Ország-világ »
Kína a munkásait akarja
2012. február 01, szerda
Hszie Hang-seng kínai külügyminiszter-helyettes kedden a minisztériumba kérette Szudán pekingi ügyvivőjét, és kemény hangon számon kérte a kínai állampolgárok védelmét, sürgette az elrabolt 29 kínai építőmunkás biztonságos kiszabadítását.
A diplomáciai lépésére az után került sor, hogy felkelők Szudán déli részében megtámadták kínai útépítő munkások táborát, s 29 kínai állampolgárt ismeretlen helyre hurcoltak. Korábban szudáni forrásból híre ment annak, hogy 14 embert kiszabadították, de ezt a kartúmi kínai nagykövetség cáfolta.
Hszie országa nevében figyelmeztette a szudáni felet, hogy "tartsa észben": a barátság és az együttműködés folytatásához több csatornán is nagyobb erőfeszítésre van szükség, s Peking elvárja, hogy szavatolják a kínai állampolgárok lehető legnagyobb biztonságát, biztosítsák a körülményeket a most elraboltak gyors kiszabadításához.
Kína munkacsoportot küldött a helyszínre, a kiszabadítás elősegítésére.
Korábbi jelentésekben egy szudáni kormánytisztviselő a Szudáni Népi Felszabadító Mozgalmat (SPLM) és a dél-szudáni kormányt tette felelőssé a történtekért. A Dél-Kordofan területén útépítésen dolgozó kínaiak elrablásával összefüggésben a China Daily című napilapban megszólaltatott kutató nem tartotta kizártnak, hogy a felkelők a kormánnyal folytatott alkudozásukban kívánják felhasználni foglyaikat.
Szudán és az új állam, Dél-Szudán viszonyát rendezetlen viták terhelik, elsősorban a délről érkező olaj szállítása körül. Miután a közelmúltban az északiak olajat foglaltak le a szállításért cserébe, Dél-Szudán a termelés felfüggesztésével fenyegetett. (hirextra.hu)

Hasonló hírek
A Pentagon jelentése szerint Kína túlzott mértékben erősíti hadseregét
Élete végéig börtönben marad a csempészkirály
Robbantásig jutott a bankrabló - halálra ítélték
Ki akarták lakoltatni - a halálba vitte a hivatalnokokat
Újabb fordulatok a vak kínai aktivista ügyében
Svédországban a kínai vendég megtekinti a kínai tulajdonú Volvót
Tucatnyi halott a buszbalesetben
Közös hadgyakorlatokba kezdett Kína és Oroszország
Őrizetbe vették a gyógyszerkapszula-hamisítókat
Politikai bukás és gyilkosság
Címkefelhő
Észak-Korea,
alsóház,
amerikai elnök,
amerikai külügyminisztérium,
előadás,
Európai Unió,
Julija Timosenko,
Kamilla,
Mitt Romney,
munkanélküliség reform,
orosz parlament,
Szumátra,
2014 után,
Afganisztán,
algériai választás,
Amerika,
amerikai,
Angela Merkel,
Angela Merkel,
Angola,
Ausztria,
Ázsia nagyhatalmai,
áldozatok,
árvereznek,
éhezés,
észak-koreai fogság,
ír,
ötfős vezérkar,
új elnök,
újfasiszta diplomata,
újraszámolják,
újraválasztási stáb,
útdíj,
Észak-Olaszország,
Észtország,
Bahrein,
Bain Capital,
bankok,
bankrabló,
Barack Obama,
békefenntartó,
Börtönbüntetés,
belga kormány,
Berlin,
betörő,
bevásárlóközpont,
bolgár,
brazíliai japánok,
Brüsszel,
britek,
Charles Taylor,
chicagói NATO-csúcs,
cornwalli hercegnő,
csalás,
csőd,
Cseh- és Morvaország Kommunista Párt,
csehországi egyházak,
csempészkirály,
Csen Kuang-cseng,
Derek Mitchell,
diploma,
Dmitrij Medvegyev,
együttműködés,
Egyiptom,
elnök,
emberi jogok,
Emberkereskedelem,
erdőirtás,
EU,
euró,
Eurócsoport,
eurókötvény,
Európa Tanács,
Európai Parlament,
európai parlamenti képviselő,
európai polgári kezdeményezés,
európai rakétapajzs,
Európai Unió,
eurózóna,
férfi,
földrengés,
főszerkesztő,
Fehér Ház,
Fico csomag,
François Hollande,
Franciaország,
Francois Hollande,
G8-csoport csúcstalálkozó,
gazdaság,
gazdasági együttműködés,
Gazprom-tévé,
görög tárgyalások,
Görögország,
Görögország, koalíciós kormányalakítás,
George W. Bush,
Gurmai Zita,
gyógyítás,
hadsereg,
hajóroncsra,
hazarendelte,
hivatal,
Hongkong,
Horvátországban,
Ilja Jasin,
Irak,
Irán,
Izrael, szudáni rakétatámadás,
Japán,
Jean-Marc Ayrault,
Joseph Kony,
JP Morgan Chase,
junta,
kancellár,
katolikus,
katonai terv,
Károly,
kárpótlás,
kézigrántot,
Kína,
kínai,
kínai halászok,
kínai időjárás,
kínai jogvédő aktivista,
kínai miniszterelnök,
kínai turisták,
Közép-Kína,
Kelet-Szlovákia,
kereskedelmi rakéta,
kiképzés,
kilépés,
Kongó,
kongresszus,
konzervatívok,
kormányfő,
lengyel,
Lengyelország,
leomlott,
London,
LRA,
magántőke-befektetési vállalat,
magyar,
Magyar Külügyi Intézet,
magyarok,
Magyarország,
Mali,
Mallász Gitta,
médiatörvény módosítás,
melegházasság,
mennyezet,
meteorológus,
Mianmar,
milánói repülőtér,
Moszkva,
moszkvai ellenzéki tiltakozó,
moszkvai ügyészség,
Mubarak,
Nagy-Britannia,
nagykövet,
Nantes polgármestere,
NATO-csúcs,
német,
német kancellár,
német pénzügyminiszter,
Németország,
növekedéspárti politika,
neonáci diplomata,
norvég királyi pár,
nyugdíjkorhatár,
nyugdíjrendszer,
Obama adminisztráció,
Olaszország,
osztrák,
Paraguay,
parkolási bírság,
parkolóhely,
pere,
Pozsony,
projektkötvények,
Ratko Mladic,
rekétaelhárító,
Robert Fico,
rohamrendőr,
rohamrendőrök,
Ron Paul,
Scott Thompson,
sebességkorlátozó tábla,
Svédország,
Szabadka,
szabálytalanságok,
szamba,
szavazatok,
szavazatszámlálás,
szemvizsgálat,
Szerb Haladó Párt,
Szerbia,
Szerbia köztársasági,
szerbiai elnökválasztás,
Szerbiai választások,
szeszesitalok,
szlovák parlament,
szlovák-magyar,
Talált tárgyak,
támogatja,
texasi képviselő,
titkosaszolgálat,
Tokió,
Tomislav Nikolic,
Tomiszlav Nikolics,
ukrán kormányfő,
utód,
Vajdasági Magyar Szövetség,
Vajdasági Magyar Szövetség,
vádlott,
választás,
választások,
vállalatok,
vegyes bizottság,
Ven Csia-pao,
verés,
veszteség,
vihar,
Világ Igaza kitüntetés,
Vlagyimir Putyin,
Vojtech Filip,
volt kormányfő,
Wolfgang Schäuble,
Yahoo vezérigazgató,
Zimbabwe,