Ország-világ »
Nem bűnösök a katonák
2011. június 01, szerda
Felmentették az Afganisztánban háborús bűnök elkövetésével vádolt lengyel katonákat.
A varsói körzeti katonai törvényszék szerdán kihirdetett nem jogerős ítéletében felmentette a lengyel hadsereg hét katonáját és tisztjét, akiket azzal vádoltak, hogy afganisztáni szolgálatuk idején háborús bűnöket követtek el afgán civilek ellen.
Lengyelországban először került sor ilyen perre. A haditörvényszék azzal indokolta a felmentő ítéletet, hogy az ügyészség nem gyűjtött össze elegendő bizonyítékot, amellyel hitelt érdemlően bizonyítani lehetett volna a vádakat.
A NATO vezette nemzetközi afganisztáni biztonsági erő, az ISAF keretében szolgálatot teljesítő lengyel katonák és tisztek 2007. augusztus 16-án egy tálibellenes bevetés során gépfegyver- és aknatűz alá vettek egy délkelet-afganisztáni falut, Nangar Helt, megölve hat polgári személyt, köztük két nőt és három gyereket, akik éppen egy esküvőt ünnepeltek. Három további civil, köztük egy előrehaladott terhes állapotban lévő asszony súlyosan megsebesült.
Az alegység azután érkezett a faluba, hogy ott robbantásos merényletet kíséreltek meg korábban két lengyel katonai jármű ellen.
A súlyos sérülteket Lengyelországban részesítették kórházi kezelésben, az áldozatok és sebesültek hozzátartozóinak a lengyel hadsereg kártérítést fizetett, és természetbeni juttatásokat (háziállatok, liszt) is kaptak.
A lengyel hadsereg hét tagját - három sorkatonát, két tisztet és két tiszthelyettest 2007 augusztusában őrizetbe vették, majd később szabadlábra helyezték, és eljárást indítottak ellenük. Az ügyészség 5-12 évi szabadságvesztést, lefokozást és az áldozatok családjainak fizetendő kártérítést követelt velük szemben.
A vádlottak ügyvédei azzal érveltek, hogy az államnak kell felelősséget vállalnia a háborúba küldött katonáiért, és jogi segítséget nyújtani nekik, ha hibát követnek el. Az ügyvédek szerint ugyanis nem háborús bűntett, hanem tragikus hiba történt az afgán faluban. (hirextra.hu)

Hasonló hírek
Afganisztán 2014 után: a chicagói NATO-csúcs eredményei
NATO-csúcs - európai rakétapajzs, Afganisztán volt a téma
Elkeseredett ellenállásba ütköznek a nyudíjszigorítások
Fátylat boríthat a múltra a lengyel jobboldal két fő ereje
Szudán: háborús retorika Dél-Szudán ellen
Betiltanák a lengyel élelmiszerek behozatalát
Walesa is ott volt a bokrétaünnepen
Elvetette a lengyel parlament a népszavazást a nyugdíjtörvényről
Az afgán nyomozók szerint nem magányos tettes gyilkolt Kandahárban
Oroszország: a NATO még maradjon Afganisztánban
Címkefelhő
Észak-Korea,
alsóház,
amerikai elnök,
amerikai külügyminisztérium,
előadás,
Európai Unió,
Julija Timosenko,
Kamilla,
Mitt Romney,
munkanélküliség reform,
orosz parlament,
Szumátra,
2014 után,
Afganisztán,
algériai választás,
Amerika,
amerikai,
Angela Merkel,
Angela Merkel,
Angola,
Ausztria,
Ázsia nagyhatalmai,
áldozatok,
árvereznek,
éhezés,
észak-koreai fogság,
ír,
ötfős vezérkar,
