Ország-világ »
Megszorongatja Berlusconit az olasz igazságszolgáltatás?
2012. január 30, hétfő
Szoros tárgyalási menetrendet hirdettek a Silvio Berlusconi volt olasz kormányfő elleni per egyikében. A médiamágnás politikus úgy véli, hogy ezt az ügyet is megússza, s eközben újra kormányzati pozícióra vágyik.
„Rájöttünk, hogy a bíróság már meghozta a döntését, és az ítélet elmarasztaló” – állította Niccolo’ Ghedini, az olasz exkormányfő ügyvédje, miután a bírák arra kérték, hogy gyűjtse össze a kérdéseit, hogy felgyorsítsák a bírósági folyamatokat.
A felgyorsított meghallgatási menetrendet január 20-án hozta nyilvánosságra a bíróság, amelynek célja, hogy megakadályozzák, hogy kicsússzanak a tárgyalások a február közepi elévülési határidőből. Mivel lehet megmagyarázni, hogy kihúzták az összes tanúnkat és további meghallgatásokat rendeltek el az elévülési idő lejárta előtt 72 órával, hacsak nem rosszindulattal?" – adott hangot felháborodásának Silvio Berlusconi volt olasz miniszterelnök.
A bíróság azzal vádolja David Mills brit ügyvédet, hogy pénzt fogadott el Silvio Berlusconitól, miután eltussolta két korábbi per bizonyítékait. Millst 2009-ben négy és fél év szabadságvesztésre ítélték, amiért 600 ezer dollárt fogadott el hamis esküzésért, ám az ítélet szintén elévülés miatt hatályát vesztette. A brit ügyvéd orvosa egyébként korábban azt mondta, hogy páciense egészségügyi problémái miatt nem tud megjelenni a bíróságon, aminek következtében a milánói bíróság fontolóra vette Mills londoni kiadatási kérelmét.
Maga Berlusconi két másik tanúval január 31-én állhat a tanúk padjára. Az ügyben Flavio Briatore, a Forma-1-es Renault csapat főnöke is meghallgatásra kerül,az ügy lezárására a jelenlegi menetrend szerint február 9-én kerülne sor.
Berlusconi ellen korábban több per is zajlott, amelyek végül szintén a hosszadalmas meghallgatások miatt csúsztak ki az elévülési idejükből, így egyikben sem született ítélet. A volt miniszterelnök a mostani tárgyalással kapcsolatban is úgy vélekedik, hogy az ügy elavul, mielőtt érdemi döntés születik. Az exkormányfő ellen jelenleg adócsalás, kiskorú prostituálása valamint hivatali hatalommal történő visszaélés vádjával folyik eljárás. A médiamogulból politikussá avanzsált Berlusconi mindvégig tagadta a vádakat, hangsúlyozva, hogy politikai indíttatású támadássorozat áldozata lett.
Berlusconi ellenzékben
Miután a Lovagként elhíresült politikus tavaly novemberében lemondani kényszerült a kormányfői pozícióról, hangosan tiltakozik a Mario Monti vezette technokrata kormány intézkedései ellen. Az új miniszterelnök, aki két egymást követő ciklusban volt az Európai Bizottság tagja és a jelenlegi olasz kabinet pénzügyminisztere, kinevezése óta az ország adósságainak lefaragását tartja szem előtt.
Az olaszok évente mindegy 120 milliárd eurót csalnak el az olasz statisztikai hivatal (ISTAT) szerint, vagyis a GDP mintegy 17 százaléka a fekete gazdaságot gyarapítja. A Monti-kormány adónöveléssel és az állami kiadások visszafogásával idén 13 milliárd eurót kíván lefaragni a tavalyi 11 milliárd euró után az 1900 milliárd eurós olasz adósságból.
Az olasz pénzügyminisztérium adórendőrsége év elején lecsapott a többi közt a Cortina d’Ampezzo luxusüdülőhelyre, ahol a helyi bárok, bárok, hotelek, luxusüzletek forgalmát, valamint a luxusautókat ellenőrizték. Az akció során több járműről is kiderült, hogy olyan cég tulajdonában van, amely papíron veszteségesen működik.
Silvio Berlusconi, aki maga is a leggazdagabb olaszok közé tartozik, azzal vádolja az új kormányt, hogy az ehhez hasonló akcióival démonizálja magántulajdont démonizája, hangsúlyozván, hogy kormányfőként pártja „nem tette a kezeit az olaszok zsebébe”. „Néhány olasz pedig beleteszi a kezeit más olaszok zsebébe – ők az adócsalók” – válaszolt Monti az őt ért kritikákra, majd hozzátette: erőteljesen felgyorsítja a korrupció elleni harcot.
Habár a Monti-kormány támogatottsága 52 százalékon áll, az elmúlt hónapokban több tüntetés is zajlott az új vezetés liberalizációs intézkedései ellen. Berlusconi úgy véli, hogy a technokrata kormány adósságcsökkentő intézkedései eredménytelenek, és korábbi szövetségeseivel együtt azt reméli, hogy idővel visszahívják őket korábbi kormányzati pozíciójukba. (kitekinto.hu)

Hasonló hírek
Lesokkolta Olaszországot a földrengés
"Vén fószerek" irányítják az országot
Olaszország hazarendelte újfasiszta diplomatáját
Az olaszok megtudták, melyik fejes keresi a legtöbbet
Berlusconi pártja már a választásokra hangol
Plágiummal vádolják Berlusconit - nem kisdoktoriról van szó
Hivatali titoksértéssel vádolják a volt kormányfőt
Berlusconi visszavonulót fújt
Berlusconi megtörte a csöndet
Van-e kiút az olasz válságból?
