőtér, Moszkva, moszkvai ellenzéki tiltakozó, moszkvai ügyészség, Mubarak, Nagy-Britannia, nagykövet, Nantes polgármestere, NATO-csúcs, német, német kancellár, német pénzügyminiszter, Németország, növekedéspárti politika, neonáci diplomata, norvég királyi pár, nyugdíjkorhatár, nyugdíjrendszer, Obama adminisztráció, Olaszország, osztrák, Paraguay, parkolási bírság, parkolóhely, pere, Pozsony, projektkötvények, Ratko Mladic, rekétaelhárító, Robert Fico, rohamrendőr, rohamrendőrök, Ron Paul, Scott Thompson, sebességkorlátozó tábla, Svédország, Szabadka, szabálytalanságok, szamba, szavazatok, szavazatszámlálás, szemvizsgálat, Szerb Haladó Párt, Szerbia, Szerbia köztársasági, szerbiai elnökválasztás, Szerbiai választások, szeszesitalok, szlovák parlament, szlovák-magyar, Talált tárgyak, támogatja, texasi képviselő, titkosaszolgálat, Tokió, Tomislav Nikolic, Tomiszlav Nikolics, ukrán kormányfő, utód, Vajdasági Magyar Szövetség, Vajdasági Magyar Szövetség, vádlott, választás, választások, vállalatok, vegyes bizottság, Ven Csia-pao, verés, veszteség, vihar, Világ Igaza kitüntetés, Vlagyimir Putyin, Vojtech Filip, volt kormányfő, Wolfgang Schäuble, Yahoo vezérigazgató, Zimbabwe,






nagyvarad.ro banner | impresszum | adatvédelmi nyilatkozat | hirdetési díjszabások
copyright www.nagyvarad.ro
office@nagyvarad.ro