Hirdetés
Ország-világ »
Negyvenezer katona kivonul - de mi lesz a százezer zsoldossal?
2011. október 22, szombat

Hivatalosan is bejelentették, az USA egyik háborúja év végén befejeződik. Obama elnök szerint az Egyesült Államok december 31-ig kivonja körülbelül negyvenezer katonáját Irakból, sok mindent azonban még most sem tudni.
Barack Obama pénteken hivatalosan is bejelentette, hogy szinte az összes Irakban állomásozó amerikai katonát kivonja az országból az év végéig. A csapatkivonás, amely most kapott végső időpontot, hivatalosan is véget vet a nyolc éve tartó iraki háborúnak.

Az Egyesült Államok jelenleg körülbelül negyvenegyezer katonát állomásoztat a közel-keleti országban. Az elnök bejelentése szerint ebből mintegy 150 katonát tartanak majd Irakban, hogy őrizzék a követségeket és más katonai jellegű feladatokat lássanak el.

A kivonulási terv megfelel annak a menetrendnek, amit a két ország 2008-ban írt alá egymással, még Bush elnök hatására. Az mindenesetre biztos, hogy a csapatkivonás után is maradnak majd amerikaiak az országban.

Az USA ugyanis nem engedheti meg magának, hogy hírszerzés nélkül magára hagyja a világ egyik legnagyobb olajkészletével rendelkező országát, miközben azt a szomszédos Irán fenyegeti.

Azt sem tudni, mi lesz pontosan az országban lévő mintegy százezer úgynevezett "private military contractorral", akiket sokszor inkább zsoldosoknak szokás nevezni. Eddig többek között ők biztosították a katonai és civil épületeket, valamint a kereskedelmi szállítmányokat. (stop.hu)




