Hirdetés
Ország-világ »
Leváltották a budapesti nagykövetet
2012. január 27, péntek

Hivatalba lépését követően Bulgária új köztársasági elnöke, Roszen Plevneliev lázas munkálatokba kezdett, első feladatai között volt a titkosügynöki múlttal rendelkező nagykövetek lecserélése. Az államfő három körben fogja leváltani a kegyvesztett diplomatákat, az első körben 24 új nagykövetet nevezett ki világszerte. Az eddigi budapesti nagykövetnek, Dimitar Ikonomovnak is át kellett adnia posztját, Bulgária első embere hazánkban ezentúl Biszerka Beniseva lesz. A kormány rendet vág a volt kommunista besúgók között.
Egy terület van, amelyen a Polgárok Bulgária Európai Fejlődéséért (GERB) már többet teljesített, mint az elmúlt 20 év kormányai együttvéve – a lusztráció. Magyarországhoz hasonlóan Bulgárban is nagy hallgatás övezte a kommunista rezsim titkosszolgálati dolgozóinak múltját – egészen 2010-ig, amikor a jobboldali kormány szakított felmenői politikájával és szabad utat adott az „akták átvizsgálásának”. A 2011-es év vízválasztó volt e szempontból, a kivizsgálásoknak köszönhetően kiderült, hogy a Külügyminisztérium, a Bolgár Ortodox Egyház és a parlamenti bizottságok is tele vannak volt titkosügynökökkel.

A mai napig Bulgáriát világszerte a kommunista Nemzetbiztonsági Ügynökség (DSz) volt munkatársai képviselik annak ellenére, hogy Nikolaj Mladenov külügyminiszter 2011-ben le kívánta cserélni ezeket a diplomatákat. Hogy miért késlekedett a kormány egészen 2012-ig e szimbolikus tettével? Csak az államfőnek van joga kinevezni és lecserélni külföldi nagyköveteket. A január 22-én távozó szocialista Georgi Parvanov többször is ellenállt a kormány óhajának és nem váltotta le a titkosügynöki múlttal rendelkező diplomatákat. Parvanov maga is titkosügynökként dolgozott Goce fedőnév alatt a DSz számára. Plevneliev engedve az őt jelölő GERB-nek első elnöki intézkedései között 24 új diplomatát nevezett ki, köztük az új budapesti nagykövetet is. A dossziék feltárására létrehozott parlamenti bizottság 2011-ben 175 olyan, a mai napig magas tisztséget betöltő diplomatára bukkant, aki a kommunista DSz-nek dolgozott. Közöttük találjuk Dimitar Ikonomov budapesti nagykövet nevét is. Ikonomov a DSz Második Főosztályának (DSz-VGU), azaz a kontrafelderítő részlegnél dolgozott Georgiev fedőnév alatt. A nagyköveti posztot 2006 és 2012 között betöltő Ikonomov hivatalos beosztása az állampárti szervezetben ügynök és belső munkatárs volt.

A magyarországi nagyköveten kívül új vezető kerül az olasz, román, kínai, vatikáni, európai uniós, holland, angol, német, ENSZ és más nagykövetségek élére is. Plevneliev kifejezte határozott szándékát arra vonatkozóan, hogy a tavasz folyamán további két turnusban új embereket nevez ki a többi érintett nagyköveti pozícióra is. Bojko Boriszov miniszterelnök és Plevneliev négyszemközt tárgyalt az új Nemzeti Felderítő Szolgálat (NRSz) felállásáról is, melynek élére új vezetőt fog kijelölni az államfő, miután kiderült, hogy Kircso Kirov eddigi vezető szintén DSz-múlttal rendelkezik. Az elbocsátott Kirov, nagy meglepetésre ezentúl a Miniszteri Tanácsnak fog dolgozni tanácsadóként – felmerült a gyanú, hogy Boriszov és a volt kommunista szolgálat emberei között a látszat ellenére szoros kapcsolat áll fenn. „Tíz évig a felderítés élén tevékenykedett, ezek után fontos, hogy állami poszton tartsuk, ugyanis gyorsan el kell felejtenie a sok titkot” – mondta megszokott ironikus stílusában Boriszov.

