Hirdetés
Ország-világ »
Meghalt a "főtigris"
2006. december 15, péntek

Meghalt csütörtökön a Tamil Eelam Felszabadító Tigrisei (LTTE) nevű Srí Lanka-i lázadó szervezet főtárgyalója és főideológusa, Anton Balasingham.
Egy londoni kórházban érte a halál; a rák végzett vele 68 éves korában - jelentette a Tamilnet elnevezésű internetes hírszolgálat, amely közel áll a "tamil tigrisekhez". Balasingham a tamil tigrisek fővezérének, Velupillai Prabhakarannak a bizalmasa volt, ő írta a vezér beszédeit is. Egyszersmind ő vezette 1985 óta a tamilok küldöttségeit a colombói kormánnyal folytatott tárgyalások összes fordulójában, és ő kötötte meg a tamilok nevében a 2002-es tűzszünetet. (Az a tűzszünet már a múlté, a bő két évtizede tartó polgárháború ismét teljes erővel dühöng.)
   
Balasingham egy ideje brit állampolgár volt (házassága révén kapott állampolgárságot), s egy 1999-es veseátültetése óta Nagy-Britanniában élt. Az elhunytat az LTTE mérsékeltjei között tartották számon, de egyik utolsó interjújában, amelyet a brit Reuters hírügynökségnek adott, kitartott amellett, hogy a tamilok a függetlenség eléréséig fognak küzdeni, ha a colombói központi állam nem biztosít nekik önként széles körű területi autonómiát. Mint mondta, "másféle politikai megoldás nem lehetséges".
   
Balasingham erőfeszítései ellenére a felek nem jutottak közelebb a megbékéléshez a dél-ázsiai szigetországban. Mostanában is szinte mindennaposak a tüzérségi csatározások a sziget nyugtalan északi és keleti részén, holott hivatalosan még egyik fél sem mondta fel a tűzszüneti egyezséget. Több mint háromezer ember vesztette életét az idei harcokban - kormánykatonák, tamil fegyveresek és kívülálló civilek vegyesen. A polgárháború 1983-as kitörése óta már több mint   67 ezer halálos áldozatot követeltek a harcok.
   
A Srí Lanka-i lakosság mintegy hetven százalékát alkotó buddhista szingalézok és a mintegy 18 százalékot kitevő tamilok ellentétei a gyarmati időkre nyúlnak vissza, amikor is a brit gyarmatosítók az "oszd meg és uralkodj!" elve alapján számos kiváltságban részesítették a tamil kisebbséget a többségi szingalézokkal szemben. A legmagasabb tisztségeket leszámítva, a tamilok foglalták el akkoriban a gyarmati közigazgatás posztjait is.



(stop.hu)




Hirdetés

Címkefelhő Észak-Korea, alsóház, amerikai elnök, amerikai külügyminisztérium, előadás, Európai Unió, Julija Timosenko, Kamilla, Mitt Romney, munkanélküliség reform, orosz parlament, Szumátra, 2014 után, Afganisztán, algériai választás, Amerika, amerikai, Angela Merkel, Angela Merkel, Angola, Ausztria, Ázsia nagyhatalmai, áldozatok, árvereznek, éhezés, észak-koreai fogság, ír, ötfős vezérkar, új elnök, újfasiszta diplomata, újraszámolják, újraválasztási stáb, útdíj, Észak-Olaszország, Észtország, Bahrein, Bain Capital, bankok, bankrabló, Barack Obama, békefenntartó, Börtönbüntetés, belga kormány, Berlin, betörő, bevásárlóközpont, bolgár, brazíliai japánok, Brüsszel, britek, Charles Taylor, chicagói NATO-csúcs, cornwalli hercegnő, csalás, csőd, Cseh- és Morvaország Kommunista Párt, csehországi egyházak, csempészkirály, Csen Kuang-cseng, Derek Mitchell, diploma, Dmitrij Medvegyev, együttműködés, Egyiptom, elnök, emberi jogok, Emberkereskedelem, erdőirtás, EU, euró, Eurócsoport, eurókötvény, Európa Tanács, Európai Parlament, európai parlamenti képviselő, európai polgári kezdeményezés, európai rakétapajzs, Európai Unió, eurózóna, férfi, földrengés, főszerkesztő, Fehér Ház, Fico csomag, François Hollande, Franciaország, Francois Hollande, G8-csoport csúcstalálkozó, gazdaság, gazdasági együttműködés, Gazprom-tévé, görög tárgyalások, Görögország, Görögország,  koalíciós kormányalakítás, George W. Bush, Gurmai Zita, gyógyítás, hadsereg, hajóroncsra, hazarendelte, hivatal, Hongkong, Horvátországban, Ilja Jasin, Irak, Irán, Izrael,  szudáni rakétatámadás, Japán, Jean-Marc Ayrault, Joseph Kony, JP Morgan Chase, junta, kancellár, katolikus, katonai terv, Károly, kárpótlás, kézigrántot, Kína, kínai, kínai halászok, kínai időjárás, kínai jogvédő aktivista, kínai miniszterelnök, kínai turisták, Közép-Kína, Kelet-Szlovákia, kereskedelmi rakéta, kiképzés, kilépés, Kongó, kongresszus, konzervatívok, kormányfő, lengyel, Lengyelország, leomlott, London, LRA, magántőke-befektetési vállalat, magyar, Magyar Külügyi Intézet, magyarok, Magyarország, Mali, Mallász Gitta, médiatörvény módosítás, melegházasság, mennyezet, meteorológus, Mianmar, milánói repülőtér, Moszkva, moszkvai ellenzéki tiltakozó, moszkvai ügyészség, Mubarak, Nagy-Britannia, nagykövet, Nantes polgármestere, NATO-csúcs, német, német kancellár, német pénzügyminiszter, Németország, növekedéspárti politika, neonáci diplomata, norvég királyi pár, nyugdíjkorhatár, nyugdíjrendszer, Obama adminisztráció, Olaszország, osztrák, Paraguay, parkolási bírság, parkolóhely, pere, Pozsony, projektkötvények, Ratko Mladic, rekétaelhárító, Robert Fico, rohamrendőr, rohamrendőrök, Ron Paul, Scott Thompson, sebességkorlátozó tábla, Svédország, Szabadka, szabálytalanságok, szamba, szavazatok, szavazatszámlálás, szemvizsgálat, Szerb Haladó Párt, Szerbia, Szerbia köztársasági, szerbiai elnökválasztás, Szerbiai választások, szeszesitalok, szlovák parlament, szlovák-magyar, Talált tárgyak, támogatja, texasi képviselő, titkosaszolgálat, Tokió, Tomislav Nikolic, Tomiszlav Nikolics, ukrán kormányfő, utód, Vajdasági Magyar Szövetség, Vajdasági Magyar Szövetség, vádlott, választás, választások, vállalatok, vegyes bizottság, Ven Csia-pao, verés, veszteség, vihar, Világ Igaza kitüntetés, Vlagyimir Putyin, Vojtech Filip, volt kormányfő, Wolfgang Schäuble, Yahoo vezérigazgató, Zimbabwe,






nagyvarad.ro banner | impresszum | adatvédelmi nyilatkozat | hirdetési díjszabások
copyright www.nagyvarad.ro
office@nagyvarad.ro