új elnök,
újfasiszta diplomata,
újraszámolják,
újraválasztási stáb,
útdíj,
Észak-Olaszország,
Észtország,
Bahrein,
Bain Capital,
bankok,
bankrabló,
Barack Obama,
békefenntartó,
Börtönbüntetés,
belga kormány,
Berlin,
betörő,
bevásárlóközpont,
bolgár,
brazíliai japánok,
Brüsszel,
britek,
Charles Taylor,
chicagói NATO-csúcs,
cornwalli hercegnő,
csalás,
csőd,
Cseh- és Morvaország Kommunista Párt,
csehországi egyházak,
csempészkirály,
Csen Kuang-cseng,
Derek Mitchell,
diploma,
Dmitrij Medvegyev,
együttműködés,
Egyiptom,
elnök,
emberi jogok,
Emberkereskedelem,
erdőirtás,
EU,
euró,
Eurócsoport,
eurókötvény,
Európa Tanács,
Európai Parlament,
európai parlamenti képviselő,
európai polgári kezdeményezés,
európai rakétapajzs,
Európai Unió,
eurózóna,
férfi,
földrengés,
főszerkesztő,
Fehér Ház,
Fico csomag,
François Hollande,
Franciaország,
Francois Hollande,
G8-csoport csúcstalálkozó,
gazdaság,
gazdasági együttműködés,
Gazprom-tévé,
görög tárgyalások,
Görögország,
Görögország, koalíciós kormányalakítás,
George W. Bush,
Gurmai Zita,
gyógyítás,
hadsereg,
hajóroncsra,
hazarendelte,
hivatal,
Hongkong,
Horvátországban,
Ilja Jasin,
Irak,
Irán,
Izrael, szudáni rakétatámadás,
Japán,
Jean-Marc Ayrault,
Joseph Kony,
JP Morgan Chase,
junta,
kancellár,
katolikus,
katonai terv,
Károly,
kárpótlás,
kézigrántot,
Kína,
kínai,
kínai halászok,
kínai időjárás,
kínai jogvédő aktivista,
kínai miniszterelnök,
kínai turisták,
Közép-Kína,
Kelet-Szlovákia,
kereskedelmi rakéta,
kiképzés,
kilépés,
Kongó,
kongresszus,
konzervatívok,
kormányfő,
lengyel,
Lengyelország,
leomlott,
London,
LRA,
magántőke-befektetési vállalat,
magyar,
Magyar Külügyi Intézet,
magyarok,
Magyarország,
Mali,
Mallász Gitta,
médiatörvény módosítás,
melegházasság,
mennyezet,
meteorológus,
Mianmar,
milánói repülőtér,
Moszkva,
moszkvai ellenzéki tiltakozó,
moszkvai ügyészség,
Mubarak,
Nagy-Britannia,
nagykövet,
Nantes polgármestere,
NATO-csúcs,
német,
német kancellár,
német pénzügyminiszter,
Németország,
növekedéspárti politika,
neonáci diplomata,
norvég királyi pár,
nyugdíjkorhatár,
nyugdíjrendszer,
Obama adminisztráció,
Olaszország,
osztrák,
Paraguay,
parkolási bírság,
parkolóhely,
pere,
Pozsony,
projektkötvények,
Ratko Mladic,
rekétaelhárító,
Robert Fico,
rohamrendőr,
rohamrendőrök,
Ron Paul,
Scott Thompson,
sebességkorlátozó tábla,
Svédország,
Szabadka,
szabálytalanságok,
szamba,
szavazatok,
szavazatszámlálás,
szemvizsgálat,
Szerb Haladó Párt,
Szerbia,
Szerbia köztársasági,
szerbiai elnökválasztás,
Szerbiai választások,
szeszesitalok,
szlovák parlament,
szlovák-magyar,
Talált tárgyak,
támogatja,
texasi képviselő,
titkosaszolgálat,
Tokió,
Tomislav Nikolic,
Tomiszlav Nikolics,
ukrán kormányfő,
utód,
Vajdasági Magyar Szövetség,
Vajdasági Magyar Szövetség,
vádlott,
választás,
választások,
vállalatok,
vegyes bizottság,
Ven Csia-pao,
verés,
veszteség,
vihar,
Világ Igaza kitüntetés,
Vlagyimir Putyin,
Vojtech Filip,
volt kormányfő,
Wolfgang Schäuble,
Yahoo vezérigazgató,
Zimbabwe,