Hirdetés
Ország-világ »
Megint lesz magyar alelnöke az EP-nek
2012. január 19, csütörtök

A néppárti Surján László személyében a következő két és fél évben is lesz Magyar alelnöke az Európai Parlamentnek.
Az Európai Parlament szerdai plenáris ülésén megválasztotta a 14 új alelnököt, akik közül az egyik Magyar, a néppárti Surján László személyében. Ez azt jelenti, hogy az előző két és fél évhez hasonlóan, amikor Tőkés László töltötte be ezt a posztot, ezúttal is lesz magyar az alelnökök között.

Az Európai Parlament ötéves törvényhozási ciklusának felénél az egyes frakciók és a parlament újraválasztják e szervek vezetőit, tisztségviselőit. Az EP néppárti frakciója ennek keretében még decemberi tisztújító ülésén döntött alelnökjelöltjeiről, köztük Surján László kereszténydemokrata képviselő jelöléséről. A szerda reggeli döntés értelmében az Európai Néppárt és a néppárti parlamenti frakció után az Európai Parlamentnek is van magyar alelnöke – húzta alá közleményében a magyar néppárti képviselőcsoport.

"Megtisztelő számomra, hogy az Európai Parlament alelnökévé választott. Tudom, hogy ez a szavazás nem csak nekem, hanem Magyarországnak is szólt. Tapasztalom, hogy az európaiak egyre kevésbé bíznak az Európai Unióban. Ennek elsődleges oka, hogy az Unió sok mindenben eltért attól az úttól, amelyet az alapítók kijelöltek. A magyar polgárok is egyre kritikusabbak az Unióból jövő hírekkel szemben. A kritika jogos. Alelnökként az alapítók szellemében fogok dolgozni, s ezzel reményeim szerint hozzájárulok az Unió tekintélyének növekedéséhez" - jelentette ki Surján László néppárti képviselő megválasztását követően.

A képviselő ugyanakkor közleményében nem pontosította, hogy miben tért el az EU arról az útról, amit az alapító honatyák kijelöltek. Surján a 14 alelnök közül számszerűen a legkevesebb szavazatot (188-at) a szavazáson. A többi alelnök Gianni Pittella (olasz baloldali, 319 voks), Miguel Angel Martínez (spanyol szocialista, 295 szavazat), Anni Podimata (görög, szocialista, 281 voks), Alejo Vidal-Quadras (spanyol, néppárti, 269), Georgios Papasztamkosz, 248), Roberta Angelilli (olasz, néppárti, 246), Othmar Karas (osztrák néppárti, 244), Edward McMillan-Scott (brit, liberális, 239), Isabelle Durant (belga zöldpárti, 238), Alexander Alvaro (német liberális, 235), Rainer Wieland (német néppárti, 230), Oldrich Vlasák (cseh konzervatív, 223), Jacek Protasiewicz (lengyel néppárti 206) és Surján László (magyar néppárti, 188).

Az alelnökök az Európai Parlament bürójának tagjai, amely az EP szabályait lefekteti. Ez a grémium készíti el a költségvetés előzetes tervezetét és döntéseket hoz adminsiztratív, személyzeti és szervezési kérdésekben. (kitekinto.hu)




Hirdetés

Hozzászólások
Még senki nem szólt hozzá.
Név:
E-mail:
Téma:
Hozzászólás:
 



