Hirdetés
Ország-világ »
Megválasztották a dalami láma utódját
2011. április 28, csütörtök

A Harvardi Egyetem akadémikusát választották meg a tibeti emigráns kormány új miniszterelnökének, aki ezzel a dalai láma politikai szerepét veszi át. Lobsang Sangay a világ különböző pontjain élő tibetiek szavazatainak 55%-t szerezte meg. A dalai láma, aki márciusban mondott le politikai tisztségéről, továbbra is betölti a spirituális vezető szerepét.
A választásokat már márciusban megtartották, azonban az eredményt csupán április 27-én jelentették be az indiai Dharamsalában, az emigráns kormány székhelyén. Közel 84 ezer száműzött tibeti volt jogosult a szavazásra, akik közül 49 ezren adták le voksukat. Tenzin Tethong, a dalami láma korábbi amerikai képviselője a szavazatok 37,4%-át szerezte meg, míg Tashi Wangdi, az emigráns kormány bürokratája csupán 6,4%-ot tudhatott magáénak.

A 42 éves győztes Indiában született jogi szakértő, soha nem élt Tibetben, mivel édesapja még 1959-ben elhagyta az országot, ugyanabban az évben, mint amikor a dalai láma emigrációba kényszerült. Az újonnan kinevezett miniszterelnök elmondta, hogy tisztsége betöltésére Dharamsalába költözik.

Egy hivatalnok a Reuters hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy a dalai láma „nagyon boldog” volt, hogy ilyen sokan részt vettek a szavazáson. A 76 éves szerzetes márciusban mondott le politikai posztjáról, mondván, hogy ez a lépés szolgálja legjobban a tibeti emberek érdekeit. Elemzők szerint ezzel a dalai láma döntésével azt szeretné biztosítani, hogy amennyiben Kína megpróbálná "saját emberét" a vallási vezető helyére juttatni, a tibetieknek akkor is legyen egy általuk választott vezetőjük. (kitekinto.hu)




Hirdetés

Hozzászólások
XlYsNy , [url=http://iqgntwjuioqh.com/]iqgntwjuioqh[/url], [link=http://jwlaoynvzyep.com/]jwlaoynvzyep[/link], http://zkowtabckqjq.com/
orjowmofcbs,
2011. május 11, szerda, 04:44
XlYsNy , [url=http://iqgntwjuioqh.com/]iqgntwjuioqh[/url], [link=http://jwlaoynvzyep.com/]jwlaoynvzyep[/link], http://zkowtabckqjq.com/
gzNCaT mbsdpjvxalkj
xhaxwpzpunj,
2011. május 10, kedd, 05:07
gzNCaT mbsdpjvxalkj
Never seen a btteer post! ICOCBW
Caroline,
2011. május 09, hétfő, 18:30
Never seen a btteer post! ICOCBW
Név:
E-mail:
Téma:
Hozzászólás:
 



Címkefelhő Észak-Korea, alsóház, amerikai elnök, amerikai külügyminisztérium, előadás, Európai Unió, Julija Timosenko, Kamilla, Mitt Romney, munkanélküliség reform, orosz parlament, Szumátra, 2014 után, Afganisztán, algériai választás, Amerika, amerikai, Angela Merkel, Angela Merkel, Angola, Ausztria, Ázsia nagyhatalmai, áldozatok, árvereznek, éhezés, észak-koreai fogság, ír, ötfős vezérkar, új elnök, újfasiszta diplomata, újraszámolják, újraválasztási stáb, útdíj, Észak-Olaszország, Észtország, Bahrein, Bain Capital, bankok, bankrabló, Barack Obama, békefenntartó, Börtönbüntetés, belga kormány, Berlin, betörő, bevásárlóközpont, bolgár, brazíliai japánok, Brüsszel, britek, Charles Taylor, chicagói NATO-csúcs, cornwalli hercegnő, csalás, csőd, Cseh- és Morvaország Kommunista Párt, csehországi egyházak, csempészkirály, Csen Kuang-cseng, Derek Mitchell, diploma, Dmitrij Medvegyev, együttműködés, Egyiptom, elnök, emberi jogok, Emberkereskedelem, erdőirtás, EU, euró, Eurócsoport, eurókötvény, Európa Tanács, Európai Parlament, európai parlamenti képviselő, európai polgári kezdeményezés, európai rakétapajzs, Európai Unió, eurózóna, férfi, földrengés, főszerkesztő, Fehér Ház, Fico csomag, François Hollande, Franciaország, Francois Hollande, G8-csoport csúcstalálkozó, gazdaság, gazdasági együttműködés, Gazprom-tévé, görög tárgyalások, Görögország, Görögország,  koalíciós kormányalakítás, George W. Bush, Gurmai Zita, gyógyítás, hadsereg, hajóroncsra, hazarendelte, hivatal, Hongkong, Horvátországban, Ilja Jasin, Irak, Irán, Izrael,  szudáni rakétatámadás, Japán, Jean-Marc Ayrault, Joseph Kony, JP Morgan Chase, junta, kancellár, katolikus, katonai terv, Károly, kárpótlás, kézigrántot, Kína, kínai, kínai halászok, kínai időjárás, kínai jogvédő aktivista, kínai miniszterelnök, kínai turisták, Közép-Kína, Kelet-Szlovákia, kereskedelmi rakéta, kiképzés, kilépés, Kongó, kongresszus, konzervatívok, kormányfő, lengyel, Lengyelország, leomlott, London, LRA, magántőke-befektetési vállalat, magyar, Magyar Külügyi Intézet, magyarok, Magyarország, Mali, Mallász Gitta, médiatörvény módosítás, melegházasság, mennyezet, meteorológus, Mianmar, milánói repülőtér, Moszkva, moszkvai ellenzéki tiltakozó, moszkvai ügyészség, Mubarak, Nagy-Britannia, nagykövet, Nantes polgármestere, NATO-csúcs, német, német kancellár, német pénzügyminiszter, Németország, növekedéspárti politika, neonáci diplomata, norvég királyi pár, nyugdíjkorhatár, nyugdíjrendszer, Obama adminisztráció, Olaszország, osztrák, Paraguay, parkolási bírság, parkolóhely, pere, Pozsony, projektkötvények, Ratko Mladic, rekétaelhárító, Robert Fico, rohamrendőr, rohamrendőrök, Ron Paul, Scott Thompson, sebességkorlátozó tábla, Svédország, Szabadka, szabálytalanságok, szamba, szavazatok, szavazatszámlálás, szemvizsgálat, Szerb Haladó Párt, Szerbia, Szerbia köztársasági, szerbiai elnökválasztás, Szerbiai választások, szeszesitalok, szlovák parlament, szlovák-magyar, Talált tárgyak, támogatja, texasi képviselő, titkosaszolgálat, Tokió, Tomislav Nikolic, Tomiszlav Nikolics, ukrán kormányfő, utód, Vajdasági Magyar Szövetség, Vajdasági Magyar Szövetség, vádlott, választás, választások, vállalatok, vegyes bizottság, Ven Csia-pao, verés, veszteség, vihar, Világ Igaza kitüntetés, Vlagyimir Putyin, Vojtech Filip, volt kormányfő, Wolfgang Schäuble, Yahoo vezérigazgató, Zimbabwe,






nagyvarad.ro banner | impresszum | adatvédelmi nyilatkozat | hirdetési díjszabások
copyright www.nagyvarad.ro
office@nagyvarad.ro