Ország-világ »
Lehallgatták a minisztert a kocsiban
2012. január 30, hétfő
Lehallgatókészülék volt elhelyezve Pavel Dobes cseh közlekedési miniszter szolgálati gépkocsijában.
A Mladá Fronta Dnes című napilap hétfői információi szerint a szerkezetet az autó őszi műszaki ellenőrzése során fedezték fel.
Dobes a koalíciós Közügyek párt tagja. Gépkocsivezetője akkoriban Tomás Jánsky volt, aki Vít Bártának, a Közügyek frakcióvezetőjének közeli munkatársa. Bártának, aki Dobes elődje volt a minisztérium élén, párttársai megvesztegetésének gyanúja miatt kellett távoznia a kormányból. Mielőtt a kormány tagja lett volna, Bárta az ABL, befolyásos őrző-védő ügynökség tulajdonosa volt.
A zavaros ügyben Jánsky is szerepel. A lehallgatókészülék felfedezését az általa vezetett szolgálati gépkocsiban Jánsky "marhaságnak" minősítette. Tény, hogy az ellenőrzés után röviddel Dobes menesztette sofőrjét.
A miniszter a lehallgatókészülék megtalálását konkrétan nem erősítette meg, de nem is cáfolta.
"Tudom, hogy problémák voltak az autó elektromos berendezéseivel. Nem állítom, hogy erről (lehallgatókészülékről) nem lehet szó. Írásos jelentést, hogy a gépkocsimban lehallgatókészülők volt elhelyezve, azonban nem kaptam" - nyilatkozta a lapnak a miniszter.
A lehallgatókészülék felfedezését a miniszteri szolgálati gépkocsiban senki sem jelentette a rendőrségnek, amely egy másik ügy kivizsgálása kapcsán szerzett róla tudomást. (hirextra.hu)

Hasonló hírek
Nincs változás a kommunista párt élén
Több mint tízezer tinédzsert kérdeztek - rettenetes kép alakult ki
Követi-e Hollande-ot Európa?
A koalíciókötés magasiskolája
Bolívia államosítja a spanyol áramszolgáltatót
Franciaország válaszút előtt
Bizalmat kapott a cseh kormány
Megmenekülhet a cseh kormány
Recseg-ropog a cseh kormánykoalíció
Kínai intés: A nemzetközi közösségnek vissza kell tartania magát egy háborútól
Címkefelhő
Észak-Korea,
alsóház,
amerikai elnök,
amerikai külügyminisztérium,
előadás,
Európai Unió,
Julija Timosenko,
Kamilla,
Mitt Romney,
munkanélküliség reform,
orosz parlament,
Szumátra,
2014 után,
Afganisztán,
algériai választás,
Amerika,
amerikai,
Angela Merkel,
Angela Merkel,
Angola,
Ausztria,
Ázsia nagyhatalmai,
áldozatok,
árvereznek,
éhezés,
észak-koreai fogság,
ír,
ötfős vezérkar,
új elnök,
újfasiszta diplomata,
újraszámolják,
újraválasztási stáb,
útdíj,
Észak-Olaszország,
Észtország,
Bahrein,
Bain Capital,
bankok,
bankrabló,
Barack Obama,
békefenntartó,
Börtönbüntetés,
belga kormány,
Berlin,
betörő,
bevásárlóközpont,
bolgár,
brazíliai japánok,
Brüsszel,
britek,
Charles Taylor,
chicagói NATO-csúcs,
cornwalli hercegnő,
csalás,
csőd,
Cseh- és Morvaország Kommunista Párt,
csehországi egyházak,
csempészkirály,
Csen Kuang-cseng,
Derek Mitchell,
diploma,
Dmitrij Medvegyev,
együttműködés,
Egyiptom,
elnök,
emberi jogok,
Emberkereskedelem,
erdőirtás,
EU,
euró,
Eurócsoport,
eurókötvény,
Európa Tanács,
Európai Parlament,
európai parlamenti képviselő,
európai polgári kezdeményezés,
európai rakétapajzs,
Európai Unió,
eurózóna,
férfi,
földrengés,
főszerkesztő,
Fehér Ház,
Fico csomag,
François Hollande,
Franciaország,
Francois Hollande,
G8-csoport csúcstalálkozó,
gazdaság,
gazdasági együttműködés,
Gazprom-tévé,
görög tárgyalások,
Görögország,
Görögország, koalíciós kormányalakítás,
George W. Bush,
Gurmai Zita,
gyógyítás,
hadsereg,
hajóroncsra,
hazarendelte,
hivatal,
Hongkong,
Horvátországban,
Ilja Jasin,
Irak,
Irán,
Izrael, szudáni rakétatámadás,
Japán,
Jean-Marc Ayrault,
Joseph Kony,
JP Morgan Chase,
junta,
kancellár,
katolikus,
katonai terv,
Károly,
kárpótlás,
kézigrántot,
Kína,
kínai,
kínai halászok,
kínai időjárás,
kínai jogvédő aktivista,
kínai miniszterelnök,
kínai turisták,
Közép-Kína,
Kelet-Szlovákia,
kereskedelmi rakéta,
kiképzés,
kilépés,
Kongó,
kongresszus,
konzervatívok,
kormányfő,
lengyel,
Lengyelország,
leomlott,
London,
LRA,
magántőke-befektetési vállalat,
magyar,
Magyar Külügyi Intézet,
magyarok,
Magyarország,
Mali,
Mallász Gitta,
médiatörvény módosítás,
melegházasság,
mennyezet,
meteorológus,
Mianmar,
milánói repülőtér,
Moszkva,
moszkvai ellenzéki tiltakozó,
moszkvai ügyészség,
Mubarak,
Nagy-Britannia,
nagykövet,
Nantes polgármestere,
NATO-csúcs,
német,
német kancellár,
német pénzügyminiszter,
Németország,
növekedéspárti politika,
neonáci diplomata,
norvég királyi pár,
nyugdíjkorhatár,
nyugdíjrendszer,
Obama adminisztráció,
Olaszország,
osztrák,
Paraguay,
parkolási bírság,
parkolóhely,
pere,
Pozsony,
projektkötvények,
Ratko Mladic,
rekétaelhárító,
Robert Fico,
rohamrendőr,
rohamrendőrök,
Ron Paul,
Scott Thompson,
sebességkorlátozó tábla,
Svédország,
Szabadka,
szabálytalanságok,
szamba,
szavazatok,
szavazatszámlálás,
szemvizsgálat,
Szerb Haladó Párt,
Szerbia,
Szerbia köztársasági,
szerbiai elnökválasztás,
Szerbiai választások,
szeszesitalok,
szlovák parlament,
szlovák-magyar,
Talált tárgyak,
támogatja,
texasi képviselő,
titkosaszolgálat,
Tokió,
Tomislav Nikolic,
Tomiszlav Nikolics,
ukrán kormányfő,
utód,
Vajdasági Magyar Szövetség,
Vajdasági Magyar Szövetség,
vádlott,
választás,
választások,
vállalatok,
vegyes bizottság,
Ven Csia-pao,
verés,
veszteség,
vihar,
Világ Igaza kitüntetés,
Vlagyimir Putyin,
Vojtech Filip,
volt kormányfő,
Wolfgang Schäuble,
Yahoo vezérigazgató,
Zimbabwe,