Ország-világ »
Komolyan vették Putyin választási ígéreteit - utánaszámoltak
2012. február 23, csütörtök
Igen sokba kerülne Oroszországnak Vlagyimir Putyin miniszterelnök összes választási ígéretének teljesítése - közölték szerdai értékelésükben londoni felzárkózó piaci elemzők, akik szerint az elnökjelölt kormányfő költekezési terveinek maradéktalan valóra váltása esetén az olajáraknak is jelentősen emelkedniük kellene az egyensúlyos orosz költségvetéshez.
Az egyik legnagyobb londoni gazdasági-pénzügyi elemzőház, a Capital Economics közgazdászai kiemelték elemzésükben, hogy mivel a hazai össztermékhez (GDP) mért orosz államadósság-ráta mindössze 10 százalék, az orosz kormánynak van valamelyes mozgástere hitelből fedezett kiadásnövelésre. A ház szerint Oroszország közfinanszírozási helyzete sok fejlett ipari országéval összehasonlítva "maga a kicsattanó egészség", Putyin költekezési ígéretei azonban ezzel együtt is komoly aggodalomra adnak okot.
A Capital Economics londoni elemzői a márciusi elnökválasztásokra készülő jelenlegi orosz miniszterelnök eddigi kijelentései alapján kiszámították, hogy Putyin összes választási ígérete 2018-ig akár 4800 milliárd rubel - egyelőre fedezet nélküli - többletkiadással is megterhelheti az orosz szövetségi költségvetést. A cég londoni szakértőinek becslése szerint ez az éves orosz GDP-érték 4-5 százalékával lenne egyenlő, és a GDP-arányos orosz államháztartási hiány - a nyersolajexport-bevételek nélkül számolva - 15 százalék környékére emelkedne.
Mindezek alapján az orosz kormánynak legalább 130 dolláros hordónkénti éves olajárátlagra lenne szüksége a költségvetés kiegyensúlyozásához, jóllehet ehhez jelenleg 117 dolláros átlagos éves olajár is elég lenne, sőt 2008-ban még 55 dolláros olajárátlag is elég volt - áll a Capital Economics szerdai elemzésében.
A ház londoni szakértői szerint jóllehet a költekezési ígéretek biztosíthatják Putyin győzelmét, azonban erősítik az azzal kapcsolatos aggályokat is, hogy Oroszország jelenlegi növekedési modelljének fenntarthatósága mind nagyobb mértékben függ a magas olajáraktól.
A Barclays Capital, az egyik legnagyobb, rendszeres olajpiaci prognózisokat is közlő citybeli befektetési ház legújabb előrejelzésében a globális alaptípusnak tekintett Brent olajkosárra 115 dolláros idei átlagos árfolyamot valószínűsített.
A Fitch Ratings, a legnagyobb európai hitelminősítő a múlt hónap közepén levette a napirendről Oroszország adósosztályzatainak javítását, stabilra módosítva a szuverén orosz besorolások kilátását a felminősítés lehetőségére utaló addigi pozitívról.
A Fitch a kilátásrontáshoz fűzött akkori indoklásában kiemelte azt a véleményét, hogy jóllehet továbbra is a jelenlegi miniszterelnök, Vlagyimir Putyin az "erős favoritja" a március 4-ei elnökválasztásoknak, bizonytalan azonban, hogy az ország vezetése miképp reagál a decemberi törvényhozási választások után kirobbant "váratlan tiltakozó hullámra", és a politikai tájkép széleskörű átalakulására.
A Fitch Ratings szerint a kormányzatra nehezedő lakossági nyomás hatására lanyhulhat az orosz kormány készsége a költségvetési kiigazítások végrehajtására, amelyekre pedig szükség lenne az olajbevételek nélkül számolt államháztartási hiány csökkentéséhez.
A hitelminősítő is kitért az olajárak egyre növekvő finanszírozási súlyára, megállapítva, hogy az állami kiadások gyors ütemben - a tavalyi évvel zárult négy évben évente átlagosan 17 százalékkal - növekedtek, és ennek eredményeként az idén már 117 dolláros hordónkénti átlagos nyersolajárra lenne szükség az orosz államháztartás egyensúlyos mérlegéhez. (stop.hu)

Hasonló hírek
További növekedésre készül Kína
Putyin hibázott?
