Hirdetés
Ország-világ »
Netanjahu saját országát is meglepte!
2010. szeptember 03, péntek

A fennálló kételyek ellenére a közel-keleti béke szempontjából reménysugarat jelenthet az izraeli-palesztin közvetlen tárgyalások felújítása - vélekedett a pénteki izraeli sajtó.
A Jediót Ahronót című napilap "első lépésnek" titulálta a csütörtökön Washingtonban megkezdett közvetlen egyeztetéseket, és méltatta Benjámin Netanjahu beszédének visszafogott hangvételét.

"Elképzelhető, hogy csak egy színielőadást láttunk, hogy Netanjahu csupán az amerikai kormánynak akar megfelelni, és szavaival csak azt akarja elérni, hogy a palesztin felet tegyék majd felelőssé egy esetleges kudarcért. Ha tényleg színielőadásról van szó, el kell, ismerni, (a kormányfő) kifejezetten jól játszotta a szerepét - olvasható a lap vezércikkében. - De talán nem színház, amit láttunk. Vagy nem csak az, ezúttal nem."

A Maariv című lap is azt latolgatja, vajon Netanjahu komolyan beszélt-e, elég érett-e egy történelmi jelentőségű békemegállapodás tető alá hozatalához. Washingtoni beszéde elhangzása előtt a megfigyelők úgy vélték, a miniszterelnök csak komédiázik, de szavai végül meglepetést hoztak.

A kormányfőt rendszerint bíráló Háárec is elismerte: Netanjahu meglepetést okozott azzal, hogy "partnerének" nevezte Mahmúd Abbászt "a békét célzó erőfeszítésekben". (stop.hu)








nagyvarad.ro banner | impresszum | adatvédelmi nyilatkozat | hirdetési díjszabások
copyright www.nagyvarad.ro
office@nagyvarad.ro