Ország-világ »
Megtalálták az elsodort busz halott utasait
2010. október 21, csütörtök
Kulcsszavak:
elsodort busz, utasok,
Vietnam,
Kilenc holttestet találtak meg Vietnamban az áradások által hétfőn elsodort autóbuszban, amelyet csütörtökön sikerült partra vontatni.
A buszban rekedt áldozatok között három gyermek is van. További három holttestet a folyó más pontjain találtak meg, így már tizenkét emberről lehet biztosan tudni, hogy életét vesztette a szerencsétlenségben. További nyolc utast még keresnek.
Az ország fő autópályáján a főváros felé tartó buszon összesen 38 ember utazott, közülük tizennyolcnak sikerült kimásznia a járműből egy kiütött ablakon keresztül. A sofőr annak ellenére próbált keresztülhajtani az elárasztott területen, hogy a rendőrök figyelmeztették a veszélyre.
A múlt hét végén ismét hatalmas mennyiségű csapadék hullott Vietnam középső részén, s ennek következtében 126 ezer embernek kellett elmenekülnie otthonából. Az áradások következtében 152 ezer ház és több tízezer hektár megművelt föld került víz alá.
Az ország észak-dél irányú vasútvonalán leállították a közlekedést, mert a síneket elborította a víz. A természeti csapás eddig ötvennél több ember életét követelte ebben az országrészben. (hirextra.hu)
Az ország fő autópályáján a főváros felé tartó buszon összesen 38 ember utazott, közülük tizennyolcnak sikerült kimásznia a járműből egy kiütött ablakon keresztül. A sofőr annak ellenére próbált keresztülhajtani az elárasztott területen, hogy a rendőrök figyelmeztették a veszélyre.
A múlt hét végén ismét hatalmas mennyiségű csapadék hullott Vietnam középső részén, s ennek következtében 126 ezer embernek kellett elmenekülnie otthonából. Az áradások következtében 152 ezer ház és több tízezer hektár megművelt föld került víz alá.
Az ország észak-dél irányú vasútvonalán leállították a közlekedést, mert a síneket elborította a víz. A természeti csapás eddig ötvennél több ember életét követelte ebben az országrészben. (hirextra.hu)
Hasonló hírek
Követi-e Hollande-ot Európa?
A koalíciókötés magasiskolája
Bolívia államosítja a spanyol áramszolgáltatót
Franciaország válaszút előtt
Kínai intés: A nemzetközi közösségnek vissza kell tartania magát egy háborútól
Ultimátumot kaptak a puccsisták
Elvetette a lengyel parlament a népszavazást a nyugdíjtörvényről
Észak-Koreáról szólt a nukleáris csúcstalálkozó
Véget érhet Wade uralma Szenegálban
Tragédia: szakadékba zuhant a busz
Címkefelhő
Észak-Korea,
alsóház,
amerikai elnök,
amerikai külügyminisztérium,
előadás,
Európai Unió,
Julija Timosenko,
Kamilla,
Mitt Romney,
munkanélküliség reform,
orosz parlament,
Szumátra,
2014 után,
Afganisztán,
algériai választás,
Amerika,
amerikai,
Angela Merkel,
Angela Merkel,
Angola,
Ausztria,
Ázsia nagyhatalmai,
áldozatok,
árvereznek,
éhezés,
észak-koreai fogság,
ír,
ötfős vezérkar,
új elnök,
újfasiszta diplomata,
újraszámolják,
újraválasztási stáb,
útdíj,
