Hirdetés
Ország-világ »
Kína rég elavult nukleráis technológiát használ
2011. szeptember 01, csütörtök

A Wikileaks által a héten nyilvánosságra hozott amerikai diplomáciai források szerint Kínában az olcsóbb, ám elavult nukleáris technológia alkalmazása miatt jelentősen megemelkedett a nukleáris balesetek kockázata, számolt be a Guardian.
A táviratok szerint a Peking által alkalmazott technológia a jelenleg üzemben lévő reaktorok élettartamának végére közel száz éves lesz. Az ország nukleáris biztonsága körüli aggodalmak azt követően kezdtek erősödni, hogy a vezetés bejelentette a fukusimai baleset miatt ideiglenesen leállított atomerőmű-építési program folytatását.

2008-ban még úgy tervezték, hogy 2020-ra több mint 50 új erőművet építenek, ezt a tervet azonban már felülbírálták. Az amerikai forrás szerint a reaktorok építésére vonatkozó pályázati eljárás rendkívüli titoktartás közepette zajlik, túlzott állami befolyással, miközben a szabályozási rendszer nehezen átlátható.

Az új reaktorok építésére orosz, francia és amerikai ajánlatok is érkeztek, melyek mindegyike hatalmas üzleti lehetőséget jelentene, és az AP-1000 technológiát alkalmazná. Kína azonban inkább, az olcsóbb, CPR-1000 típusú reaktorokat preferálná, a legtöbb erőműben jelenleg is ezt a megoldást alkalmazzák. A Wikileaks által kiszivárogtatott információk szerint azonban az olcsóbb technológiát választani rendkívül veszélyes döntés volt Peking részéről, mivel az AP-1000 típusú reaktorokban működő passzív biztonsági mechanizmus – az amerikai Westinghouse gyártó szerint százszor – biztonságosabbá  teszi azokat, mivel katasztrófa esetén emberi beavatkozás nélkül, automatikusan leállítja az erőművet.

Annak ellenére, hogy az eredeti CPR-1000 technológiát már részben továbbfejlesztve alkalmazzák, a kínai vezetés tisztában van a rendszer hiányosságaival és a modernebb megoldásokra való áttérés szükségességével. Azonban még abban az esetben is, ha az új reaktorok már az AP-1000 technológiával készülnek, az országban még évtizedekig rengeteg régi típusú, veszélyesebb erőmű fog üzemelni. (kitekinto.hu)




Hirdetés

Hozzászólások
9JyV6A , [url=http://nwohystuhgat.com/]nwohystuhgat[/url], [link=http://bktlysqmtyrl.com/]bktlysqmtyrl[/link], http://dwkblbhcdprz.com/
yqgfepj,
2011. szeptember 30, péntek, 15:26
9JyV6A , [url=http://nwohystuhgat.com/]nwohystuhgat[/url], [link=http://bktlysqmtyrl.com/]bktlysqmtyrl[/link], http://dwkblbhcdprz.com/
vltkXm casqhwvdgqvv
gyahdsgcw,
2011. szeptember 27, kedd, 11:51
vltkXm casqhwvdgqvv
Your article was exlcelent and erudite.
Terry,
2011. szeptember 26, hétfő, 19:32
Your article was exlcelent and erudite.
Név:
E-mail:
Téma:
Hozzászólás:
 



