Ország-világ »
Nagykoalíció alakulhat Berlinben
2011. október 06, csütörtök
Tíz év "vörös-vörös", azaz a szociáldemokraták és a reformkommunisták közös kormányzása után a szociáldemokraták a konzervatívokkal alakíthatnak kormányt az önálló tartománynak számító Berlinben.
A német fővárosban szeptember 18-án tartották a helyi törvényhozási választásokat. Az első helyen a Klaus Wowereit kormányzó polgármester vezette SPD, a másodikon a kereszténydemokrata CDU, míg a harmadik helyen a Zöldek pártja végzett.
A szociáldemokraták és a Zöldek között folytatott koalíciós tárgyalások szerda késő este megszakadtak, és az SPD csütörtök reggel már a konzervatívokkal kezdett egyeztető megbeszéléseket.
Megfigyelők nagy esélyt adnak annak, hogy Berlinben az egy évtizedes baloldali kormányzás után nagykoalíció alakul, ami egyes vélemények szerint a 2013-as országos választások előtt is egy fajta politikai előrejelzést jelenthet.
A tartományi választások eredményei és az előzetes nyilatkozatok alapján szakértők többsége arra számított, hogy a korábbi "vörös-vörös" koalíciót az SPD és a Zöldek kormányzati szövetsége váltja fel. A koalíciós tárgyalások azonban kudarccal végződtek, a két párt képviselői mindenekelőtt infrastrukturális kérdésekben nem tudtak megállapodni. Egyes értesülések szerint a végső "töréspontot" egy alig több mint 3 kilométeres autópálya-bővítési szakasz jelentette, amit a szociáldemokraták sürgettek, a Zöldek pedig elleneztek. A kompromisszumot pedig mindkét fél elutasította.
A szövetségi parlamentben egyaránt ellenzékben lévő és a 2013-as választásokon az Angela Merkel kancellár vezette konzervatív-liberális koalíció leváltására készülő két párt helyi vezetői csütörtök reggel - rendkívül élesen - egymást vádolták. Wowereit a kormányzóképesség hiányát és az infrastrukturális fejlesztések elutasítását rótta fel a Zöldeknek. Renate Künast, a Zöldek parlamenti frakciójának vezetője viszont azzal vádolta a polgármestert, hogy pártját nem közös kormányzásra, hanem kapitulációra akarta kényszeríteni. Künast szerint Wowereit csak látszattárgyalásokat folytatott, és valójában kezdettől fogva a konzervatívokkal való koalícióra készült. Az idézett megfigyelők úgy vélekedtek, hogy a történtek bizalmi válságot okozhatnak a két ellenzéki párt között.
Az SPD és a CDU csütörtök reggel kezdődött előzetes koalíciós egyeztetéseinek napirendjén ugyanakkor szintén vannak vitás kérdések. Ezek közé tartozik a belbiztonság, az oktatás, valamint az integráció témaköre. (hirextra.hu)

Hasonló hírek
"Eljött a nők ideje" - Európa változást akar
Francia-német paktum a kilábalásra?
