Ország-világ »
Másodszor lesz női elnök Svájcban
2006. december 16, szombat
Micheline Calmy-Rey svájci külügyminiszter asszony 2007-ben Svájc történelmének második női elnökeként tölti hivatali idejét.
A nem mindennapi, temperamentumos 61 éves hölgy a szerdai választáson 1939 óta a második legrosszabb eredményt érte el, azóta, hogy a parlamenti képviselők a népszerűtlen Marcel Pilet-Golazt a náci Németország irányában tett közeledési kísérleteiért megbüntették.
A választók körében azonban Calmy-rey asszony jóval népszerűbb, mint ahogyan azt a parlamenti szavazás eredménye alapján hinni lehetne.
A külügyminiszter asszony nyomban tudta, hogy kiknek köszönheti a választási eredményt. A televízióban ugyanis nem minden gúny nélkül jelentette ki a szociáldemokrata Micheline Calmy-Rey, hogy sokan azt tartják a legjobb svájci külpolitikának, ha "egyáltalában nem folytatnak külpolitikát és annak örülnének a leginkább, ha a külügyminiszter asszony az ország mind a négy hivatalos nyelvén hallgatna".
Az oldalvágás mindenek előtt a jobboldali populista Svájci Néppártnak (SVP) szólt, amelyről a szociáldemokraták gyanítják, hogy a szavazásról távol maradt 30 képviselő többsége az SVP soraiból került ki. A szociáldemokraták szerint ugyanis Calmy-Rey egy "szociális, nyitott és modern Svájc" híve, amivel éppen az ellenkezője annak, amit a SVP akar.
Valójában a külügyminiszter asszony sokkal messzebbre merészkedett a nemzetközi parketten, mint amennyire az szokás a hagyományosan semleges Svájcban. Nemzetközi közel-keleti konferenciát hívott össze Genfbe és még ennél is jobban felkavarta a kedélyeket a palesztinok iránti baráti magatartása, ami Jasszer Arafat sírjánál tett látogatásával tetőzött. Ezzel politikai tabut tört meg. A külpolitikát Svájcban különben is a kereskedelem fejlesztésének diszkrét formájaként kezelik.
Svájcban az államelnöki tisztség nem jár együtt különleges hatáskörrel, mint Nyugat-Európa csaknem valamennyi parlamenti demokráciájában. A szövetségi elnököt rotációs eljárással egy évre választják és a hét tagú kormányban csupán "primus inter pares" - első az egyenlők között. Továbbra is megtartja szakminiszteri tárcáját, ami sok "szükségtelen" reprezentációs költséget takarít meg a svájciak számára. Azt a nem hivatalos tilalmat, hogy szövetségi elnök hivatali ideje alatt nem utazhat külföldre, néhány évvel ezelőtt megszüntették. Ennek a tilalomnak ugyanis aligha tett volna eleget az a Calmy-Rey, aki röviddel a cunami katasztrófa után Thaiföldre látogatott.