Címkefelhő Észak-Korea, alsóház, amerikai elnök, amerikai külügyminisztérium, előadás, Európai Unió, Julija Timosenko, Kamilla, Mitt Romney, munkanélküliség reform, orosz parlament, Szumátra, 2014 után, Afganisztán, algériai választás, Amerika, amerikai, Angela Merkel, Angela Merkel, Angola, Ausztria, Ázsia nagyhatalmai, áldozatok, árvereznek, éhezés, észak-koreai fogság, ír, ötfős vezérkar, új elnök, újfasiszta diplomata, újraszámolják, újraválasztási stáb, útdíj, Észak-Olaszország, Észtország, Bahrein, Bain Capital, bankok, bankrabló, Barack Obama, békefenntartó, Börtönbüntetés, belga kormány, Berlin, betörő, bevásárlóközpont, bolgár, brazíliai japánok, Brüsszel, britek, Charles Taylor, chicagói NATO-csúcs, cornwalli hercegnő, csalás, csőd, Cseh- és Morvaország Kommunista Párt, csehországi egyházak, csempészkirály, Csen Kuang-cseng, Derek Mitchell, diploma, Dmitrij Medvegyev, együttműködés, Egyiptom, elnök, emberi jogok, Emberkereskedelem, erdőirtás, EU, euró, Eurócsoport, eurókötvény, Európa Tanács, Európai Parlament, európai parlamenti képviselő, európai polgári kezdeményezés, európai rakétapajzs, Európai Unió, eurózóna, férfi, földrengés, főszerkesztő, Fehér Ház, Fico csomag, François Hollande, Franciaország, Francois Hollande, G8-csoport csúcstalálkozó, gazdaság, gazdasági együttműködés, Gazprom-tévé, görög tárgyalások, Görögország, Görögország,  koalíciós kormányalakítás, George W. Bush, Gurmai Zita, gyógyítás, hadsereg, hajóroncsra, hazarendelte, hivatal, Hongkong, Horvátországban, Ilja Jasin, Irak, Irán, Izrael,  szudáni rakétatámadás, Japán, Jean-Marc Ayrault, Joseph Kony, JP Morgan Chase, junta, kancellár, katolikus, katonai terv, Károly, kárpótlás, kézigrántot, Kína, kínai, kínai halászok, kínai időjárás, kínai jogvédő aktivista, kínai miniszterelnök, kínai turisták, Közép-Kína, Kelet-Szlovákia, kereskedelmi rakéta, kiképzés, kilépés, Kongó, kongresszus, konzervatívok, kormányfő, lengyel, Lengyelország, leomlott, London, LRA, magántőke-befektetési vállalat, magyar, Magyar Külügyi Intézet, magyarok, Magyarország, Mali, Mallász Gitta, médiatörvény módosítás, melegházasság, mennyezet, meteorológus, Mianmar, milánói repülőtér, Moszkva, moszkvai ellenzéki tiltakozó, moszkvai ügyészség, Mubarak, Nagy-Britannia, nagykövet, Nantes polgármestere, NATO-csúcs, német, német kancellár, német pénzügyminiszter, Németország, növekedéspárti politika, neonáci diplomata, norvég királyi pár, nyugdíjkorhatár, nyugdíjrendszer, Obama adminisztráció, Olaszország, osztrák, Paraguay, parkolási bírság, parkolóhely, pere, Pozsony, projektkötvények, Ratko Mladic, rekétaelhárító, Robert Fico, rohamrendőr, rohamrendőrök, Ron Paul, Scott Thompson, sebességkorlátozó tábla, Svédország, Szabadka, szabálytalanságok, szamba, szavazatok, szavazatszámlálás, szemvizsgálat, Szerb Haladó Párt, Szerbia, Szerbia köztársasági, szerbiai elnökválasztás, Szerbiai választások, szeszesitalok, szlovák parlament, szlovák-magyar, Talált tárgyak, támogatja, texasi képviselő, titkosaszolgálat, Tokió, Tomislav Nikolic, Tomiszlav Nikolics, ukrán kormányfő, utód, Vajdasági Magyar Szövetség, Vajdasági Magyar Szövetség, vádlott, választás, választások, vállalatok, vegyes bizottság, Ven Csia-pao, verés, veszteség, vihar, Világ Igaza kitüntetés, Vlagyimir Putyin, Vojtech Filip, volt kormányfő, Wolfgang Schäuble, Yahoo vezérigazgató, Zimbabwe,






nagyvarad.ro banner | impresszum | adatvédelmi nyilatkozat | hirdetési díjszabások
copyright www.nagyvarad.ro
office@nagyvarad.ro