Ország-világ »
Nem függ az európai támogatás a magyar kormány pártállásától
2011. december 20, kedd
Az európai szocialisták látják, hogy Magyarország nehéz helyzetben van, és függetlenül a magyar kormány pártállásától támogatni kívánják azt, hogy az ország kapja meg a szükséges pénzügyi segítséget - mondta hétfőn Brüsszelben újságíróknak Martin Schulz, az Európai Parlament (EP) szocialista frakciójának vezetője, miután megbeszélést folytatott Mesterházy Attilával, az MSZP elnökével.
Schulz, aki a lengyel néppárti Jerzy Buzek utódjelöltjeként az EP elnöki tisztségének várományosa, hangsúlyozta: az EU-nak az az érdeke, hogy minden egyes tagországában - legyen az akár az eurózóna tagja, akár azon kívüli ország - stabilitás uralkodjék. Emlékeztetett arra, hogy az európai szocialisták eddig is támogatták a bajba került tagországok megsegítését, és - tette hozzá - erre számíthat Magyarország is. Reményének adott hangot, hogy a magyar kormány építő módon együtt fog működni az Európai Unióval, illetve a Nemzetközi Valautaalappal (IMF).
A német szociáldemokrata politikus teljes támogatásáról biztosította Mesterházy Attila azon törekvését, amely -megfogalmazása szerint - az MSZP megújítására és korszerűsítésére irányul.
"Erős ellenzékre van szükség Magyarországon" - mondta, és úgy vélekedett: a Magyar Szocialista Párt úton van afelé, hogy visszanyerje önbizalmát és az erős ellenzék szerepét, majd pedig az ország következő vezető pártjává váljon. Schulz szerint a Fidesz nem rejtheti el, hogy veszít a támogatásból és a bizalomból.
Mesterházy Attila elmondta: azért lobbizott Brüsszelben az EP szocialista frakcióvezetőjénél, hogy minél jobb legyen Magyarország megítélése, hiszen - mint fogalmazott - Magyarország számára "létkérdés", hogy sikeres legyen az IMF-fel és az EU-val való tárgyalás.
"Itt nem pártokról van szó, hanem a magyar emberekről, saját jövőbeli élethelyzetünkről" - mondta az MSZP elnöke. Megjegyezte, hogy amikor fiskális unióról beszélnek a francia-német kezdeményezés kapcsán, akkor az elsősorban nem az országok szuverenitását, hanem "a költekező politikusok szuverenitását" érinti. Elismerte: a volt szocialista kormánynak is van felelőssége abban, hogy Magyarországon a rendszerváltás óta "húzd meg, ereszd meg" politika folyt a költségvetéssel. Szerinte stabil, kiszámítható helyzetet kellene teremteni, és ezért helyes lenne, ha Magyarország támogatná az erre irányuló német-francia kezdeményezést.
Mesterházy ugyanakkor hangot adott azon álláspontjának, hogy a magyar kormány "nem állt meg a jogállam és a demokratikus normák lebontásának útján". Utalt arra, hogy egy elfogadásra váró szabály "az ellenzék mozgásterét szűkíti parlamentben", valamint hogy a jegybanktörvény tervezetét az Európai Bizottság is bírálta. A bírósági rendszer átalakítása kapcsán az EU-ban "példátlannak és ízléstelennek" nevezte, hogy egy fideszes EP-képviselő feleségét nevezték ki vezetőnek.
