Ország-világ »
Mennyiből jön ki havonta a tipikus európai egyetemista?
2011. december 25, vasárnap
Kulcsszavak:
európai,
egyetemista,
A tipikus európai egyetemista egy 24 éves lány, aki 850 euróból tartja fenn magát és szülei maguk is egyetemi diplomával rendelkeznek.
A párizsi Le Monde így vezette be az európai felsőoktatás kutatására létrehozott német vezetésű Eurostudent program 2011-es, sorrendben negyedik átfogó felmérésének eredményét. A tanulmányhoz 26 európai országban folytattak vizsgálatokat, de a hasonló célú francia intézmény, az OVE decemberben tíz ország adatait összesítette.
Az összehasonlítás azért bonyolult, mert a különböző egyetemi modellek országonként eltérőek. A francia egyetemisták átlagéletkora a legalacsonyabb, 21,5l év, mert mihelyt leteszik az érettségit, máris kopogtatnak a felsőoktatási intézmények kapuján. A céljuk az, hogy a lehető leghamarabb megszerezzék a diplomát és megkezdjék szakmai karrierjüket.
Az ellenpéldát a dán diákok adják, akiknek átlagéletkora 26,6 év. Őket az angolok követik 26 évvel, majd a svédek következnek 25,5 évvel. A dánok a középiskola után nem kezdik meg rögtön az egyetemi tanulmányaikat, 40 százalékuk csak két évvel később kapcsolódik be a felsőfokú oktatásba. Addig - egy-két éven át - utazgatnak vagy belevágnak valamilyen üzleti-szakmai vállalkozásba, esetleg személyes vagy civil szervezeti projektbe.
Ebből azonban nem következik az, hogy ezek a késlekedő fiatalok könnyebben választják meg jövendő pályájukat - tűnik ki a felmérésből. Nagy-Britanniában például a diákok 23 százaléka több mint 30 éves - ez egyebek között annak következménye, hogy sokkal gyakoribb és könnyebb az átjárás a tanulmányokból a munka világába és fordítva.
A korkülönbség sok eltérés forrása. A legidősebb diákok nem egyszer már házasok, sőt családapák. A dán és a svéd egyetemeken nem ritka a bölcsőde, a svájci diákok 74 százaléka, a dánok 66 százaléka fizetett munkát is végez tanulmányai mellett. A másik oldalon a spanyolok és az olaszok találhatók, csak 32, illetve 36 százalékuk dolgozik. Következmény: a latin diákok sokkal gyakrabban függenek családjuktól pénzügyi vagy lakás-szempontból.
Spanyolországban, Németországban, Franciaországban, Lengyelországban vagy Romániában a diákok forrásainak a fele a családból érkezik. Francia sajátosság, hogy a kollektív hozzájárulások, például a települések részéről ugyanakkora - 25 százalékos - részt képviselnek, mint a családi támogatás. Svédországban és Dániában a köztámogatás az egyetemista munkából szerzett bevételének 60 százalékával egyenlő.
A diákok nagyobb önállósodása abban is kifejezésre jut, hogy hol laknak tanulmányaik idején. Nagy-Britanniában, Németországban, Svédországban vagy Dániában minden három diákból legfeljebb egy - vagy még annyi sem - él együtt családjával, viszont az olasz egyetemisták háromnegyede marad a szülői otthonban a diákévek során is. Franciaország középúton van a kettő között, körülbelül ugyanannyi diák lakik szüleinél, mint amennyi nem.
A felsőfokú oktatáshoz való hozzáférés egyenlőtlensége terén Spanyolország, Franciaország és kisebb mértékben Olaszország "tűnik ki" azzal, hogy a "népi eredetű" diákok arányszáma alacsonyabb. Dánia, Lengyelország és Svédország viszont ennek az ellenkezőjére példa a Le Monde összefoglalója szerint.(stop.hu)

Hasonló hírek
Európai polgári kezdeményezés: egymillió aláírás a küszöb
"Eljött a nők ideje" - Európa változást akar
NATO-csúcs - európai rakétapajzs, Afganisztán volt a téma
Nem mindig hatékony a kis EU-tagállamok együttműködése
Moszkvának is feltűnt a magyar történelem újraírása
Így lehetne leküzdeni a válságot?
