Hirdetés
Ország-világ »
Megállapodtak a tűzszünetről, de tovább harcolnak Palesztinában
2006. december 18, hétfő

Megállapodásra jutottak a különbözo palesztin fegyveres csoportok - köztük a Hamász és a Fatah - arról, hogy tűzszünetet kötnek, véget vetve a napok óta tartó véres belharcoknak.
Ezt a fegyveres csoportokat tömörítő bizottság vezetője, Ibrahim Abu Nadzsa jelentette be. Az egyezség ellenére este folytatódtak az összetűzések.

A Hamász egyik tisztségviselője elmondta: a palesztin csoportok megegyeztek arról is, hogy felújítják a nemzeti egységkormányról folytatott tárgyalásokat, visszavonják fegyvereseiket az utcákról, a biztonsági erők visszatérnek laktanyáikba, a fegyveres csoportok beszüntetik a minisztériumok elfoglalását és szabadon engedik túszaikat.

Száleh Zidan, egy kisebb palesztin mozgalom, a Demokratikus Front Palesztina Felszabadításáért vezetője az al-Dzsazíra arab hírtévének úgy nyilatkozott, hogy az egyezség értelmében a fegyvernyugvás azonnal hatályba lép.

A tűzszüneti megállapodás előzménye, hogy már három halálos és mintegy harminc sebesült áldozatot követeltek a palesztin belharcok azóta, hogy Abbász szombaton bejelentette: előre hozott elnök- és parlamenti választások kiírását tervezi. A Hamász elutasította az elnök választási felhívását.

A fegyvernyugvásról szóló bejelentés ellenére helyszíni beszámolók szerint vasárnap este Gázában folytatódtak az összetűzések a Hamász és a Fatah fegyveres hívei között.



(inforadio.hu)




Hirdetés

Címkefelhő Észak-Korea, alsóház, amerikai elnök, amerikai külügyminisztérium, előadás, Európai Unió, Julija Timosenko, Kamilla, Mitt Romney, munkanélküliség reform, orosz parlament, Szumátra, 2014 után, Afganisztán, algériai választás, Amerika, amerikai, Angela Merkel, Angela Merkel, Angola, Ausztria, Ázsia nagyhatalmai, áldozatok, árvereznek, éhezés, észak-koreai fogság, ír, ötfős vezérkar, új elnök, újfasiszta diplomata, újraszámolják, újraválasztási stáb, útdíj, Észak-Olaszország, Észtország, Bahrein, Bain Capital, bankok, bankrabló, Barack Obama, békefenntartó, Börtönbüntetés, belga kormány, Berlin, betörő, bevásárlóközpont, bolgár, brazíliai japánok, Brüsszel, britek, Charles Taylor, chicagói NATO-csúcs, cornwalli hercegnő, csalás, csőd, Cseh- és Morvaország Kommunista Párt, csehországi egyházak, csempészkirály, Csen Kuang-cseng, Derek Mitchell, diploma, Dmitrij Medvegyev, együttműködés, Egyiptom, elnök, emberi jogok, Emberkereskedelem, erdőirtás, EU, euró, Eurócsoport, eurókötvény, Európa Tanács, Európai Parlament, európai parlamenti képviselő, európai polgári kezdeményezés, európai rakétapajzs, Európai Unió, eurózóna, férfi, földrengés, főszerkesztő, Fehér Ház, Fico csomag, François Hollande, Franciaország, Francois Hollande, G8-csoport csúcstalálkozó, gazdaság, gazdasági együttműködés, Gazprom-tévé, görög tárgyalások, Görögország, Görögország,  koalíciós kormányalakítás, George W. Bush, Gurmai Zita, gyógyítás, hadsereg, hajóroncsra, hazarendelte, hivatal, Hongkong, Horvátországban, Ilja Jasin, Irak, Irán, Izrael,  szudáni rakétatámadás, Japán, Jean-Marc Ayrault, Joseph Kony, JP Morgan Chase, junta, kancellár, katolikus, katonai terv, Károly, kárpótlás, kézigrántot, Kína, kínai, kínai halászok, kínai időjárás, kínai jogvédő aktivista, kínai miniszterelnök, kínai turisták, Közép-Kína, Kelet-Szlovákia, kereskedelmi rakéta, kiképzés, kilépés, Kongó, kongresszus, konzervatívok, kormányfő, lengyel, Lengyelország, leomlott, London, LRA, magántőke-befektetési vállalat, magyar, Magyar Külügyi Intézet, magyarok, Magyarország, Mali, Mallász Gitta, médiatörvény módosítás, melegházasság, mennyezet, meteorológus, Mianmar, milánói repülőtér, Moszkva, moszkvai ellenzéki tiltakozó, moszkvai ügyészség, Mubarak, Nagy-Britannia, nagykövet, Nantes polgármestere, NATO-csúcs, német, német kancellár, német pénzügyminiszter, Németország, növekedéspárti politika, neonáci diplomata, norvég királyi pár, nyugdíjkorhatár, nyugdíjrendszer, Obama adminisztráció, Olaszország, osztrák, Paraguay, parkolási bírság, parkolóhely, pere, Pozsony, projektkötvények, Ratko Mladic, rekétaelhárító, Robert Fico, rohamrendőr, rohamrendőrök, Ron Paul, Scott Thompson, sebességkorlátozó tábla, Svédország, Szabadka, szabálytalanságok, szamba, szavazatok, szavazatszámlálás, szemvizsgálat, Szerb Haladó Párt, Szerbia, Szerbia köztársasági, szerbiai elnökválasztás, Szerbiai választások, szeszesitalok, szlovák parlament, szlovák-magyar, Talált tárgyak, támogatja, texasi képviselő, titkosaszolgálat, Tokió, Tomislav Nikolic, Tomiszlav Nikolics, ukrán kormányfő, utód, Vajdasági Magyar Szövetség, Vajdasági Magyar Szövetség, vádlott, választás, választások, vállalatok, vegyes bizottság, Ven Csia-pao, verés, veszteség, vihar, Világ Igaza kitüntetés, Vlagyimir Putyin, Vojtech Filip, volt kormányfő, Wolfgang Schäuble, Yahoo vezérigazgató, Zimbabwe,






nagyvarad.ro banner | impresszum | adatvédelmi nyilatkozat | hirdetési díjszabások
copyright www.nagyvarad.ro
office@nagyvarad.ro