Címkefelhő
Észak-Korea,
alsóház,
amerikai elnök,
amerikai külügyminisztérium,
előadás,
Európai Unió,
Julija Timosenko,
Kamilla,
Mitt Romney,
munkanélküliség reform,
orosz parlament,
Szumátra,
2014 után,
Afganisztán,
algériai választás,
Amerika,
amerikai,
Angela Merkel,
Angela Merkel,
Angola,
Ausztria,
Ázsia nagyhatalmai,
áldozatok,
árvereznek,
éhezés,
észak-koreai fogság,
ír,
ötfős vezérkar,
új elnök,
újfasiszta diplomata,
újraszámolják,
újraválasztási stáb,
útdíj,
Észak-Olaszország,
Észtország,
Bahrein,
Bain Capital,
bankok,
bankrabló,
Barack Obama,
békefenntartó,
Börtönbüntetés,
belga kormány,
Berlin,
betörő,
bevásárlóközpont,
bolgár,
brazíliai japánok,
Brüsszel,
britek,
Charles Taylor,
chicagói NATO-csúcs,
cornwalli hercegnő,
csalás,
csőd,
Cseh- és Morvaország Kommunista Párt,
csehországi egyházak,
csempészkirály,
Csen Kuang-cseng,
Derek Mitchell,
diploma,
Dmitrij Medvegyev,
együttműködés,
Egyiptom,
elnök,
emberi jogok,
Emberkereskedelem,
erdőirtás,
EU,
euró,
Eurócsoport,
eurókötvény,
Európa Tanács,
Európai Parlament,
európai parlamenti képviselő,
európai polgári kezdeményezés,
európai rakétapajzs,
Európai Unió,
eurózóna,
férfi,
földrengés,
főszerkesztő,
Fehér Ház,
Fico csomag,
François Hollande,
Franciaország,
Francois Hollande,
G8-csoport csúcstalálkozó,
gazdaság,
gazdasági együttműködés,
Gazprom-tévé,
görög tárgyalások,
Görögország,
Görögország, koalíciós kormányalakítás,
George W. Bush,
Gurmai Zita,
gyógyítás,
hadsereg,
hajóroncsra,
hazarendelte,
hivatal,
Hongkong,
Horvátországban,
Ilja Jasin,
Irak,
Irán,
Izrael, szudáni rakétatámadás,
Japán,
Jean-Marc Ayrault,
Joseph Kony,
JP Morgan Chase,
junta,
kancellár,
katolikus,
katonai terv,
Károly,
kárpótlás,
kézigrántot,
Kína,
kínai,
kínai halászok,
kínai időjárás,
kínai jogvédő aktivista,
kínai miniszterelnök,
kínai turisták,
Közép-Kína,
Kelet-Szlovákia,
kereskedelmi rakéta,
kiképzés,
kilépés,
Kongó,
kongresszus,
konzervatívok,
kormányfő,
lengyel,
Lengyelország,
leomlott,
London,
LRA,
magántőke-befektetési vállalat,
magyar,
Magyar Külügyi Intézet,
magyarok,
Magyarország,
Mali,
Mallász Gitta,
médiatörvény módosítás,
melegházasság,
mennyezet,
meteorológus,
Mianmar,
milánói repülőtér,
Moszkva,
moszkvai ellenzéki tiltakozó,
moszkvai ügyészség,
Mubarak,
Nagy-Britannia,
nagykövet,
Nantes polgármestere,
NATO-csúcs,
német,
német kancellár,
német pénzügyminiszter,
Németország,
növekedéspárti politika,
neonáci diplomata,
norvég királyi pár,
nyugdíjkorhatár,
nyugdíjrendszer,
Obama adminisztráció,
Olaszország,
osztrák,
Paraguay,
parkolási bírság,
parkolóhely,
pere,
Pozsony,
projektkötvények,
Ratko Mladic,
rekétaelhárító,
Robert Fico,
rohamrendőr,
rohamrendőrök,
Ron Paul,
Scott Thompson,
sebességkorlátozó tábla,
Svédország,
Szabadka,
szabálytalanságok,
szamba,
szavazatok,
szavazatszámlálás,
szemvizsgálat,
Szerb Haladó Párt,
Szerbia,
Szerbia köztársasági,
szerbiai elnökválasztás,
Szerbiai választások,
szeszesitalok,
szlovák parlament,
szlovák-magyar,
Talált tárgyak,
támogatja,
texasi képviselő,
titkosaszolgálat,
Tokió,
Tomislav Nikolic,
Tomiszlav Nikolics,
ukrán kormányfő,
utód,
Vajdasági Magyar Szövetség,
Vajdasági Magyar Szövetség,
vádlott,
választás,
választások,
vállalatok,
vegyes bizottság,
Ven Csia-pao,
verés,
veszteség,
vihar,
Világ Igaza kitüntetés,
Vlagyimir Putyin,
Vojtech Filip,
volt kormányfő,
Wolfgang Schäuble,
Yahoo vezérigazgató,
Zimbabwe,