Nagy átalakítás várható az év végégig az állami titkosszolgálatok terén, az állami felderítés várhatóan kikerül a köztársasági elnök felügyelete alól és a végrehajtó hatalom felügyelete alá fog tartozni. Szakértők szerint Parvanov két államfői ciklusa során gyakran túllépte hatásköreit és ezért fontos, hogy átkerüljön a kormány irányítása alá a titkosszolgálat. Márciustól várhatóan a Nemzetbiztonsági Konzultációs Tanács együttműködésével új nemzetbiztonsági törvényt fognak létrehozni a bolgár honatyák. (kitekinto.hu)




Hirdetés

Hozzászólások
Még senki nem szólt hozzá.
Név:
E-mail:
Téma:
Hozzászólás:
 



Címkefelhő Észak-Korea, alsóház, amerikai elnök, amerikai külügyminisztérium, előadás, Európai Unió, Julija Timosenko, Kamilla, Mitt Romney, munkanélküliség reform, orosz parlament, Szumátra, 2014 után, Afganisztán, algériai választás, Amerika, amerikai, Angela Merkel, Angela Merkel, Angola, Ausztria, Ázsia nagyhatalmai, áldozatok, árvereznek, éhezés, észak-koreai fogság, ír, ötfős vezérkar, új elnök, újfasiszta diplomata, újraszámolják, újraválasztási stáb, útdíj, Észak-Olaszország, Észtország, Bahrein, Bain Capital, bankok, bankrabló, Barack Obama, békefenntartó, Börtönbüntetés, belga kormány, Berlin, betörő, bevásárlóközpont, bolgár, brazíliai japánok, Brüsszel, britek, Charles Taylor, chicagói NATO-csúcs, cornwalli hercegnő, csalás, csőd, Cseh- és Morvaország Kommunista Párt, csehországi egyházak, csempészkirály, Csen Kuang-cseng, Derek Mitchell, diploma, Dmitrij Medvegyev, együttműködés, Egyiptom, elnök, emberi jogok, Emberkereskedelem, erdőirtás, EU, euró, Eurócsoport, eurókötvény, Európa Tanács, Európai Parlament, európai parlamenti képviselő, európai polgári kezdeményezés, európai rakétapajzs, Európai Unió, eurózóna, férfi, földrengés, főszerkesztő, Fehér Ház, Fico csomag, François Hollande, Franciaország, Francois Hollande, G8-csoport csúcstalálkozó, gazdaság, gazdasági együttműködés, Gazprom-tévé, görög tárgyalások, Görögország, Görögország,  koalíciós kormányalakítás, George W. Bush, Gurmai Zita, gyógyítás, hadsereg, hajóroncsra, hazarendelte, hivatal, Hongkong, Horvátországban, Ilja Jasin, Irak, Irán, Izrael,  szudáni rakétatámadás, Japán, Jean-Marc Ayrault, Joseph Kony, JP Morgan Chase, junta, kancellár, katolikus, katonai terv, Károly, kárpótlás, kézigrántot, Kína, kínai, kínai halászok, kínai időjárás, kínai jogvédő aktivista, kínai miniszterelnök, kínai turisták, Közép-Kína, Kelet-Szlovákia, kereskedelmi rakéta, kiképzés, kilépés, Kongó, kongresszus, konzervatívok, kormányfő, lengyel, Lengyelország, leomlott, London, LRA, magántőke-befektetési vállalat, magyar, Magyar Külügyi Intézet, magyarok, Magyarország, Mali, Mallász Gitta, médiatörvény módosítás, melegházasság, mennyezet, meteorológus, Mianmar, milánói repülőtér, Moszkva, moszkvai ellenzéki tiltakozó, moszkvai ügyészség, Mubarak, Nagy-Britannia, nagykövet, Nantes polgármestere, NATO-csúcs, német, német kancellár, német pénzügyminiszter, Németország, növekedéspárti politika, neonáci diplomata, norvég királyi pár, nyugdíjkorhatár, nyugdíjrendszer, Obama adminisztráció, Olaszország, osztrák, Paraguay, parkolási bírság, parkolóhely, pere, Pozsony, projektkötvények, Ratko Mladic, rekétaelhárító, Robert Fico, rohamrendőr, rohamrendőrök, Ron Paul, Scott Thompson, sebességkorlátozó tábla, Svédország, Szabadka, szabálytalanságok, szamba, szavazatok, szavazatszámlálás, szemvizsgálat, Szerb Haladó Párt, Szerbia, Szerbia köztársasági, szerbiai elnökválasztás, Szerbiai választások, szeszesitalok, szlovák parlament, szlovák-magyar, Talált tárgyak, támogatja, texasi képviselő, titkosaszolgálat, Tokió, Tomislav Nikolic, Tomiszlav Nikolics, ukrán kormányfő, utód, Vajdasági Magyar Szövetség, Vajdasági Magyar Szövetség, vádlott, választás, választások, vállalatok, vegyes bizottság, Ven Csia-pao, verés, veszteség, vihar, Világ Igaza kitüntetés, Vlagyimir Putyin, Vojtech Filip, volt kormányfő, Wolfgang Schäuble, Yahoo vezérigazgató, Zimbabwe,






nagyvarad.ro banner | impresszum | adatvédelmi nyilatkozat | hirdetési díjszabások
copyright www.nagyvarad.ro
office@nagyvarad.ro