Elvették a magyar állampolgárságát
Nagykoalíció alakulhat Berlinben
Kalózok üthetik ki a liberálisokat a parlamentből
Berlinben egy percre megáll az élet
Az MKP a kisebbségi kulturáis támogatások felülvizsgálását kéri
Durva vita: lemondással fenyegetett a miniszterelnök
Megválasztották az MKP elnökét
Fejbelőtték a szlovákiai magyar politikust
Címkefelhő
Észak-Korea,
alsóház,
amerikai elnök,
amerikai külügyminisztérium,
előadás,
Európai Unió,
Julija Timosenko,
Kamilla,
Mitt Romney,
munkanélküliség reform,
orosz parlament,
Szumátra,
2014 után,
Afganisztán,
algériai választás,
Amerika,
amerikai,
Angela Merkel,
Angela Merkel,
Angola,
Ausztria,
Ázsia nagyhatalmai,
áldozatok,
árvereznek,
éhezés,
észak-koreai fogság,
ír,
ötfős vezérkar,
új elnök,
újfasiszta diplomata,
újraszámolják,
újraválasztási stáb,
útdíj,
Észak-Olaszország,
Észtország,
Bahrein,
Bain Capital,
bankok,
bankrabló,
Barack Obama,
békefenntartó,
Börtönbüntetés,
belga kormány,
Berlin,
betörő,
bevásárlóközpont,
bolgár,
brazíliai japánok,
Brüsszel,
britek,
Charles Taylor,
chicagói NATO-csúcs,
cornwalli hercegnő,
csalás,
csőd,
Cseh- és Morvaország Kommunista Párt,
csehországi egyházak,
csempészkirály,
Csen Kuang-cseng,
Derek Mitchell,
diploma,
Dmitrij Medvegyev,
együttműködés,
Egyiptom,
elnök,
emberi jogok,
Emberkereskedelem,
erdőirtás,
EU,
euró,
Eurócsoport,
eurókötvény,
Európa Tanács,
Európai Parlament,
európai parlamenti képviselő,
európai polgári kezdeményezés,
európai rakétapajzs,
Európai Unió,
eurózóna,
férfi,
földrengés,
főszerkesztő,
Fehér Ház,
Fico csomag,
François Hollande,
Franciaország,
Francois Hollande,
G8-csoport csúcstalálkozó,
gazdaság,
gazdasági együttműködés,
Gazprom-tévé,
görög tárgyalások,
Görögország,
Görögország, koalíciós kormányalakítás,
George W. Bush,
Gurmai Zita,
gyógyítás,
hadsereg,
hajóroncsra,
hazarendelte,
hivatal,
Hongkong,
Horvátországban,
Ilja Jasin,
Irak,
Irán,
Izrael, szudáni rakétatámadás,
Japán,
Jean-Marc Ayrault,
Joseph Kony,
JP Morgan Chase,
junta,
kancellár,
katolikus,
katonai terv,
Károly,
kárpótlás,
kézigrántot,
Kína,
kínai,
kínai halászok,
kínai időjárás,
kínai jogvédő aktivista,
kínai miniszterelnök,
kínai turisták,
Közép-Kína,
Kelet-Szlovákia,
kereskedelmi rakéta,
kiképzés,
kilépés,
Kongó,
kongresszus,
konzervatívok,
kormányfő,
lengyel,
Lengyelország,
leomlott,
London,
LRA,
magántőke-befektetési vállalat,
magyar,
Magyar Külügyi Intézet,
magyarok,
Magyarország,
Mali,
Mallász Gitta,
médiatörvény módosítás,
melegházasság,
mennyezet,
meteorológus,
Mianmar,
milánói repülőtér,
Moszkva,
moszkvai ellenzéki tiltakozó,
moszkvai ügyészség,
Mubarak,
Nagy-Britannia,
nagykövet,
Nantes polgármestere,
NATO-csúcs,
német,
német kancellár,
német pénzügyminiszter,
Németország,
növekedéspárti politika,
neonáci diplomata,
norvég királyi pár,
nyugdíjkorhatár,
nyugdíjrendszer,
Obama adminisztráció,
Olaszország,
osztrák,
Paraguay,
parkolási bírság,
parkolóhely,
pere,
Pozsony,
projektkötvények,
Ratko Mladic,
rekétaelhárító,
Robert Fico,
rohamrendőr,
rohamrendőrök,
Ron Paul,
Scott Thompson,
sebességkorlátozó tábla,
Svédország,
Szabadka,
szabálytalanságok,
szamba,
szavazatok,
szavazatszámlálás,
szemvizsgálat,
Szerb Haladó Párt,
Szerbia,
Szerbia köztársasági,
szerbiai elnökválasztás,
Szerbiai választások,
szeszesitalok,
szlovák parlament,
szlovák-magyar,
Talált tárgyak,
támogatja,
texasi képviselő,
titkosaszolgálat,
Tokió,
Tomislav Nikolic,
Tomiszlav Nikolics,
ukrán kormányfő,
utód,
Vajdasági Magyar Szövetség,
Vajdasági Magyar Szövetség,
vádlott,
választás,
választások,
vállalatok,
vegyes bizottság,
Ven Csia-pao,
verés,
veszteség,
vihar,
Világ Igaza kitüntetés,
Vlagyimir Putyin,
Vojtech Filip,
volt kormányfő,
Wolfgang Schäuble,
Yahoo vezérigazgató,
Zimbabwe,