Ország-világ »
Már 150 halott a lőszergyári robbanásban
2011. március 29, kedd
Kulcsszavak:
lőszergyár,
robbanás,
Százötvenre nőtt a dél-jemeni fegyver- és lőszergyárban bekövetkezett robbanás halálos áldozatainak száma - mondta egy helyi tisztségviselő kedden. A hétfői baleset sérültjeinek száma nyolcvan.
A helyiek szerint a robbanásokat 15 kilométerrel távolabb is hallani lehetett. Egyelőre nem tudni biztosan, hogy balesetről vagy szándékos cselekedetről van-e szó. A Marib Press (MP) hírportál szerint a szétszóródott puskapor gyulladt meg. A sérülteket - akik között egy helyi tisztségviselő szerint több gyermek van - a Dzsaar városában található ar-Rázi kórházba szállították.
Az Október 7-e nevű, még a szovjet korszakból származó üzemet vasárnap egy iszlamista szervezet - egyes források szerint az al-Kaida - szélsőségesei megtámadták, s több ládányi lőszert vittek magukkal - írta az AFP hírügynökség, hozzátéve, hogy a hétfői áldozatok civilek voltak, akik megpróbálták összegyűjteni a megmaradt fegyvert és muníciót.
A gyárban a civilek és a hadsereg tagjai körében is népszerű Kalasnyikov gépkarabélyokhoz készítettek töltényeket. A 24 millió lakosú Jemenben szinte alig akad olyan férfi, aki ne hordana fegyvert.
Az MP úgy tudja, hogy a szélsőségesek egy cementgyárat is el akartak foglalni vasárnap - sikertelenül. Ugyanakkor Dzsaarban sikerült behatolni Ali Abdalláh Száleh egyik villájába, valamint a helyi rádióállomás épületébe.
Dzsaar az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet egyik fellegvára, ahol vasárnap súlyos összecsapások zajlottak le a hadsereg és szélsőségesek között. Az iszlamisták igyekeznek kihasználni a hetek óta tartó szembenállást Száleh és az ellenzék között, s megpróbálják kiterjeszteni befolyásukat. (stop.hu)

Hasonló hírek
Egyre több a halott - rengetegen az üzem romjai alatt
Megsemmisült az üzem - kilenc munkással együtt
Tömeghalál egy kínai bányában
Robbanás volt egy dél-franciaországi atomerőműben
Külföldiek is megsebesültek egy török szálloda strandján
Kínzó gyanú: Gagarinnal szovjet rakéta végzett?
Négy robbanás egy hónap alatt: terrortámadástól retteg Lengyelország?
Hatalmas robbanás: öten meghaltak egy angliai ipartelepen
Nagy erejű robbanás egy izraeli városban, áldozatok a négyszintes épületben
Unokahúga lett a belügyminiszter végzete
Címkefelhő
Észak-Korea,
alsóház,
amerikai elnök,
amerikai külügyminisztérium,
előadás,
Európai Unió,
Julija Timosenko,
Kamilla,
Mitt Romney,
munkanélküliség reform,
orosz parlament,
Szumátra,
2014 után,
Afganisztán,
algériai választás,
Amerika,
amerikai,
Angela Merkel,
Angela Merkel,
Angola,
Ausztria,
Ázsia nagyhatalmai,
áldozatok,
árvereznek,
éhezés,
észak-koreai fogság,
ír,
ötfős vezérkar,
új elnök,
újfasiszta diplomata,
újraszámolják,
újraválasztási stáb,
útdíj,
Észak-Olaszország,
Észtország,
Bahrein,
