Ország-világ »
Korlátozóbb a magyar szabályozás, mint más uniós országokban
2012. január 26, csütörtök
Kulcsszavak:
magyar médiatörvény,
Európai Bizottság,
A magyar médiaszabályozást elemzi az az Európai Bizottság által létrehozott munkacsoport, amely a médiapluralizmus és a médiaszabadság helyzetét vizsgálja a közösségben.
A munkacsoport szerdai, brüsszeli ülésén azt állapította meg: a többi uniós országénál több korlátozó elemet lát a magyar médiaszabályozásban.
A volt lett államfő, Vaira Vike-Freiberga szerdán a magas szintű szakértői munkacsoport vezetőjeként, annak ülése után - hivatkozva a Közép-európai Egyetem tanulmányára - azt mondta: a jogszabálycsomag összességét tekintve a magyar médiaszabályozásban több a korlátozás, mint bármely más európai uniós ország szabályozásában.
Úgy vélekedett: a médiára való nyomásgyakorlás lehetőségét, a véleménynyilvánítás szabadságának beszűkítési veszélyét hordozza magában az, ha ugyanaz a testület nevezi ki a közmédia-csatornák vezetőit, és dönt a bírságokról oly módon, hogy azt az adóhivatal behajtja, mielőtt bíróság előtt jogorvoslatot lehetne találni.
A volt lett államfő megjegyezte: a legtöbb országban a hatalmon levő párt megpróbál egyetértésre jutni az ellenzékkel, és a magyar hatóságok akkor járnak el bölcsen, ha végiggondolják a szabályozást, és gondoskodnak arról, hogy az ne legyen ellentétben emberi jogi egyezményekben előírt alapvető elvekkel.
NMHH: az uniós média-munkacsoport nem megfelelő forrásokból tájékozódik
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság szóvivője szerint nem megfelelő forrásokból tájékozódik a magyarországi helyzetről. Kiricsi Karola ezt szerdán közölte az MTI-vel.
A szóvivő kifogásolta, hogy a munkacsoport olyan tanulmányt tekintett át - a budapesti székhelyű Közép-európai Egyetem média- és kommunikációs tanulmányokkal foglalkozó központjának elemzését -, amelyről "már hetekkel ezelőtt világossá vált, hogy több ponton súlyos tévedéseket tartalmaz". Kiricsi Karola szerint ezen tanulmány szerzői a médiatörvényről tett sajtónyilatkozatokat hasonlították össze más európai médiajogszabályokkal.
"Az anyag nem mond igazat a hatósági döntések bírósági felülvizsgálatának lehetőségeiről - amely teljes és csorbítatlan -, és hamisan állítja, hogy a sajtótermékekre, a televíziókra és a rádiókra azonos, differenciáltatlan szabályozás vonatkozna" - mondta Kiricsi Karola, aki sajnálatát fejezte ki, hogy a pontatlan információk egy része a munkacsoport szerdai sajtótájékoztatóján is elhangzott.
A szóvivő szerint mindez elkerülhető lett volna, ha a munkacsoport tanulmányozza a hatóság szakemberei által készített nemzetközi összehasonlító vizsgálatot, amelyet csaknem egy hónapja megkaptak a testület tagjai a magyar hatóságtól.