Észak-Olaszország,
Észtország,
Bahrein,
Bain Capital,
bankok,
bankrabló,
Barack Obama,
békefenntartó,
Börtönbüntetés,
belga kormány,
Berlin,
betörő,
bevásárlóközpont,
bolgár,
brazíliai japánok,
Brüsszel,
britek,
Charles Taylor,
chicagói NATO-csúcs,
cornwalli hercegnő,
csalás,
csőd,
Cseh- és Morvaország Kommunista Párt,
csehországi egyházak,
csempészkirály,
Csen Kuang-cseng,
Derek Mitchell,
diploma,
Dmitrij Medvegyev,
együttműködés,
Egyiptom,
elnök,
emberi jogok,
Emberkereskedelem,
erdőirtás,
EU,
euró,
Eurócsoport,
eurókötvény,
Európa Tanács,
Európai Parlament,
európai parlamenti képviselő,
európai polgári kezdeményezés,
európai rakétapajzs,
Európai Unió,
eurózóna,
férfi,
földrengés,
főszerkesztő,
Fehér Ház,
Fico csomag,
François Hollande,
Franciaország,
Francois Hollande,
G8-csoport csúcstalálkozó,
gazdaság,
gazdasági együttműködés,
Gazprom-tévé,
görög tárgyalások,
Görögország,
Görögország, koalíciós kormányalakítás,
George W. Bush,
Gurmai Zita,
gyógyítás,
hadsereg,
hajóroncsra,
hazarendelte,
hivatal,
Hongkong,
Horvátországban,
Ilja Jasin,
Irak,
Irán,
Izrael, szudáni rakétatámadás,
Japán,
Jean-Marc Ayrault,
Joseph Kony,
JP Morgan Chase,
junta,
kancellár,
katolikus,
katonai terv,
Károly,
kárpótlás,
kézigrántot,
Kína,
kínai,
kínai halászok,
kínai időjárás,
kínai jogvédő aktivista,
kínai miniszterelnök,
kínai turisták,
Közép-Kína,
Kelet-Szlovákia,
kereskedelmi rakéta,
kiképzés,
kilépés,
Kongó,
kongresszus,
konzervatívok,
kormányfő,
lengyel,
Lengyelország,
leomlott,
London,
LRA,
magántőke-befektetési vállalat,
magyar,
Magyar Külügyi Intézet,
magyarok,
Magyarország,
Mali,
Mallász Gitta,
médiatörvény módosítás,
melegházasság,
mennyezet,
meteorológus,
Mianmar,
milánói repülőtér,
Moszkva,
moszkvai ellenzéki tiltakozó,
moszkvai ügyészség,
Mubarak,
Nagy-Britannia,
nagykövet,
Nantes polgármestere,
NATO-csúcs,
német,
német kancellár,
német pénzügyminiszter,
Németország,
növekedéspárti politika,
neonáci diplomata,
norvég királyi pár,
nyugdíjkorhatár,
nyugdíjrendszer,
Obama adminisztráció,
Olaszország,
osztrák,
Paraguay,
parkolási bírság,
parkolóhely,
pere,
Pozsony,
projektkötvények,
Ratko Mladic,
rekétaelhárító,
Robert Fico,
rohamrendőr,
rohamrendőrök,
Ron Paul,
Scott Thompson,
sebességkorlátozó tábla,
Svédország,
Szabadka,
szabálytalanságok,
szamba,
szavazatok,
szavazatszámlálás,
szemvizsgálat,
Szerb Haladó Párt,
Szerbia,
Szerbia köztársasági,
szerbiai elnökválasztás,
Szerbiai választások,
szeszesitalok,
szlovák parlament,
szlovák-magyar,
Talált tárgyak,
támogatja,
texasi képviselő,
titkosaszolgálat,
Tokió,
Tomislav Nikolic,
Tomiszlav Nikolics,
ukrán kormányfő,
utód,
Vajdasági Magyar Szövetség,
Vajdasági Magyar Szövetség,
vádlott,
választás,
választások,
vállalatok,
vegyes bizottság,
Ven Csia-pao,
verés,
veszteség,
vihar,
Világ Igaza kitüntetés,
Vlagyimir Putyin,
Vojtech Filip,
volt kormányfő,
Wolfgang Schäuble,
Yahoo vezérigazgató,
Zimbabwe,











