Ország-világ »
Merénylet egy rendőrörs ellen
2010. szeptember 06, hétfő
Legalább 17 ember vesztette életét hétfőn egy északnyugat-pakisztáni rendőrőrs ellen elkövetett öngyilkos merényletben - közölte a helyi rendőrség.
Az öngyilkos támadó Lakki Marvat városában egy robbanóanyaggal megrakott autóval hajtott bele a rendőrség épületébe, amely a detonációtól összeomlott. A halálos áldozatok között kilenc rendőr mellett négy iskolás gyermek is van, miután a merénylő egy iskolásokat szállító teherautót is elcsapott, mielőtt belerohant a rendőrség épületébe. A terrorcselekmény következtében további több mint harminc ember megsebesült, köztük húsz rendőr, s az áldozatok száma még tovább emelkedhet, mivel a mentésben dolgozók még nem fejezték be a romok átkutatását.
Egy hét leforgása alatt ez már a harmadik olyan öngyilkos merénylet volt Pakisztánban, amelyet az al-Kaida terrorszervezettel és a tálibokkal kapcsolatban álló szélsőségesek követtek el.
A pakisztáni síita muzulmán kisebbség ellen végrehajtott két előző támadásban, a kelet-pakisztáni Lahor városában, illetve az ország délnyugati részén fekvő Kvettában összesen mintegy százan haltak meg, és több mint négyszázan megsebesültek. Mindkét támadást a pakisztáni tálibok vállalták magukra.
Az elmúlt hét terrorcselekményei megfigyelők szerint véget vetettek a megelőző hónap viszonylagos nyugalmának, amelyben viszont a dél-ázsiai ország történetének legsúlyosabb áradásaival kellett megküzdenie a kormánynak.
A pakisztáni tálibok pénteken azzal is fenyegetőztek, hogy "rövidesen" támadásokat indítanak az Egyesült Államokban és Európában, egyúttal elítélték, hogy Washington a minap felvette szervezetüket, a Tehrik-e-Talibánt (TTP) a terrorista csoportokról készített feketelistájára. (hirextra.hu)

Hasonló hírek
Pakisztán: a Legfelsőbb Bíróság osztja a lapokat
Megrázó részletek a megtámadott magyarok küzdelméről
Etióp merénylet: hivatalos értesítés a magyar áldozatokról
Eddig nem sikerült azonosítani az etiópiai merénylet áldozatait
Terrorakció Belgiumban: négy halott, hatvannégy sérült
A Pentagon ragaszkodik a méregdrága üzemanyag-szállításhoz
Újabb szankciók Irán ellen
Ki az úr Észak-Nigériában?
Egy nap alatt két merénylet Kenya fővárosában

Címkefelhő
beindítás,
Bevándorlás,
EU,
Julija Timosenko,
külügy,
kormány,
Lengyelország,
Libanon,
növekedés,
nemzeti olajcég,
Olaszország,
Orbán Viktor,
Ukrajna,
változások,
világháló,