Bain Capital,
bankok,
bankrabló,
Barack Obama,
békefenntartó,
Börtönbüntetés,
belga kormány,
Berlin,
betörő,
bevásárlóközpont,
bolgár,
brazíliai japánok,
Brüsszel,
britek,
Charles Taylor,
chicagói NATO-csúcs,
cornwalli hercegnő,
csalás,
csőd,
Cseh- és Morvaország Kommunista Párt,
csehországi egyházak,
csempészkirály,
Csen Kuang-cseng,
Derek Mitchell,
diploma,
Dmitrij Medvegyev,
együttműködés,
Egyiptom,
elnök,
emberi jogok,
Emberkereskedelem,
erdőirtás,
EU,
euró,
Eurócsoport,
eurókötvény,
Európa Tanács,
Európai Parlament,
európai parlamenti képviselő,
európai polgári kezdeményezés,
európai rakétapajzs,
Európai Unió,
eurózóna,
férfi,
földrengés,
főszerkesztő,
Fehér Ház,
Fico csomag,
François Hollande,
Franciaország,
Francois Hollande,
G8-csoport csúcstalálkozó,
gazdaság,
gazdasági együttműködés,
Gazprom-tévé,
görög tárgyalások,
Görögország,
Görögország, koalíciós kormányalakítás,
George W. Bush,
Gurmai Zita,
gyógyítás,
hadsereg,
hajóroncsra,
hazarendelte,
hivatal,
Hongkong,
Horvátországban,
Ilja Jasin,
Irak,
Irán,
Izrael, szudáni rakétatámadás,
Japán,
Jean-Marc Ayrault,
Joseph Kony,
JP Morgan Chase,
junta,
kancellár,
katolikus,
katonai terv,
Károly,
kárpótlás,
kézigrántot,
Kína,
kínai,
kínai halászok,
kínai időjárás,
kínai jogvédő aktivista,
kínai miniszterelnök,
kínai turisták,
Közép-Kína,
Kelet-Szlovákia,
kereskedelmi rakéta,
kiképzés,
kilépés,
Kongó,
kongresszus,
konzervatívok,
kormányfő,
lengyel,
Lengyelország,
leomlott,
London,
LRA,
magántőke-befektetési vállalat,
magyar,
Magyar Külügyi Intézet,
magyarok,
Magyarország,
Mali,
Mallász Gitta,
médiatörvény módosítás,
melegházasság,
mennyezet,
meteorológus,
Mianmar,
milánói repülőtér,
Moszkva,
moszkvai ellenzéki tiltakozó,
moszkvai ügyészség,
Mubarak,
Nagy-Britannia,
nagykövet,
Nantes polgármestere,
NATO-csúcs,
német,
német kancellár,
német pénzügyminiszter,
Németország,
növekedéspárti politika,
neonáci diplomata,
norvég királyi pár,
nyugdíjkorhatár,
nyugdíjrendszer,
Obama adminisztráció,
Olaszország,
osztrák,
Paraguay,
parkolási bírság,
parkolóhely,
pere,
Pozsony,
projektkötvények,
Ratko Mladic,
rekétaelhárító,
Robert Fico,
rohamrendőr,
rohamrendőrök,
Ron Paul,
Scott Thompson,
sebességkorlátozó tábla,
Svédország,
Szabadka,
szabálytalanságok,
szamba,
szavazatok,
szavazatszámlálás,
szemvizsgálat,
Szerb Haladó Párt,
Szerbia,
Szerbia köztársasági,
szerbiai elnökválasztás,
Szerbiai választások,
szeszesitalok,
szlovák parlament,
szlovák-magyar,
Talált tárgyak,
támogatja,
texasi képviselő,
titkosaszolgálat,
Tokió,
Tomislav Nikolic,
Tomiszlav Nikolics,
ukrán kormányfő,
utód,
Vajdasági Magyar Szövetség,
Vajdasági Magyar Szövetség,
vádlott,
választás,
választások,
vállalatok,
vegyes bizottság,
Ven Csia-pao,
verés,
veszteség,
vihar,
Világ Igaza kitüntetés,
Vlagyimir Putyin,
Vojtech Filip,
volt kormányfő,
Wolfgang Schäuble,
Yahoo vezérigazgató,
Zimbabwe,