Hirdetés

Hozzászólások
ALGisJEVvp
Pqexsdoa,
2011. október 23, vasárnap, 08:13
Whereabouts are you from? Lolita Models jmnh
DCLdYCeKwPhjvhoVA
Mwvogzla,
2011. október 23, vasárnap, 08:06
Where are you calling from? lolita sites dark portal 131
ENfEfrZfmVjrwzaGI
Hxmdvlsi,
2011. október 23, vasárnap, 07:41
I'll put her on Very Very Young Models snc Junior Models 879 14 Year Old Russian Models 022 Young Models Gallery Top 8D Ls Nn Models Forum cnm Sandra Teen Model 350050 Tiny Nn Models 2893 Glamour Models hby Under 14 Models 44098 Little Girl Models :OOO
ENfEfrZfmVjrwzaGI
Hxmdvlsi,
2011. október 23, vasárnap, 07:40
I'll put her on Very Very Young Models snc Junior Models 879 14 Year Old Russian Models 022 Young Models Gallery Top 8D Ls Nn Models Forum cnm Sandra Teen Model 350050 Tiny Nn Models 2893 Glamour Models hby Under 14 Models 44098 Little Girl Models :OOO
MDaZySRTZqpgLwMt
Gjdnoypg,
2011. október 23, vasárnap, 07:25
I'd like to withdraw $100, please Lolita Porn 786
xDcbxskBHdtLuAVrJGB
Coclseny,
2011. október 23, vasárnap, 07:12
Children with disabilities Preteen Photos 2119
hwYilnfkEDtMBNdjDN
Ebnclbfb,
2011. október 23, vasárnap, 06:54
I need to charge up my phone Female Glamour Exotic Models fkqzl Fitness Models acjqxf Top Little Girls Models %] Young Video Models eorwtu Ls Models Galleries 8-PP Female Model Galleries 0324 Top 100 Nn Young Models >:]] Child Models Galleries ijx Swimsuit Models 59693 Sandra Model Forum yzm
rtHhhYXApBsVAdHjJn
Lntwrbbi,
2011. október 23, vasárnap, 06:40
Another year yougest nude lolita ever %)
WvUShMqVVCaL
Vldlypez,
2011. október 23, vasárnap, 06:39
Will I get travelling expenses? Preteen Lolita >:-))
jgpuWXrxpZmk
Fevxgmzf,
2011. október 23, vasárnap, 06:30
I'll send you a text Hot Preteens %)
rKRreRVvIYInplU
Lzqjgltl,
2011. október 23, vasárnap, 06:08
I read a lot Young Little Models :-]] Sandra Model Jpg tgudat Nn Junior Models ysxsc Pre Teen Models sfayxc Teenage Models tjntu Met Art Models 47860 Under Age Models 53239 Bottomless Models 8OOO Brazilian Model uzd Models Gallery 6602
dZSmpvezIHkFkn
Zsoggwfd,
2011. október 23, vasárnap, 05:59
I'd like to take the job gothic and lolita illustrations 206006
GKFSxlqkfNs
Qwxtqqfv,
2011. október 23, vasárnap, 05:52
Have you read any good books lately? little cunts lolitas preeteens 7458
ZEmfxqDklrkFhmHlN
Joyoyfrh,
2011. október 23, vasárnap, 05:50
Sorry, I ran out of credit Nudist Preteen >:]
vZtbnUaxtSmCbR
Pefxckhw,
2011. október 23, vasárnap, 05:21
I'd like to open an account Teen Model :DD Child Models ujg Nn Child Models =-] Female Models 482 Young Models Bbs >:[[ Atk Models 086334 Young Female Models %] Nude Models sxnu Lia Model =-D Sandra Model Nn 8-(((
eKoFWJHcvAnfL
Pfbjzesb,
2011. október 23, vasárnap, 05:16
I love the theatre mini model nude lolita 88009
lUJQOfHLZuj
Uiqaioql,
2011. október 23, vasárnap, 05:08
Stolen credit card Preteen Ass 9944
vYfKLCrcAxOzoFu
Gkugvwyv,
2011. október 23, vasárnap, 05:05
Do you know the address? lolita free pics bbs =-DD
tqfgeLKvksutA
Cszjndzd,
2011. október 23, vasárnap, 04:34
Could I borrow your phone, please? little lolitas asian pics 3519
PLiKCREeZtujfyJBm
Abeokasx,
2011. október 23, vasárnap, 04:27
Withdraw cash Naked Preteen Boys 364446
mJOUiIyNeem
Fxtwmiuw,
2011. október 23, vasárnap, 04:18
Your account's overdrawn fresh young boys lolitas 53944
daMJegTtHtyoLkW
Gjrhezru,
2011. október 23, vasárnap, 03:51
Could I have , please? lolita 14 years ilegal 781
VrqUvzYkem
Akpfebmu,
2011. október 23, vasárnap, 03:45
Hold the line, please Preteen Tits enw
vQeodRzSRtQuKDLl
Tsgjozrg,
2011. október 23, vasárnap, 03:31
very best job argentinas macizas lolitas sexy 78540
IKgEOfjGFxzTB
Pbdgiqok,
2011. október 23, vasárnap, 03:08
Is it convenient to talk at the moment? nudist lolitas nude preteens 976
NVzwTGWrOUmiG
Vfkzhgxl,
2011. október 23, vasárnap, 02:44
How much were you paid in your last job? top 1oo lolita sites 349354
jHkJHVQRJm
Rwcwvwqh,
2011. október 23, vasárnap, 02:26
How do you know each other? very young lolita tgp appq
JlMicPEMFFvaAdZk
Fgoawaxh,
2011. október 23, vasárnap, 02:23
We used to work together Preteen Art Models 8-))
edzuuIcIbFbK
Plrchicz,
2011. október 23, vasárnap, 01:58
Another service? 101 top preteen lolitas >:-O
PCdaoNxIHLxWgyE
Drhztmyv,
2011. október 23, vasárnap, 01:02
Looking for a job hairy pussy lolitas preeteens jqpa
fkoNYRnkHVP
Dxesjcdx,
2011. október 23, vasárnap, 00:20
A First Class stamp beautiful lolitas preteen sexy 516949
xEQDYosdltVXzq
Aoyyodbx,
2011. október 23, vasárnap, 00:19
US dollars Preteen Sex Videos 8-[[
Név:
E-mail:
Téma:
Hozzászólás:
 



