Hirdetés
Ország-világ »
Magyar tankönyv a szlovákiai iskolákban: a Fico-kormány döntését vonták vissza
2011. december 14, szerda

Visszakerülnek a hivatalos szlovákiai tankönyvlistára a Kovács-Simon szerzőtársak által készített magyar történelemkönyvek.
Eugen Jurzycza (SDKU) oktatásügyi miniszter erről hivatalos levélben értesítette Rudolf Chmelt (Híd), a kormány emberi jogokért és kisebbségi ügyekért felelős miniszterelnök-helyettesét.

"Az erről szóló szóbeli ígéretet még a nyár folyamán megkaptuk, most azonban már hivatalossá vált az oktatásügyi tárca álláspontja" - közölte Juhász László, a kormányhivatal kisebbségi főosztályának vezetője a Bumm.sk szlovákiai magyar hírportállal.

A szakminiszter leveléből kiderül, az Állami Pedagógiai Intézet és a Szlovák Tudományos Akadémia Történettudományi Intézete is felülvizsgálta a magyar tannyelvű gimnáziumok számára készült Történelem 1. és 2. tankönyveket; a felülvizsgálat mindkét esetben pozitív eredménnyel zárult. A tudományos akadémia a két tankönyvet "modern, tartalmilag korrekt" kiadványnak minősítette, a pedagógiai intézet pedig megerősítette: összhangban vannak az állami kerettantervvel - tájékoztatta a portált Juhász László.

"Több hónapos tárgyalás után sikerült elérnünk, hogy a minisztérium felülvizsgálja a tárca korábbi döntését, és ismét taníthassanak a Kovács László, Simon Attila és Simon Beáta által elkészített tankönyvekből" - húzta alá a főosztályvezető.

Az oktatásügyi minisztérium még 2009-ben Robert Fico miniszterelnöksége idején, amikor a tárcát a Szlovák Nemzeti Párt minisztere irányította, vette le a hivatalos tankönyvrendelési listáról a szlovákiai magyar történészek - Kovács László, Simon Attila és Simon Beáta - tollából származó tankönyveket, melyeket mostantól újra megrendelhetnek az iskolák. (stop.hu)




Hirdetés

Hozzászólások
Még senki nem szólt hozzá.
Név:
E-mail:
Téma:
Hozzászólás:
 



Címkefelhő Észak-Korea, alsóház, amerikai elnök, amerikai külügyminisztérium, előadás, Európai Unió, Julija Timosenko, Kamilla, Mitt Romney, munkanélküliség reform, orosz parlament, Szumátra, 2014 után, Afganisztán, algériai választás, Amerika, amerikai, Angela Merkel, Angela Merkel, Angola, Ausztria, Ázsia nagyhatalmai, áldozatok, árvereznek, éhezés, észak-koreai fogság, ír, ötfős vezérkar, új elnök, újfasiszta diplomata, újraszámolják, újraválasztási stáb, útdíj, Észak-Olaszország, Észtország, Bahrein, Bain Capital, bankok, bankrabló, Barack Obama, békefenntartó, Börtönbüntetés, belga kormány, Berlin, betörő, bevásárlóközpont, bolgár, brazíliai japánok, Brüsszel, britek, Charles Taylor, chicagói NATO-csúcs, cornwalli hercegnő, csalás, csőd, Cseh- és Morvaország Kommunista Párt, csehországi egyházak, csempészkirály, Csen Kuang-cseng, Derek Mitchell, diploma, Dmitrij Medvegyev, együttműködés, Egyiptom, elnök, emberi jogok, Emberkereskedelem, erdőirtás, EU, euró, Eurócsoport, eurókötvény, Európa Tanács, Európai Parlament, európai parlamenti képviselő, európai polgári kezdeményezés, európai rakétapajzs, Európai Unió, eurózóna, férfi, földrengés, főszerkesztő, Fehér Ház, Fico csomag, François Hollande, Franciaország, Francois Hollande, G8-csoport csúcstalálkozó, gazdaság, gazdasági együttműködés, Gazprom-tévé, görög tárgyalások, Görögország, Görögország,  koalíciós kormányalakítás, George W. Bush, Gurmai Zita, gyógyítás, hadsereg, hajóroncsra, hazarendelte, hivatal, Hongkong, Horvátországban, Ilja Jasin, Irak, Irán, Izrael,  szudáni rakétatámadás, Japán, Jean-Marc Ayrault, Joseph Kony, JP Morgan Chase, junta, kancellár, katolikus, katonai terv, Károly, kárpótlás, kézigrántot, Kína, kínai, kínai halászok, kínai időjárás, kínai jogvédő aktivista, kínai miniszterelnök, kínai turisták, Közép-Kína, Kelet-Szlovákia, kereskedelmi rakéta, kiképzés, kilépés, Kongó, kongresszus, konzervatívok, kormányfő, lengyel, Lengyelország, leomlott, London, LRA, magántőke-befektetési vállalat, magyar, Magyar Külügyi Intézet, magyarok, Magyarország, Mali, Mallász Gitta, médiatörvény módosítás, melegházasság, mennyezet, meteorológus, Mianmar, milánói repülőtér, Moszkva, moszkvai ellenzéki tiltakozó, moszkvai ügyészség, Mubarak, Nagy-Britannia, nagykövet, Nantes polgármestere, NATO-csúcs, német, német kancellár, német pénzügyminiszter, Németország, növekedéspárti politika, neonáci diplomata, norvég királyi pár, nyugdíjkorhatár, nyugdíjrendszer, Obama adminisztráció, Olaszország, osztrák, Paraguay, parkolási bírság, parkolóhely, pere, Pozsony, projektkötvények, Ratko Mladic, rekétaelhárító, Robert Fico, rohamrendőr, rohamrendőrök, Ron Paul, Scott Thompson, sebességkorlátozó tábla, Svédország, Szabadka, szabálytalanságok, szamba, szavazatok, szavazatszámlálás, szemvizsgálat, Szerb Haladó Párt, Szerbia, Szerbia köztársasági, szerbiai elnökválasztás, Szerbiai választások, szeszesitalok, szlovák parlament, szlovák-magyar, Talált tárgyak, támogatja, texasi képviselő, titkosaszolgálat, Tokió, Tomislav Nikolic, Tomiszlav Nikolics, ukrán kormányfő, utód, Vajdasági Magyar Szövetség, Vajdasági Magyar Szövetség, vádlott, választás, választások, vállalatok, vegyes bizottság, Ven Csia-pao, verés, veszteség, vihar, Világ Igaza kitüntetés, Vlagyimir Putyin, Vojtech Filip, volt kormányfő, Wolfgang Schäuble, Yahoo vezérigazgató, Zimbabwe,






nagyvarad.ro banner | impresszum | adatvédelmi nyilatkozat | hirdetési díjszabások
copyright www.nagyvarad.ro
office@nagyvarad.ro