Az NMHH továbbra is nyitott a párbeszédre, és áll a bizottság rendelkezésére, amennyiben a munkacsoport tagjainak hiteles és megbízható információkra van szükségük a magyar médiaszabályozás tekintetében. (stop.hu)

Hasonló hírek
Európai polgári kezdeményezés: egymillió aláírás a küszöb
Egymásra kente a magyar és osztrák vádlott - a magyar kapott többet
Személycserék a szlovák-magyar vegyes bizottságok élén
"Eljött a nők ideje" - Európa változást akar
Szerb választás - a VMSZ pozíciója nem változik
NATO-csúcs - európai rakétapajzs, Afganisztán volt a téma
Kevesli a médiatörvény módosításait az Európa Tanács
Nem mindig hatékony a kis EU-tagállamok együttműködése
Moszkvának is feltűnt a magyar történelem újraírása
Szinte minden szabadkai szavazókörben találtak problémát
Címkefelhő
Észak-Korea,
alsóház,
amerikai elnök,
amerikai külügyminisztérium,
előadás,
Európai Unió,
Julija Timosenko,
Kamilla,
Mitt Romney,
munkanélküliség reform,
orosz parlament,
Szumátra,
2014 után,
Afganisztán,
algériai választás,
Amerika,
amerikai,
Angela Merkel,
Angela Merkel,
Angola,
Ausztria,
Ázsia nagyhatalmai,
áldozatok,
árvereznek,
éhezés,
észak-koreai fogság,
ír,
ötfős vezérkar,
új elnök,
újfasiszta diplomata,
újraszámolják,
újraválasztási stáb,
útdíj,
Észak-Olaszország,
Észtország,
Bahrein,
Bain Capital,
bankok,
bankrabló,
Barack Obama,
békefenntartó,
Börtönbüntetés,
belga kormány,
Berlin,
betörő,
bevásárlóközpont,
bolgár,
brazíliai japánok,
Brüsszel,
britek,
Charles Taylor,
chicagói NATO-csúcs,
cornwalli hercegnő,
csalás,
csőd,
Cseh- és Morvaország Kommunista Párt,
csehországi egyházak,
csempészkirály,
Csen Kuang-cseng,
Derek Mitchell,
diploma,
Dmitrij Medvegyev,
együttműködés,
Egyiptom,
elnök,
emberi jogok,
Emberkereskedelem,
erdőirtás,
EU,
euró,
Eurócsoport,
eurókötvény,
Európa Tanács,
Európai Parlament,
európai parlamenti képviselő,
európai polgári kezdeményezés,
európai rakétapajzs,
Európai Unió,
eurózóna,
férfi,
földrengés,
főszerkesztő,
Fehér Ház,
Fico csomag,
François Hollande,
Franciaország,
Francois Hollande,
G8-csoport csúcstalálkozó,
gazdaság,
gazdasági együttműködés,
Gazprom-tévé,
görög tárgyalások,
Görögország,
Görögország, koalíciós kormányalakítás,
George W. Bush,
Gurmai Zita,
gyógyítás,
hadsereg,
hajóroncsra,
hazarendelte,
hivatal,
Hongkong,
Horvátországban,
Ilja Jasin,
Irak,
Irán,
Izrael, szudáni rakétatámadás,
Japán,
Jean-Marc Ayrault,
Joseph Kony,
JP Morgan Chase,
junta,
kancellár,
katolikus,
katonai terv,
Károly,
kárpótlás,
kézigrántot,
Kína,
kínai,
kínai halászok,
kínai időjárás,
kínai jogvédő aktivista,
kínai miniszterelnök,
kínai turisták,
Közép-Kína,
Kelet-Szlovákia,
kereskedelmi rakéta,
kiképzés,
kilépés,
Kongó,
kongresszus,
konzervatívok,
kormányfő,
lengyel,
Lengyelország,
leomlott,
London,
LRA,
magántőke-befektetési vállalat,
magyar,
Magyar Külügyi Intézet,
magyarok,
Magyarország,
Mali,
Mallász Gitta,
médiatörvény módosítás,
melegházasság,
mennyezet,
meteorológus,
Mianmar,
milánói repülőtér,
Moszkva,
moszkvai ellenzéki tiltakozó,
moszkvai ügyészség,
Mubarak,
Nagy-Britannia,
nagykövet,
Nantes polgármestere,
NATO-csúcs,
német,
német kancellár,
német pénzügyminiszter,
Németország,
növekedéspárti politika,
neonáci diplomata,
norvég királyi pár,
nyugdíjkorhatár,
nyugdíjrendszer,
Obama adminisztráció,
Olaszország,
osztrák,
Paraguay,
parkolási bírság,
parkolóhely,
pere,
Pozsony,
projektkötvények,
Ratko Mladic,
rekétaelhárító,
Robert Fico,
rohamrendőr,
rohamrendőrök,
Ron Paul,
Scott Thompson,
sebességkorlátozó tábla,
Svédország,
Szabadka,
szabálytalanságok,
szamba,
szavazatok,
szavazatszámlálás,
szemvizsgálat,
Szerb Haladó Párt,
Szerbia,
Szerbia köztársasági,
szerbiai elnökválasztás,
Szerbiai választások,
szeszesitalok,
szlovák parlament,
szlovák-magyar,
Talált tárgyak,
támogatja,
texasi képviselő,
titkosaszolgálat,
Tokió,
Tomislav Nikolic,
Tomiszlav Nikolics,
ukrán kormányfő,
utód,
Vajdasági Magyar Szövetség,
Vajdasági Magyar Szövetség,
vádlott,
választás,
választások,
vállalatok,
vegyes bizottság,
Ven Csia-pao,
verés,
veszteség,
vihar,
Világ Igaza kitüntetés,
Vlagyimir Putyin,
Vojtech Filip,
volt kormányfő,
Wolfgang Schäuble,
Yahoo vezérigazgató,
Zimbabwe,