Címkefelhő Észak-Korea, alsóház, amerikai elnök, amerikai külügyminisztérium, előadás, Európai Unió, Julija Timosenko, Kamilla, Mitt Romney, munkanélküliség reform, orosz parlament, Szumátra, 2014 után, Afganisztán, algériai választás, Amerika, amerikai, Angela Merkel, Angela Merkel, Angola, Ausztria, Ázsia nagyhatalmai, áldozatok, árvereznek, éhezés, észak-koreai fogság, ír, ötfős vezérkar, új elnök, újfasiszta diplomata, újraszámolják, újraválasztási stáb, útdíj, Észak-Olaszország, Észtország, Bahrein, Bain Capital, bankok, bankrabló, Barack Obama, békefenntartó, Börtönbüntetés, belga kormány, Berlin, betörő, bevásárlóközpont, bolgár, brazíliai japánok, Brüsszel, britek, Charles Taylor, chicagói NATO-csúcs, cornwalli hercegnő, csalás, csőd, Cseh- és Morvaország Kommunista Párt, csehországi egyházak, csempészkirály, Csen Kuang-cseng, Derek Mitchell, diploma, Dmitrij Medvegyev, együttműködés, Egyiptom, elnök, emberi jogok, Emberkereskedelem, erdőirtás, EU, euró, Eurócsoport, eurókötvény, Európa Tanács, Európai Parlament, európai parlamenti képviselő, európai polgári kezdeményezés, európai rakétapajzs, Európai Unió, eurózóna, férfi, földrengés, főszerkesztő, Fehér Ház, Fico csomag, François Hollande, Franciaország, Francois Hollande, G8-csoport csúcstalálkozó, gazdaság, gazdasági együttműködés, Gazprom-tévé, görög tárgyalások, Görögország, Görögország,  koalíciós kormányalakítás, George W. Bush, Gurmai Zita, gyógyítás, hadsereg, hajóroncsra, hazarendelte, hivatal, Hongkong, Horvátországban, Ilja Jasin, Irak, Irán, Izrael,  szudáni rakétatámadás, Japán, Jean-Marc Ayrault, Joseph Kony, JP Morgan Chase, junta, kancellár, katolikus, katonai terv, Károly, kárpótlás, kézigrántot, Kína, kínai, kínai halászok, kínai időjárás, kínai jogvédő aktivista, kínai miniszterelnök, kínai turisták, Közép-Kína, Kelet-Szlovákia, kereskedelmi rakéta, kiképzés, kilépés, Kongó, kongresszus, konzervatívok, kormányfő, lengyel, Lengyelország, leomlott, London, LRA, magántőke-befektetési vállalat, magyar, Magyar Külügyi Intézet, magyarok, Magyarország, Mali, Mallász Gitta, médiatörvény módosítás, melegházasság, mennyezet, meteorológus, Mianmar, milánói repülőtér, Moszkva, moszkvai ellenzéki tiltakozó, moszkvai ügyészség, Mubarak, Nagy-Britannia, nagykövet, Nantes polgármestere, NATO-csúcs, német, német kancellár, német pénzügyminiszter, Németország, növekedéspárti politika, neonáci diplomata, norvég királyi pár, nyugdíjkorhatár, nyugdíjrendszer, Obama adminisztráció, Olaszország, osztrák, Paraguay, parkolási bírság, parkolóhely, pere, Pozsony, projektkötvények, Ratko Mladic, rekétaelhárító, Robert Fico, rohamrendőr, rohamrendőrök, Ron Paul, Scott Thompson, sebességkorlátozó tábla, Svédország, Szabadka, szabálytalanságok, szamba, szavazatok, szavazatszámlálás, szemvizsgálat, Szerb Haladó Párt, Szerbia, Szerbia köztársasági, szerbiai elnökválasztás, Szerbiai választások, szeszesitalok, szlovák parlament, szlovák-magyar, Talált tárgyak, támogatja, texasi képviselő, titkosaszolgálat, Tokió, Tomislav Nikolic, Tomiszlav Nikolics, ukrán kormányfő, utód, Vajdasági Magyar Szövetség, Vajdasági Magyar Szövetség, vádlott, választás, választások, vállalatok, vegyes bizottság, Ven Csia-pao, verés, veszteség, vihar, Világ Igaza kitüntetés, Vlagyimir Putyin, Vojtech Filip, volt kormányfő, Wolfgang Schäuble, Yahoo vezérigazgató, Zimbabwe,






nagyvarad.ro banner | impresszum | adatvédelmi nyilatkozat | hirdetési díjszabások
copyright www.nagyvarad.ro
office@nagyvarad.ro