Hirdetés
Ország-világ »
Megijedtek a politikusok az éhségsztrájkoló aktivistától
2011. augusztus 29, hétfő

Sikkasztás a Nemzetközösségi Játékok szervezése közben, telekommunikációs cégek botrányai, politikai korrupció a minisztériumokban és szavazatok megvásárlása - ilyen korrupciós botrányok vetnek árnyékot Ázsia harmadik legnagyobb gazdaságára. A szinte mindennapossá vált pénzügyi visszaélések kipattanása páratlan társadalmi felháborodáshoz és megmozdulásokhoz vezetett, mely leginkább a lassan “modern Ghandiként” tisztelt Anna Hazare éhségsztrájkjában öltött testet. A törvényhozás engedett, de vajon képes lesz-e az új korrupció-ellenes törvény elejét venni a több milliárd dollárra rúgó korrupciós botrányoknak?
Botrányok kereszttüzében

Egy évvel korábban Újdelhitől 200 kilométerre egy kis indiai faluban Dzsagdis Sarma családja még mit sem tudott arról, hogy éppen a futótűzként terjedő korrupció fogja roma dönteni otthona nyugalmát. “Egy nap néhány ember berontott a házunkba és kiparancsoltak bennünket. A menyemet a kocsi alá szorították, aki belehalt a sérüléseibe” - mesélte a családfő a BBC-nek. A Sarma család előzetesen megpróbálta bíróság elé vinni a helyi tanács vezetőjét nyugdíjakból való sikkasztás vádjával. A már letartóztatott vezetőnek immár nem csak a vagyoni károkozás ügyében kell felelnie kell a törvényszék előtt, hanem gyilkosság vádjával is.

A kiterjedt korrupció ugyanakkor nem újkeletű probléma India számára. Már 1968-ban elfogadta a Lok Szabha (Képviselőház) a Dzsan Lokpal törvénytervezetet, mely már akkor előirányozta volna egy független testületet felállítását. A Rádzsa Szabha (Felsőház) azonban nem fogadta el a javaslatot. A törvény több mint 50 évre a fiókba került, ám az egész Indiát megrengető idei botrányok következtében újra a figyelem központjába került. Először Szures Kalmadira, az Indiai Nemzetközösségi Játékok vezetőjére bizonyítottak rá pénzügyi visszaélést egy svájci céggel való együttműködés kapcsán. Emellett több telekommunikációs céget, illetve magát a telekommunikációért felelős minisztert, Andimutu Radzsát és számos magas rangú hivatalnokot vádoltak meg korrupcióval. Utóbbi legalább 39 milliárd amerikai dollárt kitevő veszteséget okozott az indiai kormányzatnak. Még júniusban lemondott Murli Deora vállalati ügyekért felelős miniszter is, mely döntés mögött valószínűleg az olajügyekben kipattant sikkasztás nyomán elrendelt számvevőszéki vizsgálódás áll.
 
Alig néhány napja napja pedig négy parlamenti képviselőt vádoltak meg szavazatvásárlással a még 2008-ban a Lok Szabhában lezajlott voksolás kapcsán. Szerdai nyilatkozatukban ugyanakkor mindannyian tagadták, hogy kenőpénzt fogadtak volna el leadott szavazatukért. A Szocialista Párt illetve a Baratija Dzsanata Párt (hindu nacionalista párt) soraiból származó négy politikus állítólag fejenként 2,5 millió dollárra rúgó pénzösszeget vett át. Márciusban a WikiLeaks által kiszivárogtatott információ szerint a Kongresszus Párt kívánta lefizetni a többi párt képviselőjét az amerikai-indiai nukleáris szerződés támogatásáért. Nem véletlen, hogy az immáron mindennapossá vált pénzügyi visszaélések a civil társadalom fellépéséhez vezettek. De talán senki nem volt olyan elszánt harcosa az ügynek, mint az egyre nagyobb népszerűségre szert tevő Anna Hazare.

A 21. század Ghandija?

Az immáron 74 éves aktivista több mint 20 éve harcol Indiában a korrupció és az igazságtalanság ellen, a szegények felemelése érdekében. Eddig azonban csak szülőhelyén kezdeményezett hasonló megmozdulásokat, például, hogy leküzdje a térség férfilakosai körében az alkoholizmust. Idén áprilisban jóval nagyobb ívű célt tűzött ki maga elé: az indiai korrupció végleges felszámolását. Áprilisi éhségsztrájkjának csak akkor volt hajlandó véget vetni, amikor ígéretet kapott a kormánytól, hogy elfogadják és életbe léptetik a “Dzsan Lokpal” törvénytervezetként elhíresült új korrupció-ellenes szabályozást.
   