A szocialista pártelnök szerint mindez abba az irányba mutat, hogy az Orbán-kormány a demokratikus normák vonatkozásában "semmilyen utolsó bástyát nem hagy meg, mindent lerombol". (stop.hu)

Hasonló hírek
Európai polgári kezdeményezés: egymillió aláírás a küszöb
Egymásra kente a magyar és osztrák vádlott - a magyar kapott többet
Belgium harcot indít a munkanélküliség ellen
Személycserék a szlovák-magyar vegyes bizottságok élén
"Eljött a nők ideje" - Európa változást akar
Szerb választás - a VMSZ pozíciója nem változik
NATO-csúcs - európai rakétapajzs, Afganisztán volt a téma
Nem mindig hatékony a kis EU-tagállamok együttműködése
Moszkvának is feltűnt a magyar történelem újraírása
Szinte minden szabadkai szavazókörben találtak problémát
Címkefelhő
Észak-Korea,
alsóház,
amerikai elnök,
amerikai külügyminisztérium,
előadás,
Európai Unió,
Julija Timosenko,
Kamilla,
Mitt Romney,
munkanélküliség reform,
orosz parlament,
Szumátra,
2014 után,
Afganisztán,
algériai választás,
Amerika,
amerikai,
Angela Merkel,
Angela Merkel,
Angola,
Ausztria,
Ázsia nagyhatalmai,
áldozatok,
árvereznek,
éhezés,
észak-koreai fogság,
ír,
ötfős vezérkar,
új elnök,
újfasiszta diplomata,
újraszámolják,
újraválasztási stáb,
útdíj,
Észak-Olaszország,
Észtország,
Bahrein,
Bain Capital,
bankok,
bankrabló,
Barack Obama,
békefenntartó,
Börtönbüntetés,
belga kormány,
Berlin,
betörő,
bevásárlóközpont,
bolgár,
brazíliai japánok,
Brüsszel,
britek,
Charles Taylor,
chicagói NATO-csúcs,
cornwalli hercegnő,
csalás,
csőd,
Cseh- és Morvaország Kommunista Párt,
csehországi egyházak,
csempészkirály,
Csen Kuang-cseng,
Derek Mitchell,
diploma,
Dmitrij Medvegyev,
együttműködés,
Egyiptom,
elnök,
emberi jogok,
Emberkereskedelem,
erdőirtás,
EU,
euró,
Eurócsoport,
eurókötvény,
Európa Tanács,
Európai Parlament,
európai parlamenti képviselő,
európai polgári kezdeményezés,
európai rakétapajzs,
Európai Unió,
eurózóna,
férfi,
földrengés,
főszerkesztő,
Fehér Ház,
Fico csomag,
François Hollande,
Franciaország,
Francois Hollande,
G8-csoport csúcstalálkozó,
gazdaság,
gazdasági együttműködés,
Gazprom-tévé,
görög tárgyalások,
Görögország,
Görögország, koalíciós kormányalakítás,
George W. Bush,
Gurmai Zita,
gyógyítás,
hadsereg,
hajóroncsra,
hazarendelte,
hivatal,
Hongkong,
Horvátországban,
Ilja Jasin,
Irak,
Irán,
Izrael, szudáni rakétatámadás,
Japán,
Jean-Marc Ayrault,
Joseph Kony,
JP Morgan Chase,
junta,
kancellár,
katolikus,
katonai terv,
Károly,
kárpótlás,
kézigrántot,
Kína,
kínai,
kínai halászok,
kínai időjárás,
kínai jogvédő aktivista,
kínai miniszterelnök,
kínai turisták,
Közép-Kína,
Kelet-Szlovákia,
kereskedelmi rakéta,
kiképzés,
kilépés,
Kongó,
kongresszus,
konzervatívok,
kormányfő,
lengyel,
Lengyelország,
leomlott,
London,
LRA,
magántőke-befektetési vállalat,
magyar,
Magyar Külügyi Intézet,
magyarok,
Magyarország,
Mali,
Mallász Gitta,
médiatörvény módosítás,
melegházasság,
mennyezet,
meteorológus,
Mianmar,
milánói repülőtér,
Moszkva,
moszkvai ellenzéki tiltakozó,
moszkvai ügyészség,
Mubarak,
Nagy-Britannia,
nagykövet,
Nantes polgármestere,
NATO-csúcs,
német,
német kancellár,
német pénzügyminiszter,
Németország,
növekedéspárti politika,
neonáci diplomata,
norvég királyi pár,
nyugdíjkorhatár,
nyugdíjrendszer,
Obama adminisztráció,
Olaszország,
osztrák,
Paraguay,
parkolási bírság,
parkolóhely,
pere,
Pozsony,
projektkötvények,
Ratko Mladic,
rekétaelhárító,
Robert Fico,
rohamrendőr,
rohamrendőrök,
Ron Paul,
Scott Thompson,
sebességkorlátozó tábla,
Svédország,
Szabadka,
szabálytalanságok,
szamba,
szavazatok,
szavazatszámlálás,
szemvizsgálat,
Szerb Haladó Párt,
Szerbia,
Szerbia köztársasági,
szerbiai elnökválasztás,
Szerbiai választások,
szeszesitalok,
szlovák parlament,
szlovák-magyar,
Talált tárgyak,
támogatja,
texasi képviselő,
titkosaszolgálat,
Tokió,
Tomislav Nikolic,
Tomiszlav Nikolics,
ukrán kormányfő,
utód,
Vajdasági Magyar Szövetség,
Vajdasági Magyar Szövetség,
vádlott,
választás,
választások,
vállalatok,
vegyes bizottság,
Ven Csia-pao,
verés,
veszteség,
vihar,
Világ Igaza kitüntetés,
Vlagyimir Putyin,
Vojtech Filip,
volt kormányfő,
Wolfgang Schäuble,
Yahoo vezérigazgató,
Zimbabwe,