Címkefelhő Észak-Korea, alsóház, amerikai elnök, amerikai külügyminisztérium, előadás, Európai Unió, Julija Timosenko, Kamilla, Mitt Romney, munkanélküliség reform, orosz parlament, Szumátra, 2014 után, Afganisztán, algériai választás, Amerika, amerikai, Angela Merkel, Angela Merkel, Angola, Ausztria, Ázsia nagyhatalmai, áldozatok, árvereznek, éhezés, észak-koreai fogság, ír, ötfős vezérkar, új elnök, újfasiszta diplomata, újraszámolják, újraválasztási stáb, útdíj, Észak-Olaszország, Észtország, Bahrein, Bain Capital, bankok, bankrabló, Barack Obama, békefenntartó, Börtönbüntetés, belga kormány, Berlin, betörő, bevásárlóközpont, bolgár, brazíliai japánok, Brüsszel, britek, Charles Taylor, chicagói NATO-csúcs, cornwalli hercegnő, csalás, csőd, Cseh- és Morvaország Kommunista Párt, csehországi egyházak, csempészkirály, Csen Kuang-cseng, Derek Mitchell, diploma, Dmitrij Medvegyev, együttműködés, Egyiptom, elnök, emberi jogok, Emberkereskedelem, erdőirtás, EU, euró, Eurócsoport, eurókötvény, Európa Tanács, Európai Parlament, európai parlamenti képviselő, európai polgári kezdeményezés, európai rakétapajzs, Európai Unió, eurózóna, férfi, földrengés, főszerkesztő, Fehér Ház, Fico csomag, François Hollande, Franciaország, Francois Hollande, G8-csoport csúcstalálkozó, gazdaság, gazdasági együttműködés, Gazprom-tévé, görög tárgyalások, Görögország, Görögország,  koalíciós kormányalakítás, George W. Bush, Gurmai Zita, gyógyítás, hadsereg, hajóroncsra, hazarendelte, hivatal, Hongkong, Horvátországban, Ilja Jasin, Irak, Irán, Izrael,  szudáni rakétatámadás, Japán, Jean-Marc Ayrault, Joseph Kony, JP Morgan Chase, junta, kancellár, katolikus, katonai terv, Károly, kárpótlás, kézigrántot, Kína, kínai, kínai halászok, kínai időjárás, kínai jogvédő aktivista, kínai miniszterelnök, kínai turisták, Közép-Kína, Kelet-Szlovákia, kereskedelmi rakéta, kiképzés, kilépés, Kongó, kongresszus, konzervatívok, kormányfő, lengyel, Lengyelország, leomlott, London, LRA, magántőke-befektetési vállalat, magyar, Magyar Külügyi Intézet, magyarok, Magyarország, Mali, Mallász Gitta, médiatörvény módosítás, melegházasság, mennyezet, meteorológus, Mianmar, milánói repülőtér, Moszkva, moszkvai ellenzéki tiltakozó, moszkvai ügyészség, Mubarak, Nagy-Britannia, nagykövet, Nantes polgármestere, NATO-csúcs, német, német kancellár, német pénzügyminiszter, Németország, növekedéspárti politika, neonáci diplomata, norvég királyi pár, nyugdíjkorhatár, nyugdíjrendszer, Obama adminisztráció, Olaszország, osztrák, Paraguay, parkolási bírság, parkolóhely, pere, Pozsony, projektkötvények, Ratko Mladic, rekétaelhárító, Robert Fico, rohamrendőr, rohamrendőrök, Ron Paul, Scott Thompson, sebességkorlátozó tábla, Svédország, Szabadka, szabálytalanságok, szamba, szavazatok, szavazatszámlálás, szemvizsgálat, Szerb Haladó Párt, Szerbia, Szerbia köztársasági, szerbiai elnökválasztás, Szerbiai választások, szeszesitalok, szlovák parlament, szlovák-magyar, Talált tárgyak, támogatja, texasi képviselő, titkosaszolgálat, Tokió, Tomislav Nikolic, Tomiszlav Nikolics, ukrán kormányfő, utód, Vajdasági Magyar Szövetség, Vajdasági Magyar Szövetség, vádlott, választás, választások, vállalatok, vegyes bizottság, Ven Csia-pao, verés, veszteség, vihar, Világ Igaza kitüntetés, Vlagyimir Putyin, Vojtech Filip, volt kormányfő, Wolfgang Schäuble, Yahoo vezérigazgató, Zimbabwe,






nagyvarad.ro banner | impresszum | adatvédelmi nyilatkozat | hirdetési díjszabások
copyright www.nagyvarad.ro
office@nagyvarad.ro