Habár az új törvény 40 pontjából 34 egyezett Hazare elveivel, az aktivista mégis többet követelt. Legfontosabb elvei között szerepelt a teljes hivatali réteg és bürokrácia átvizsgálhatósága, mely ezután az újonnan megválasztott korrupció-ellenes ombudsman hatáskörébe kerülhetne. Emellett Hazare számára létfontosságú volt, hogy a miniszterelnök és a bírók is eljárás alá vonhatók legyenek, amennyiben pénzügyi visszaélés, szavazatvásárlás, kenőpénz elfogadása gyanúja merülne fel.

Az augusztusban újraindított mozgalom ugyanakkor már feszegetni kezdte a békés demonstráció kereteit. Számos üzlet és bolt bezárt Újdelhiben, hogy támogassák az idős vezető mozgalmát, az utolsó napon pedig 40 ezren követték figyelemmel a helyszínen, ahogy befejezi az éhségsztrájkot. Emellett többen a miniszterelnök hivatalos rezidenciája elé vonulva tüntettek az elmúlt napokban, míg fiatal diákok jelképesen “korrupciót szimbolizáló képeket” égettek el. A társadalmi feszültség immáron áttörte a parlament falait is. Egy középkorú férfi rontott be négy napja a törvényhozók közé és kiabálva kérdőre vonta a látszólag tehetetlen képviselőket, kiállva Hazare bátorsága mellett. A biztonsági szolgálat azonnal elvezette a férfit. Mindezen folyamatok azonban hozzájárulhattak ahhoz, hogy szombaton a törvényhozás egynapos vita után elfogadta az aktivista által kitűzött célokat.

Ekkorra, az éhségsztrájk 12. napjára többen is úgy vélték, hogy itt az ideje felfüggeszteni a „gandhista” mozgalmat. Santos Hedge, a új Lokpal törvénytervezetet kidolgozó bizottság egy tagja korábban kiállt Hazare mozgalma mellett, szombatra azonban már úgy érezte, hogy a mozgalom lassan kezdi elveszteni demokratikus kereteit azáltal, hogy Hazare „ultimátumot adott a törvényhozásnak”. Az igazságügyi tárca vezetője, Dzsagdis Saran Verma is azzal a kéréssel fordult Hazaréhoz, hogy függessze fel önként vállalt éhezését. Miután a törvényhozás megette az első lépést, az időközben legyengült és több mint hét kilóval kevesebb idős vezető megígérte, hogy vasárnap 10 órakor hivatalosan is befejezi a sztrájkot. Így is történt.

A jövő kifürkészhetetlen

Az indiai miniszterelnök, Manmohan Szingh néhány napja kiadott nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy csodálattal tekint Hazare bátorságára és elhivatottságára. “Megtette a maga feladatát. Tisztelem az elveit és tisztelem a személyét”- nyilatkozta Szingh a BBC tudósítása alapján. A sztrájk végével a legfontosabb kérdés talán mégis az, hogy az új törvénytervezet mennyire lesz valóban hatékony. Raul Gandhi a Kongresszus Párt egyik vezetője szerint még az is kétséges, hogy egyetlen törvény képes lesz-e megakadályozni a jövőbeli pénzügyi visszaéléseket. Nyilatkozatában hozzátette, hogy komplex törvényrendszert és jogi keretet kell teremteni a korrupció, kenőpénz és sikkasztás „hagyományának” eltörlése végett.

Egy biztos: az új törvénytervezet teljesítheti Hazare legtöbb követelését. Így a jövőben a köztisztviselők, illetve az igazságszolgáltatásban dolgozók is vizsgálhatóak és eljárás alá vonhatóak lesznek. A korrupció-ellenes ombudsman várhatóan széles hatáskörrel fog rendelkezni. Nem véletlen, hogy az idős vezető így fogalmazott szombat délutáni közleményében:„ez az ország győzelme”. Pranab Mukerdzsee pénzügyminiszter azonban hozzátette, hogy habár a mindkét Házban lezajlott hosszú vita után sikerült elfogadni az Anna Hazare által javasolt pontokat, még csak félúton járnak. Véleménye szerint most az a legfontosabb, hogy az új törvényt beágyazzák India alkotmányos keretébe megőrizve a Parlament elsőbbségét. (kitekinto.hu)




Hirdetés

Hozzászólások
Még senki nem szólt hozzá.
Név:
E-mail:
Téma:
Hozzászólás:
 