Kórházba vitték Timosenkót
Egy kiszámítható ország: megvan az új kormányfő
Újabb hatalmas tüntetések Moszkvában Putyin beiktatása ellen
Fico megpróbálta eloszlatni Brüsszel kétségeit
Közös hadgyakorlatokba kezdett Kína és Oroszország
Ezreket kellett kitelepíteni Oroszországban
Éhségsztrájk az asztrahányi választások után
Moszkva embertelenül bánt a lengyel hozzátartozókkal
Címkefelhő
Észak-Korea,
alsóház,
amerikai elnök,
amerikai külügyminisztérium,
előadás,
Európai Unió,
Julija Timosenko,
Kamilla,
Mitt Romney,
munkanélküliség reform,
orosz parlament,
Szumátra,
2014 után,
Afganisztán,
algériai választás,
Amerika,
amerikai,
Angela Merkel,
Angela Merkel,
Angola,
Ausztria,
Ázsia nagyhatalmai,
áldozatok,
árvereznek,
éhezés,
észak-koreai fogság,
ír,
ötfős vezérkar,
új elnök,
újfasiszta diplomata,
újraszámolják,
újraválasztási stáb,
útdíj,
Észak-Olaszország,
Észtország,
Bahrein,
Bain Capital,
bankok,
bankrabló,
Barack Obama,
békefenntartó,
Börtönbüntetés,
belga kormány,
Berlin,
betörő,
bevásárlóközpont,
bolgár,
brazíliai japánok,
Brüsszel,
britek,
Charles Taylor,
chicagói NATO-csúcs,
cornwalli hercegnő,
csalás,
csőd,
Cseh- és Morvaország Kommunista Párt,
csehországi egyházak,
csempészkirály,
Csen Kuang-cseng,
Derek Mitchell,
diploma,
Dmitrij Medvegyev,
együttműködés,
Egyiptom,
elnök,
emberi jogok,
Emberkereskedelem,
erdőirtás,
EU,
euró,
Eurócsoport,
eurókötvény,
Európa Tanács,
Európai Parlament,
európai parlamenti képviselő,
európai polgári kezdeményezés,
európai rakétapajzs,
Európai Unió,
eurózóna,
férfi,
földrengés,
főszerkesztő,
Fehér Ház,
Fico csomag,
François Hollande,
Franciaország,
Francois Hollande,
G8-csoport csúcstalálkozó,
gazdaság,
gazdasági együttműködés,
Gazprom-tévé,
görög tárgyalások,
Görögország,
Görögország, koalíciós kormányalakítás,
George W. Bush,
Gurmai Zita,
gyógyítás,
hadsereg,
hajóroncsra,
hazarendelte,
hivatal,
Hongkong,
Horvátországban,
Ilja Jasin,
Irak,
Irán,
Izrael, szudáni rakétatámadás,
Japán,
Jean-Marc Ayrault,
Joseph Kony,
JP Morgan Chase,
junta,
kancellár,
katolikus,
katonai terv,
Károly,
kárpótlás,
kézigrántot,
Kína,
kínai,
kínai halászok,
kínai időjárás,
kínai jogvédő aktivista,
kínai miniszterelnök,
kínai turisták,
Közép-Kína,
Kelet-Szlovákia,
kereskedelmi rakéta,
kiképzés,
kilépés,
Kongó,
kongresszus,
konzervatívok,
kormányfő,
lengyel,
Lengyelország,
leomlott,
London,
LRA,
magántőke-befektetési vállalat,
magyar,
Magyar Külügyi Intézet,
magyarok,
Magyarország,
Mali,
Mallász Gitta,
médiatörvény módosítás,
melegházasság,
mennyezet,
meteorológus,
Mianmar,
milánói repülőtér,
Moszkva,
moszkvai ellenzéki tiltakozó,
moszkvai ügyészség,
Mubarak,
Nagy-Britannia,
nagykövet,
Nantes polgármestere,
NATO-csúcs,
német,
német kancellár,
német pénzügyminiszter,
Németország,
növekedéspárti politika,
neonáci diplomata,
norvég királyi pár,
nyugdíjkorhatár,
nyugdíjrendszer,
Obama adminisztráció,
Olaszország,
osztrák,
Paraguay,
parkolási bírság,
parkolóhely,
pere,
Pozsony,
projektkötvények,
Ratko Mladic,
rekétaelhárító,
Robert Fico,
rohamrendőr,
rohamrendőrök,
Ron Paul,
Scott Thompson,
sebességkorlátozó tábla,
Svédország,
Szabadka,
szabálytalanságok,
szamba,
szavazatok,
szavazatszámlálás,
szemvizsgálat,
Szerb Haladó Párt,
Szerbia,
Szerbia köztársasági,
szerbiai elnökválasztás,
Szerbiai választások,
szeszesitalok,
szlovák parlament,
szlovák-magyar,
Talált tárgyak,
támogatja,
texasi képviselő,
titkosaszolgálat,
Tokió,
Tomislav Nikolic,
Tomiszlav Nikolics,
ukrán kormányfő,
utód,
Vajdasági Magyar Szövetség,
Vajdasági Magyar Szövetség,
vádlott,
választás,
választások,
vállalatok,
vegyes bizottság,
Ven Csia-pao,
verés,
veszteség,
vihar,
Világ Igaza kitüntetés,
Vlagyimir Putyin,
Vojtech Filip,
volt kormányfő,
Wolfgang Schäuble,
Yahoo vezérigazgató,
Zimbabwe,