(hvg.hu)

Címkefelhő
Észak-Korea,
alsóház,
amerikai elnök,
amerikai külügyminisztérium,
előadás,
Európai Unió,
Julija Timosenko,
Kamilla,
Mitt Romney,
munkanélküliség reform,
orosz parlament,
Szumátra,
2014 után,
Afganisztán,
algériai választás,
Amerika,
amerikai,
Angela Merkel,
Angela Merkel,
Angola,
Ausztria,
Ázsia nagyhatalmai,
áldozatok,
árvereznek,
éhezés,
észak-koreai fogság,
ír,
ötfős vezérkar,
új elnök,
újfasiszta diplomata,
újraszámolják,
újraválasztási stáb,
útdíj,
Észak-Olaszország,
Észtország,
Bahrein,
Bain Capital,
bankok,
bankrabló,
Barack Obama,
békefenntartó,
Börtönbüntetés,
belga kormány,
Berlin,
betörő,
bevásárlóközpont,
bolgár,
brazíliai japánok,
Brüsszel,
britek,
Charles Taylor,
chicagói NATO-csúcs,
cornwalli hercegnő,
csalás,
csőd,
Cseh- és Morvaország Kommunista Párt,
csehországi egyházak,
csempészkirály,
Csen Kuang-cseng,
Derek Mitchell,
diploma,
Dmitrij Medvegyev,
együttműködés,
Egyiptom,
elnök,
emberi jogok,
Emberkereskedelem,
erdőirtás,
EU,
euró,
Eurócsoport,
eurókötvény,
Európa Tanács,
Európai Parlament,
európai parlamenti képviselő,
európai polgári kezdeményezés,
európai rakétapajzs,
Európai Unió,
eurózóna,
férfi,
földrengés,
főszerkesztő,
Fehér Ház,
Fico csomag,
François Hollande,
Franciaország,
Francois Hollande,
G8-csoport csúcstalálkozó,
gazdaság,
gazdasági együttműködés,
Gazprom-tévé,
görög tárgyalások,
Görögország,
Görögország, koalíciós kormányalakítás,
George W. Bush,
Gurmai Zita,
gyógyítás,
hadsereg,
hajóroncsra,
hazarendelte,
hivatal,
Hongkong,
Horvátországban,
Ilja Jasin,
Irak,
Irán,
Izrael, szudáni rakétatámadás,
Japán,
Jean-Marc Ayrault,
Joseph Kony,
JP Morgan Chase,
junta,
kancellár,
katolikus,
katonai terv,
Károly,
kárpótlás,
kézigrántot,
Kína,
kínai,
kínai halászok,
kínai időjárás,
kínai jogvédő aktivista,
kínai miniszterelnök,
kínai turisták,
Közép-Kína,
Kelet-Szlovákia,
kereskedelmi rakéta,
kiképzés,
kilépés,
Kongó,
kongresszus,
konzervatívok,
kormányfő,
lengyel,
Lengyelország,
leomlott,
London,
LRA,
magántőke-befektetési vállalat,
magyar,
Magyar Külügyi Intézet,
magyarok,
Magyarország,
Mali,
Mallász Gitta,
médiatörvény módosítás,
melegházasság,
mennyezet,
meteorológus,
Mianmar,
milánói repülőtér,
Moszkva,
moszkvai ellenzéki tiltakozó,
moszkvai ügyészség,
Mubarak,
Nagy-Britannia,
nagykövet,
Nantes polgármestere,
NATO-csúcs,
német,
német kancellár,
német pénzügyminiszter,
Németország,
növekedéspárti politika,
neonáci diplomata,
norvég királyi pár,
nyugdíjkorhatár,
nyugdíjrendszer,
Obama adminisztráció,
Olaszország,
osztrák,
Paraguay,
parkolási bírság,
parkolóhely,
pere,
Pozsony,
projektkötvények,
Ratko Mladic,
rekétaelhárító,
Robert Fico,
rohamrendőr,
rohamrendőrök,
Ron Paul,
Scott Thompson,
sebességkorlátozó tábla,
Svédország,
Szabadka,
szabálytalanságok,
szamba,
szavazatok,
szavazatszámlálás,
szemvizsgálat,
Szerb Haladó Párt,
Szerbia,
Szerbia köztársasági,
szerbiai elnökválasztás,
Szerbiai választások,
szeszesitalok,
szlovák parlament,
szlovák-magyar,
Talált tárgyak,
támogatja,
texasi képviselő,
titkosaszolgálat,
Tokió,
Tomislav Nikolic,
Tomiszlav Nikolics,
ukrán kormányfő,
utód,
Vajdasági Magyar Szövetség,
Vajdasági Magyar Szövetség,
vádlott,
választás,
választások,
vállalatok,
vegyes bizottság,
Ven Csia-pao,
verés,
veszteség,
vihar,
Világ Igaza kitüntetés,
Vlagyimir Putyin,
Vojtech Filip,
volt kormányfő,
Wolfgang Schäuble,
Yahoo vezérigazgató,
Zimbabwe,