Hirdetés
Ország-világ »
Moszkva kitart a halál szovjet kufára mellett
2011. november 03, csütörtök

Az orosz külügyminisztérium csütörtökön kiállt Viktor But, a New Yorkban illegális fegyverkereskedelemben bűnösnek talált orosz üzletember mellett.
"Az Oroszországi Föderáció külügyminisztériuma a továbbiakban is mindent megtesz Viktor But törvényes jogainak védelmében, a fő cél, hogy hazatérhessen" - nyilatkozta a minisztérium képviselője. Alekszandr Lukasevics hangsúlyozta, hogy az orosz üzletembert szerintük törvénytelenül adták ki Thaiföldről az amerikai hatóságok példa nélkül álló nyomására. Moszkva kételkedik a vád megalapozottságában, s ennek megfelelően az esküdtszéki döntés igazságosságában. Lukasevics úgy vélte, teljesen megengedhetetlen, hogy a vizsgálat során a nemzetközi normákkal és az Egyesült Államok nemzetközi kötelezettségvállalásaival összeegyeztethetetlen fizikai és pszichológiai módszereket alkalmaztak.

Moszkvában amiatt is aggódnak, hogy a But-ügy körül negatív hangulat alakult ki az amerikai kormány ráhatására, amely megakadályozta, hogy objektív döntés szülessen a bíróságon. Az orosz külügyminisztérium szóvivője kifogásolta, hogy Viktor Butot indokolatlanul kemény körülmények között tartják fogva, amelynek célja szerinte az, hogy vádalku megkötésére kényszerítsék. 

Viktor But perében szerdán mondta ki döntését a New York-i bíróság esküdtszéke, amely minden vádpontban egyhangúlag bűnösnek találta az egykori szovjet állambiztonsági szolgálat, a KGB volt őrnagyát. A vád szerint But amerikaiak megölésére szánt rakétaarzenált akart eladni magukat a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) gerilláinak kiadó amerikai titkos ügynököknek. Az esetében alkalmazható büntetési tétel 25 év és életfogytig tartó szabadságvesztés között lehet, ítélet 2012 február 8-án várható.

A "halál kufáraként" is ismert 44 éves Butot 2008-ban fogtak el Thaiföldön. Őrizetbe vétele után az oroszok és amerikaiak sokáig huzakodtak a thaiföldi hatóságokkal, míg végül Bangkok tavaly kiadta Butot az Egyesült Államoknak. 

Pere alig egy hónapja kezdődött meg. Az amerikai igazságszolgáltatás által indított eljáráson kívül Butot azzal gyanúsítják, hogy a hidegháború után teherszállító repülőgép flottát működtetett, amellyel Afrikába, Dél-Amerikába és a Közel-Keletre szállított fegyvereket. Róla mintázták a 2005-ben mozikba került Fegyvernepper című film főhősét.  (stop.hu)




Hirdetés

Hozzászólások
Még senki nem szólt hozzá.
Név:
E-mail:
Téma:
Hozzászólás:
 



Címkefelhő Észak-Korea, alsóház, amerikai elnök, amerikai külügyminisztérium, előadás, Európai Unió, Julija Timosenko, Kamilla, Mitt Romney, munkanélküliség reform, orosz parlament, Szumátra, 2014 után, Afganisztán, algériai választás, Amerika, amerikai, Angela Merkel, Angela Merkel, Angola, Ausztria, Ázsia nagyhatalmai, áldozatok, árvereznek, éhezés, észak-koreai fogság, ír, ötfős vezérkar, új elnök, újfasiszta diplomata, újraszámolják, újraválasztási stáb, útdíj, Észak-Olaszország, Észtország, Bahrein, Bain Capital, bankok, bankrabló, Barack Obama, békefenntartó, Börtönbüntetés, belga kormány, Berlin, betörő, bevásárlóközpont, bolgár, brazíliai japánok, Brüsszel, britek, Charles Taylor, chicagói NATO-csúcs, cornwalli hercegnő, csalás, csőd, Cseh- és Morvaország Kommunista Párt, csehországi egyházak, csempészkirály, Csen Kuang-cseng, Derek Mitchell, diploma, Dmitrij Medvegyev, együttműködés, Egyiptom, elnök, emberi jogok, Emberkereskedelem, erdőirtás, EU, euró, Eurócsoport, eurókötvény, Európa Tanács, Európai Parlament, európai parlamenti képviselő, európai polgári kezdeményezés, európai rakétapajzs, Európai Unió, eurózóna, férfi, földrengés, főszerkesztő, Fehér Ház, Fico csomag, François Hollande, Franciaország, Francois Hollande, G8-csoport csúcstalálkozó, gazdaság, gazdasági együttműködés, Gazprom-tévé, görög tárgyalások, Görögország, Görögország,  koalíciós kormányalakítás, George W. Bush, Gurmai Zita, gyógyítás, hadsereg, hajóroncsra, hazarendelte, hivatal, Hongkong, Horvátországban, Ilja Jasin, Irak, Irán, Izrael,  szudáni rakétatámadás, Japán, Jean-Marc Ayrault, Joseph Kony, JP Morgan Chase, junta, kancellár, katolikus, katonai terv, Károly, kárpótlás, kézigrántot, Kína, kínai, kínai halászok, kínai időjárás, kínai jogvédő aktivista, kínai miniszterelnök, kínai turisták, Közép-Kína, Kelet-Szlovákia, kereskedelmi rakéta, kiképzés, kilépés, Kongó, kongresszus, konzervatívok, kormányfő, lengyel, Lengyelország, leomlott, London, LRA, magántőke-befektetési vállalat, magyar, Magyar Külügyi Intézet, magyarok, Magyarország, Mali, Mallász Gitta, médiatörvény módosítás, melegházasság, mennyezet, meteorológus, Mianmar, milánói repülőtér, Moszkva, moszkvai ellenzéki tiltakozó, moszkvai ügyészség, Mubarak, Nagy-Britannia, nagykövet, Nantes polgármestere, NATO-csúcs, német, német kancellár, német pénzügyminiszter, Németország, növekedéspárti politika, neonáci diplomata, norvég királyi pár, nyugdíjkorhatár, nyugdíjrendszer, Obama adminisztráció, Olaszország, osztrák, Paraguay, parkolási bírság, parkolóhely, pere, Pozsony, projektkötvények, Ratko Mladic, rekétaelhárító, Robert Fico, rohamrendőr, rohamrendőrök, Ron Paul, Scott Thompson, sebességkorlátozó tábla, Svédország, Szabadka, szabálytalanságok, szamba, szavazatok, szavazatszámlálás, szemvizsgálat, Szerb Haladó Párt, Szerbia, Szerbia köztársasági, szerbiai elnökválasztás, Szerbiai választások, szeszesitalok, szlovák parlament, szlovák-magyar, Talált tárgyak, támogatja, texasi képviselő, titkosaszolgálat, Tokió, Tomislav Nikolic, Tomiszlav Nikolics, ukrán kormányfő, utód, Vajdasági Magyar Szövetség, Vajdasági Magyar Szövetség, vádlott, választás, választások, vállalatok, vegyes bizottság, Ven Csia-pao, verés, veszteség, vihar, Világ Igaza kitüntetés, Vlagyimir Putyin, Vojtech Filip, volt kormányfő, Wolfgang Schäuble, Yahoo vezérigazgató, Zimbabwe,






nagyvarad.ro banner | impresszum | adatvédelmi nyilatkozat | hirdetési díjszabások
copyright www.nagyvarad.ro
office@nagyvarad.ro