A britek ellen is eljárást indíthat Brüsszel
Bizottság: nem a Mol, hanem a kormány írta alá a Nabucco-szerződést
Fico megpróbálta eloszlatni Brüsszel kétségeit
Szigorú fellépést várnak az újabb vereckei provokáció után
Címkefelhő
Észak-Korea,
alsóház,
amerikai elnök,
amerikai külügyminisztérium,
előadás,
Európai Unió,
Julija Timosenko,
Kamilla,
Mitt Romney,
munkanélküliség reform,
orosz parlament,
Szumátra,
2014 után,
Afganisztán,
algériai választás,
Amerika,
amerikai,
Angela Merkel,
Angela Merkel,
Angola,
Ausztria,
Ázsia nagyhatalmai,
áldozatok,
árvereznek,
éhezés,
észak-koreai fogság,
ír,
ötfős vezérkar,
új elnök,
újfasiszta diplomata,
újraszámolják,
újraválasztási stáb,
útdíj,
Észak-Olaszország,
Észtország,
Bahrein,
Bain Capital,
bankok,
bankrabló,
Barack Obama,
békefenntartó,
Börtönbüntetés,
belga kormány,
Berlin,
betörő,
bevásárlóközpont,
bolgár,
brazíliai japánok,
Brüsszel,
britek,
Charles Taylor,
chicagói NATO-csúcs,
cornwalli hercegnő,
csalás,
csőd,
Cseh- és Morvaország Kommunista Párt,
csehországi egyházak,
csempészkirály,
Csen Kuang-cseng,
Derek Mitchell,
diploma,
Dmitrij Medvegyev,
együttműködés,
Egyiptom,
elnök,
emberi jogok,
Emberkereskedelem,
erdőirtás,
EU,
euró,
Eurócsoport,
eurókötvény,
Európa Tanács,
Európai Parlament,
európai parlamenti képviselő,
európai polgári kezdeményezés,
európai rakétapajzs,
Európai Unió,
eurózóna,
férfi,
földrengés,
főszerkesztő,
Fehér Ház,
Fico csomag,
François Hollande,
Franciaország,
Francois Hollande,
G8-csoport csúcstalálkozó,
gazdaság,
gazdasági együttműködés,
Gazprom-tévé,
görög tárgyalások,
Görögország,
Görögország, koalíciós kormányalakítás,
George W. Bush,
Gurmai Zita,
gyógyítás,
hadsereg,
hajóroncsra,
hazarendelte,
hivatal,
Hongkong,
Horvátországban,
Ilja Jasin,
Irak,
Irán,
Izrael, szudáni rakétatámadás,
Japán,
Jean-Marc Ayrault,
Joseph Kony,
JP Morgan Chase,
junta,
kancellár,
katolikus,
katonai terv,
Károly,
kárpótlás,
kézigrántot,
Kína,
kínai,
kínai halászok,
kínai időjárás,
kínai jogvédő aktivista,
kínai miniszterelnök,
kínai turisták,
Közép-Kína,
Kelet-Szlovákia,
kereskedelmi rakéta,
kiképzés,
kilépés,
Kongó,
kongresszus,
konzervatívok,
kormányfő,
lengyel,
Lengyelország,
leomlott,
London,
LRA,
magántőke-befektetési vállalat,
magyar,
Magyar Külügyi Intézet,
magyarok,
Magyarország,
Mali,
Mallász Gitta,
médiatörvény módosítás,
melegházasság,
mennyezet,
meteorológus,
Mianmar,
milánói repülőtér,
Moszkva,
moszkvai ellenzéki tiltakozó,
moszkvai ügyészség,
Mubarak,
Nagy-Britannia,
nagykövet,
Nantes polgármestere,
NATO-csúcs,
német,
német kancellár,
német pénzügyminiszter,
Németország,
növekedéspárti politika,
neonáci diplomata,
norvég királyi pár,
nyugdíjkorhatár,
nyugdíjrendszer,
Obama adminisztráció,
Olaszország,
osztrák,
Paraguay,
parkolási bírság,
parkolóhely,
pere,
Pozsony,
projektkötvények,
Ratko Mladic,
rekétaelhárító,
Robert Fico,
rohamrendőr,
rohamrendőrök,
Ron Paul,
Scott Thompson,
sebességkorlátozó tábla,
Svédország,
Szabadka,
szabálytalanságok,
szamba,
szavazatok,
szavazatszámlálás,
szemvizsgálat,
Szerb Haladó Párt,
Szerbia,
Szerbia köztársasági,
szerbiai elnökválasztás,
Szerbiai választások,
szeszesitalok,
szlovák parlament,
szlovák-magyar,
Talált tárgyak,
támogatja,
texasi képviselő,
titkosaszolgálat,
Tokió,
Tomislav Nikolic,
Tomiszlav Nikolics,
ukrán kormányfő,
utód,
Vajdasági Magyar Szövetség,
Vajdasági Magyar Szövetség,
vádlott,
választás,
választások,
vállalatok,
vegyes bizottság,
Ven Csia-pao,
verés,
veszteség,
vihar,
Világ Igaza kitüntetés,
Vlagyimir Putyin,
Vojtech Filip,
volt kormányfő,
Wolfgang Schäuble,
Yahoo vezérigazgató,
Zimbabwe,