Címkefelhő Észak-Korea, alsóház, amerikai elnök, amerikai külügyminisztérium, előadás, Európai Unió, Julija Timosenko, Kamilla, Mitt Romney, munkanélküliség reform, orosz parlament, Szumátra, 2014 után, Afganisztán, algériai választás, Amerika, amerikai, Angela Merkel, Angela Merkel, Angola, Ausztria, Ázsia nagyhatalmai, áldozatok, árvereznek, éhezés, észak-koreai fogság, ír, ötfős vezérkar, új elnök, újfasiszta diplomata, újraszámolják, újraválasztási stáb, útdíj, Észak-Olaszország, Észtország, Bahrein, Bain Capital, bankok, bankrabló, Barack Obama, békefenntartó, Börtönbüntetés, belga kormány, Berlin, betörő, bevásárlóközpont, bolgár, brazíliai japánok, Brüsszel, britek, Charles Taylor, chicagói NATO-csúcs, cornwalli hercegnő, csalás, csőd, Cseh- és Morvaország Kommunista Párt, csehországi egyházak, csempészkirály, Csen Kuang-cseng, Derek Mitchell, diploma, Dmitrij Medvegyev, együttműködés, Egyiptom, elnök, emberi jogok, Emberkereskedelem, erdőirtás, EU, euró, Eurócsoport, eurókötvény, Európa Tanács, Európai Parlament, európai parlamenti képviselő, európai polgári kezdeményezés, európai rakétapajzs, Európai Unió, eurózóna, férfi, földrengés, főszerkesztő, Fehér Ház, Fico csomag, François Hollande, Franciaország, Francois Hollande, G8-csoport csúcstalálkozó, gazdaság, gazdasági együttműködés, Gazprom-tévé, görög tárgyalások, Görögország, Görögország,  koalíciós kormányalakítás, George W. Bush, Gurmai Zita, gyógyítás, hadsereg, hajóroncsra, hazarendelte, hivatal, Hongkong, Horvátországban, Ilja Jasin, Irak, Irán, Izrael,  szudáni rakétatámadás, Japán, Jean-Marc Ayrault, Joseph Kony, JP Morgan Chase, junta, kancellár, katolikus, katonai terv, Károly, kárpótlás, kézigrántot, Kína, kínai, kínai halászok, kínai időjárás, kínai jogvédő aktivista, kínai miniszterelnök, kínai turisták, Közép-Kína, Kelet-Szlovákia, kereskedelmi rakéta, kiképzés, kilépés, Kongó, kongresszus, konzervatívok, kormányfő, lengyel, Lengyelország, leomlott, London, LRA, magántőke-befektetési vállalat, magyar, Magyar Külügyi Intézet, magyarok, Magyarország, Mali, Mallász Gitta, médiatörvény módosítás, melegházasság, mennyezet, meteorológus, Mianmar, milánói repülőtér, Moszkva, moszkvai ellenzéki tiltakozó, moszkvai ügyészség, Mubarak, Nagy-Britannia, nagykövet, Nantes polgármestere, NATO-csúcs, német, német kancellár, német pénzügyminiszter, Németország, növekedéspárti politika, neonáci diplomata, norvég királyi pár, nyugdíjkorhatár, nyugdíjrendszer, Obama adminisztráció, Olaszország, osztrák, Paraguay, parkolási bírság, parkolóhely, pere, Pozsony, projektkötvények, Ratko Mladic, rekétaelhárító, Robert Fico, rohamrendőr, rohamrendőrök, Ron Paul, Scott Thompson, sebességkorlátozó tábla, Svédország, Szabadka, szabálytalanságok, szamba, szavazatok, szavazatszámlálás, szemvizsgálat, Szerb Haladó Párt, Szerbia, Szerbia köztársasági, szerbiai elnökválasztás, Szerbiai választások, szeszesitalok, szlovák parlament, szlovák-magyar, Talált tárgyak, támogatja, texasi képviselő, titkosaszolgálat, Tokió, Tomislav Nikolic, Tomiszlav Nikolics, ukrán kormányfő, utód, Vajdasági Magyar Szövetség, Vajdasági Magyar Szövetség, vádlott, választás, választások, vállalatok, vegyes bizottság, Ven Csia-pao, verés, veszteség, vihar, Világ Igaza kitüntetés, Vlagyimir Putyin, Vojtech Filip, volt kormányfő, Wolfgang Schäuble, Yahoo vezérigazgató, Zimbabwe,






nagyvarad.ro banner | impresszum | adatvédelmi nyilatkozat | hirdetési díjszabások
copyright www.nagyvarad.ro
office@nagyvarad.ro